2013. augusztus 11., vasárnap

Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó;

2Pét 1:11  Mert ekképpen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel.
2Pét 1:12  Annak okáért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, noha tudjátok [ezeket], és erősek vagytok a jelenvaló igazságban.
2Pét 1:13  Méltónak vélem pedig, amíg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket;
2Pét 1:14  Mint aki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat, amiképpen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nekem.
2Pét 1:15  De igyekezni fogok azon, hogy ti az én halálom után is mindenkor megemlékezhessetek ezekről.
2Pét 1:16  Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az ő nagyságának.
2Pét 1:17  Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm:
2Pét 1:18  Ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen.
2Pét 1:19  És igen biztos nálunk a prófétai beszéd [is], amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;
2Pét 1:20  Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból.
2Pét 1:21  Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése