2013. augusztus 30., péntek

Hogyan kel nevelni a gyereket


GYERMEKNEVELÉS ISTEN MESTERI TERVÉBEN
RAISING CHILDREN IS GOD´S MASTER PLAN
GLORIA, KELLY, TERRI ÉS MARTY COPELAND MŰSORA

forrás: békevár.hu
GLORIA: Hello mindenki, Gloria Copeland vagyok! Nagyon különleges vendégeim vannak, olyan emberek, akiket nagyon jól ismerek, ők az Ige asszonyai, a Szellem asszonyai, és tanultak dolgokat már a gyereknevelésről. Itt az én lányom, Kelly Copeland, a John fiamnak a felesége, Marty Copeland és a legidősebb lányom, Terry Copeland.
Tudod, sok mindent meg tudsz tanulni úgy, hogy gyermekeket nevelsz. Én is tanultam sokat, de nem tudtam akkor még olyan sokat erről, de a gyermekeim igen jól sikerültek. Az összes unokám Istent szolgálja és nincsenek lázadó unokáim, azért mert születésüktől fogva – amióta megszülettek a kórházban – kezeinket rájuk vetettük és azóta tanítottuk velük az Istennek Igéjét. Ken és én akkor tanultuk meg Istennek az Igéjét, amikor már felnőttek voltunk. De az én unokáim nagyon erősek és nem látják magukat korlátozottnak Istennek az Igéje miatt. Egy hatalmas feladat gyermekeket nevelni és meg akarunk téged áldani, Isten Igéjéből akarunk buzdítani. Hogyha elbátortalanodtál, és a te gyermekeid nem szolgálják az Urat, Isten tudja, hogy Ő hogyan hozza vissza őket magához. Vagy hogyha még nem üdvözültek a gyermekeid, akkor ne add föl, mert üdvözülni fognak. Martyval kezdjük ezen a héten, és ő nagyon tudja, hogy hogyan kell fiatal gyerekeket nevelni.

MARTY: Kortney lányom 14, Jonathan 7 és Alex lányom pedig 6 éves, tehát igazán sok munkám van. Még mindig iskolába járnak, nem úgy, mint Kelly lányai, akik már férjhez mennek. Nagyon elfoglalt vagyok, hétvégeken például pónilovakkal vagyunk lefoglalva – vágjatok közbe, amikor csak gondoljátok – de az én véleményem az, hogy ez nem arról szól, hogy valaki tökéletes szülő legyen, hanem arról, hogy legyen hite Istenben, imádkozzon, és az Igében maradjon. Egy Igét kaptam Istentől. Egy tinédzserem van és ezért nagyon nagy szükségem van erre az Igére: a Zsoltárok 138-ból a 8-as Ige.
Nagyon sokszor megálltam ezen az Igén, mert szükségem volt bölcsességre. Mert tudod, amikor kisgyermekeid vannak, akkor kicsik a problémák, de ahogy egyre érettebbé válnak a gyermekeid, akkor több a probléma. Volt egy szituáció a múlt évben az otthonunkban, és hallanom kellett az Úrtól. El kell menned sokszor az Igébe, hogy mit szól az Úr ezzel a dologgal kapcsolatban. Ezért bátorítalak és buzdítalak arra – azt hiszem, hogy az Úr helyezte ezt a szívemre, hogy veled megosszam – hogyha van egy olyan szituáció az otthonodban, és tudod Istennek az akaratát, de különösen arra az egy helyzetre hallanod kell a Szent Szellemtől.
Ilyenkor ez az Ige [Péld. 3,5-6] jut eszembe, hogy: „bízzál az Úrban teljes szívedből, és ne támaszkodjál a saját értelmedre, minden útjaidban ismerd el Őt, akkor Ő igazgatja a te útjaidat.” Reggel, amikor fölébredsz, s egész napodon át, amikor vannak helyzetek az iskolában, akkor tudatában kell lenned Isten Igéjének, és imában kell lenned egész nap. A Példabeszédek 22:6 azt mondja, hogy úgy neveljük a gyermekeinket, mint egy individuális [egyedi, sajátos] ajándékot Istentől, és tartsuk meg őket. Amikor halljuk a dolgokat a gyülekezetben és kapunk bizonyos útmutatókat, hogy hogyan kell a gyermekeinket nevelni, ezt mondja az Ige, hogy ezt kell tennünk, vagy azt kell tennünk, de nagyon érzékenynek kell lennünk erre.
A múlt évben volt egy helyzetünk a legidősebb lányunkkal, mert épp akkor kezdett el járni a középiskolába, és felfedezte a fiúkat. És ugye hallottunk a tiszta életről tanításokat, és ő egy nagyon erős, jó keresztény kislány. De egy olyan helyzetbe kerültünk, amikor szeretett volna több időt tölteni egy bizonyos fiúval. És mi nem hiszünk a randizásban, de a férjem, John és én beszélgettünk erről, imádkoztunk e felől, és el kell, hogy mondjam nektek, hogy ebben a helyzetben úgy éreztük, hogy ez a döntés, amit most hozunk, az teljesen ellentétben áll a megértésünkkel. De az Ige azt mondja, hogy ne támaszkodjunk a saját értelmünkre, tehát az Úrnak a vezetését követtük. És elkezdtünk ebben járni, amit az Úr mutatott, hogy adjunk neki egy kis szabadságot ebben a dologban. Számunkra ez nagyon jó volt, mert folytonosan kommunikáltunk a lányunkkal.
Kihívás volt ez a számunkra, de azt mondtam a lányomnak, hogy: „Kortney, úgy hiszem, hogy nem vagyok benne biztos, hogy a jó döntést hoztuk”. És a lányom erre azt mondta: „Tudod anya, hogyha megtiltottátok volna nekem ezt az egész dolgot, akkor a hátatok mögött tettem volna és hazudtam volna”. Tehát ennek a lényege az, hogy heteken át azon tűnődtem, hogy elvétettem volna Istent? Mert az a dolog, amire minket Isten vezetett, számomra nem tűnt annak a dolognak, amit az én elmémmel kiokoskodtam, hogy nem is lenne az olyan jó dolog.
De ami történt az az, hogy a lányom a szemembe azt mondta, hogy ha nem engedtem volna meg, akkor fellázadt volna ellenünk, és John férjem azt mondta, hogy „én pedig ilyen lázadó voltam”. És bizony ő ilyen volt! Tudod, néha Istent érdeklik a kapcsolatok, és Isten tudja előre, hogy a te gyermekeid hogyan fognak viselkedni bizonyos szituációkban. De tudod, hogyha nem töltöttetek volna Martyval időt imában és az Úrral, akkor nem tudtátok volna ezt.
Az egyik reggel imádkoztam, és az Úr adott egy Igét azzal kapcsolatban, és ezt az Igét megosztottam a lányommal, Kortney-val és véget vetett annak az egész helyzetnek. Az Úr azt mondja nekünk, hogy tanítsuk a gyermekeinket az Úr félelmére [tiszteletére], és hogy megtanuljanak hallani Istentől. És Kortney-nak a magabiztossága abban, hogy ő ki tud jönni ilyen helyzetekből, ez megnőtt ezáltal az Ige által, amit én azon a reggelen az Úrtól kaptam és megosztottam vele. De hogyha nem engedtem volna meg azt, hogy ő randizzon azzal a fiúval, akkor vita keletkezett volna, viszályok lettek volna a házunkban és nagyon komoly helyzet alakult volna ki.
Eljött hozzánk az egyik barátnője és ugyanerről a témáról kezdtek beszélgetni, és azt mondta, hogy: „az én szüleim nagyon sok mindent megtiltottak ezzel kapcsolatban, és a hátuk mögött tettem és hazudtam nekik, és ez azt váltotta ki ebből az egészből, hogy két éven keresztül viszály volt az otthonunkban, és nem tudtam a szüleimmel rendesen kommunikálni”.
Minden egyes gyermek különleges és más. De ha te az Úrtól hallasz, akkor az Úr mindig a békesség útján fog téged vezetni. És annyira hálás vagyok Istennek, hogy békesség van az otthonunkban! Kortney életében is békesség van, és erősen együtt jár az Úrral. És tudom, hogy ez a helyzet meg fogja védeni őt attól, hogy több ilyen helyzetbe belekerüljön.

GLORIA: Tehát ez igazából arról szól, hogy ti adtatok neki egy kicsit több teret, és ő maga hozta meg a döntést végül is. Tehát beszélj arról, hogy türelmesnek kell lenni és kedvesnek a gyermekeinkkel. Tudod Marty, a te gyermekeid, ahogy viselkednek, az… Hadd mondjam el Martyról: Kelly nagyon jó gyerek volt, de Johnnal nem igazán dicsekednék. De tudod, Marty gyerekei megteszik azt, amit Marty mond nekik, és ez igazán megdöbbentő és csodálatos is egyben. Persze biztos vannak helyzetek, amikor nem mindig ilyen a helyzet.

MARTY: De igazából nagyon nagy benyomást tesznek rád a te gyermekeid. És tudod ez tényleg kihívás szeretetben járni, kedvességben járni a gyermekeinkkel, és ami engem illet, nagyon sok szülő szereti a kisgyerek játékokat. De én nem vagyok az a fajta, aki szeret annyit játszadozni a gyerekekkel. Én inkább szeretem az érettebb beszélgetéseket, de ez tényleg kihívás, hogy valaki tényleg isteni asszony legyen, isteni feleség legyen. És az a sok információ, ami jön az iskolából, a partik, a sportesemények…
Tehát igazából nagy kihívás ez, és éppen ezért nekem minden reggel ötkor fel kell ébrednem és imádkoznom, és tudod, ez az a dolog, ami minket az életben keresztülvisz. Tudom, hogy Kelly is egy csodálatos anyuka és Terry is csodálatos anyuka, és én még mindig tanulom ezeket a dolgokat. És az egyedüli dolog, amit tudok, hogy meg kell tennem, hogy Isten áll az első helyen az életemben és Ő is maradjon ott. És hogy megtanítom a gyermekeimmel Istennek a félelmét [tiszteletét].
Jonathan fiamnak volt egy problémája a közelmúltban, amikor a szíve gyorsabban vert a kelleténél. És elvittük őt az orvoshoz és békesség volt ezzel kapcsolatban a szívemben, és ott ültünk az orvosnál és meghallgattuk a rossz jelentéseket, és elmentem a Zsoltárok 112-re [7. vers], ami azt mondja, hogy az én szívem erős, az Úrban bizakodó! És mondtam a fiamnak, hogy „Jonathan, a te szíved, az erős, és nem kell félned a rossz hírtől”! Fel kellett hívnom az iskolát, és amikor gyorsabban vert a szíve, akkor persze be kellett menni az irodába és ott megmérték. De egyre jobb ez már, és ő meggyógyult!
És tudod, ez arról szól, hogy mindig Isten Igéjét hallgassuk. Nekem pedig az én hét éves fiamnak a szívébe el kellett vetnem azt az Igét, hogy „a te szíved Jonathan, az erős, rendületlen és az Úrban bizakodó, hogy a te szíved az erős”. És néha próbált a félelem rátelepedni a fiamra, de mi csak az Igét vallottuk meg, és aztán már nem ment el annyiszor az irodába, hogy megmérjék a vérnyomását. És gondoltam arra nagyon sokszor – mivel a kisgyerekek olyan aktívak – a szívük nem bírja az iramot, de én csak Istent dicsérem!
Szeretnélek buzdítani és bátorítani arra, hogy ha te hitben állsz a te gyermekeiddel kapcsolatban, akkor itt az Ige számodra is, hogy: „az én szívem erős, az Úrban bizakodó”! És bátorítalak arra, hogy Isten Igéje folytonosan áradjon a te szívedbe, mert soha nem tudod, hogy a te gyermekeid milyen kihívásokkal fognak szemben állni. Lehet, hogy valami betegség-probléma vagy randizgatás, vagy ilyenek, vagy bármilyen helyzet.
És ezért főként az egyedülálló anyukákat szeretném bátorítani. Nem tudom, hogy teszitek – de Isten kegyelme az, mert nekem van egy férjem, egy csodálatos férjem van az Úrtól – de valamilyen oknál fogva minden áldott nap gondolok az egyedülálló anyukákra és arra, hogy nekem milyen volt a gyermekeimet fölnevelni. Azt mondom nektek, hogy továbbra is használjátok a hiteteket és járjatok Istennek a kegyelmében és engedjétek meg, hogy az Istennek az ellátása gondoskodjon felőletek és Istennek a békességében maradjatok. És ne aggódjatok semmi felől, és ne támaszkodjatok a saját értelmetekre. Legyen az pénz, amit kértél Istentől, hogy ki tudd fizetni a gyermekednek az ebédet, vagy az egészségéről lenne szó, vagy a megfelelő munkahelyről.
Isten előre tudja pontosan, hogy mire van szükséged, és Isten előre tudja, hogy hogyan kell szolgálnod az Ő Igéjét a gyermekeid felé, és Őneki megvan a mesteri terve. Ezért bátorítalak arra, hogy a te reménységed továbbra is Isten Igéjében legyen. És amilyen sűrű az élet, és amilyen sok irányba szaladunk minden nap, töltsél időt Isten Igéjében, még hogyha öt perc is naponta, bár öt perc nem elég. De a mi dolgunk az, hogy folytonosan Isten Igéjét építsük a szívünkbe.
Amikor ez a probléma jött a fiammal, Jonathannal kapcsolatban, nem volt semmilyen nyugtalanság az elmémben, hogy most azon gondolkoztam volna, hogy most mi lesz. Abszolút nem kerültem félelembe, mert az én elmém már megújult Isten Igéje alapján, és nekem nem kell az időmet fecsérelni arra, hogy ilyen mentális harcokat folytassak arról, hogy most hitben állok – nem állok hitben. Az én szívem erős, és az Úrban bizakodó, ezért nem kell az energiámat ilyen mentális érvelésekre pazarolnom. Én csak beleugrok Istennek a tervébe, egyetértek Istennek az Igéjével. Isten azt ígérte, hogy hosszú élettel elégít meg minket, és az én gyermekeim az Urat fogják szolgálni.
És tudod, hogyha hit van a szívedben, akkor kész a hit arra, hogy kijöjjön szádon keresztül. És tudod, hogyha hitben reagálsz, akkor te gyermekeid nem fognak félelemben reagálni. Tudod a leghatalmasabb dolog, amit a gyermekeinknek adni tudunk az, hogy a mi hitünk szintjét magasan tartjuk. És minden egyes kihívásra, amivel szembesülnek, a mi magas és erős hitszintünk alapján ott van készen a válasz a szívünkben.

KELLI: Tudjátok-e azt, hogy édesapánk a Zsoltárok 112-es [1-7 versek] emberét egy szövetségi ember profiljának hívja, s ugye ez az ember, aki az Ő parancsolataiban gyönyörködik, „hatalmas lesz annak magva a földön… gazdagság és bőség lesz annak házában”. De az egyes vers azt mondja: „boldog ember az, aki féli az Urat, és az Ő parancsolataiban igen gyönyörködik”, és ez igazából Isten Igéjéről szól. A bővített bibliafordítás azt mondja, hogy „nem fog félni a rossz hírtől az ő szíve, szilárdan áll, bizodalma van az Úrban”. És szövetségtudatú vagy, ez jön az elmédbe azon nyomban, amikor ilyen dolgokkal szembesülsz. A szövetség.

MARTY: Tudod, nem kell pazarolnod az energiádat arra, hogy próbálod eldönteni, hogy hú, most mit fogok tenni, most miben fogok hinni?! Mert te már ott vagy és készen vagy, és amit kell tenned: meg kell alapoznod a megvallásaidat, és ki kell ebben tartanod és meg lesz a megnyilvánulása ennek a dolognak. És tudod, ez sokkal egyszerűbb annál, minthogyha két gondolat között ugrálnál, hogy most mit fogok tenni?
Hogyha a te szíved az erős, és ha megalapozódott az igazságban, a hitben, akkor mindössze annyit kell tenned, hogy egyetértesz Isten Igéjével, és dicséred Istent, hogy megvan a válasz. És dicséred Istent, hogy miénk az Ő Igéje, és tudjuk, hogy minden rendben lesz, és minden jóra fordul. Tudod, szabadok vagyunk a félelemtől. És a gyermekeinknek mindennél inkább erre van szükségük, hogy tudják, hogy Isten szereti őket, és nem kell, hogy féljenek semmitől sem! Ámen?

GLORIA: És tudod, amit a gyerekek látnak, hogy az apa és anya tesz, azt teszik ők is. És tudod, látják a te gyermekeid rajtad, hogy te erős vagy az Igében! És neked arra van szükséged, hogy Istennel tölts időt, hogy erős legyél. Tudod, nem arról van szó, hogy prédikátornak a felesége vagy – lehet, hogy prédikátor vagy magad is – arra van szükséged, hogy Isten Igéjében töltsél időt, hogy bekerüljön a szívedbe, és Isten Igéje szólni fog hozzád. Fogod tudni, hogy mit kell tenned a gyermekeiddel kapcsolatban, ugyanúgy ahogy Marty is. Tudod, Isten elkészítette a győzelmet a számodra, és járj ebben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése