2013. október 30., szerda
Jézus Jeruzsálem felé tartott.
Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a
városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle:
„Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek
bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de
nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és
zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli
nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled
ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom,
honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és
fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a
prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek
majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az
Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből
utolsók!”
Lk 13,22-30
Elmélkedés:
Egy név szerint meg nem nevezett személy az üdvösségre jutók számáról
kérdezi Jézust a mai evangéliumban. Az illető valószínűleg nem tartozott
Jézus tanítványi köréhez, különben erről említést tett volna Lukács
evangélista. A furcsa kérdés arra utal, hogy a kérdező most találkozhatott
először Jézussal. Egy tanítványnak inkább az a fontos, hogy ő maga
üdvözülni fog-e és nem az, hogy szám szerint hányan jutnak az üdvösségre.
Engem sem elsősorban az üdvözültek száma érdekel, hanem az, hogy én
eljuthatok-e az üdvösségre, és mit kell tennem ennek érdekében. Jézus
szavaiból kiderül, hogy nem elég dicsekedni azzal, hogy valaki ismeri őt
vagy hallgatja tanítását, hanem személyes kapcsolatban kell élni vele.
Sok ember számára a vallásosság gyermekkori emlék. Egykor szüleiktől
kaphattak valamilyen vallásos nevelést, talán a hittanórák alkalmával
megtanultak néhány dolgot. Talán még valami jó emlékük is maradt a
templommal kapcsolatban. Persze ez még kevés, de talán lehet rá építeni.
Jézus a következőket mondja: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert
mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak” (Lk 13,24). A
Hit évében az Egyház a lehető legszélesebbre tárja azt a szűk kaput, a hit
kapuját, amelyen át az üdvösségre juthatunk. Ha én már megtaláltam,
segítsek másoknak is, hogy megtalálják a hit kapuját!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a követelménye
és szükséglete szerint. Add meg, Uram, a lelkiismeretnek azt a
tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és fogja fel. Fülem süket,
nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom jeleidet. Csak Te tudod
élessé tenni fülemet, tisztává tenni szememet, megtisztítani és megújítani
szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál és hallgassam a
szavadat.
városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle:
„Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek
bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de
nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és
zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli
nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled
ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom,
honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és
fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a
prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek
majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az
Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből
utolsók!”
Lk 13,22-30
Elmélkedés:
Egy név szerint meg nem nevezett személy az üdvösségre jutók számáról
kérdezi Jézust a mai evangéliumban. Az illető valószínűleg nem tartozott
Jézus tanítványi köréhez, különben erről említést tett volna Lukács
evangélista. A furcsa kérdés arra utal, hogy a kérdező most találkozhatott
először Jézussal. Egy tanítványnak inkább az a fontos, hogy ő maga
üdvözülni fog-e és nem az, hogy szám szerint hányan jutnak az üdvösségre.
Engem sem elsősorban az üdvözültek száma érdekel, hanem az, hogy én
eljuthatok-e az üdvösségre, és mit kell tennem ennek érdekében. Jézus
szavaiból kiderül, hogy nem elég dicsekedni azzal, hogy valaki ismeri őt
vagy hallgatja tanítását, hanem személyes kapcsolatban kell élni vele.
Sok ember számára a vallásosság gyermekkori emlék. Egykor szüleiktől
kaphattak valamilyen vallásos nevelést, talán a hittanórák alkalmával
megtanultak néhány dolgot. Talán még valami jó emlékük is maradt a
templommal kapcsolatban. Persze ez még kevés, de talán lehet rá építeni.
Jézus a következőket mondja: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert
mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak” (Lk 13,24). A
Hit évében az Egyház a lehető legszélesebbre tárja azt a szűk kaput, a hit
kapuját, amelyen át az üdvösségre juthatunk. Ha én már megtaláltam,
segítsek másoknak is, hogy megtalálják a hit kapuját!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a követelménye
és szükséglete szerint. Add meg, Uram, a lelkiismeretnek azt a
tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és fogja fel. Fülem süket,
nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom jeleidet. Csak Te tudod
élessé tenni fülemet, tisztává tenni szememet, megtisztítani és megújítani
szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál és hallgassam a
szavadat.
2013. október 29., kedd
„Mihez hasonlít az Isten országa?
Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez
hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz.
Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég
madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam
az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és
elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”
Lk 13,18-21
Elmélkedés:
A mai evangéliumban Jézus példabeszédet mond a mustármagról és a
kovászról. Mindkét hasonlat Isten országának növekedését mutatja be. A
kicsiny mustármag hatalmas fává terebélyesedik, és a kevés kovász
(élesztő) megkeleszti a tésztát. Az Isten országa pontosan így növekszik
folyamatosan s lesz egyre nagyobbá. Az Egyház történetében soha nem volt
olyan, hogy a keresztény közösség alkotta volna a társadalom legnagyobb
részét. A keresztények mindig csak kevesen voltak, de tanúságtevő
jelenlétük minden korban kovászként hatott, segítve hogy minél többen
rátaláljanak a hit igazságára.
A két példabeszéd nem azt emeli ki, hogy milyen nagy a különbség a
kezdetekkor és a későbbi időkben, hanem azt hangsúlyozza, hogy az Isten
országa folyamatosan növekszik. Gyarapszik még akkor is, ha Jézusnak
vannak ellenfelei, akik rosszallásukat fejezik ki időnként. Az emberi
szembenállás ugyanis nem állíthatja meg Jézust sem abban, hogy csodákat
tegyen, sem abban, hogy hirdesse Isten országának örömhírét. Jézus
evangéliumának hallgatása és tanításának megvalósítása által bennem is
növekszik az ország.
Az Isten országa elválaszthatatlan Krisztus személyétől, aki által
növekszik és elválaszthatatlan az Egyháztól, amelyben megvalósul.
Közösségben kell maradnunk Krisztussal és az Egyházzal. Ennek legmélyebb
kifejezése a szentáldozás, az Eucharisztia vétele. Az eucharisztikus
közösségben megtapasztalhatjuk, hogy Isten köztünk van.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad
értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled
való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a
szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat.
Te szabadon, minden kényszer és minden félelem nélkül adtad oda életedet,
hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szereteted. Taníts bennünket
arra, hogy mi is szabadon és nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten és
az emberek szolgálatára!
hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz.
Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég
madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam
az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és
elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”
Lk 13,18-21
Elmélkedés:
A mai evangéliumban Jézus példabeszédet mond a mustármagról és a
kovászról. Mindkét hasonlat Isten országának növekedését mutatja be. A
kicsiny mustármag hatalmas fává terebélyesedik, és a kevés kovász
(élesztő) megkeleszti a tésztát. Az Isten országa pontosan így növekszik
folyamatosan s lesz egyre nagyobbá. Az Egyház történetében soha nem volt
olyan, hogy a keresztény közösség alkotta volna a társadalom legnagyobb
részét. A keresztények mindig csak kevesen voltak, de tanúságtevő
jelenlétük minden korban kovászként hatott, segítve hogy minél többen
rátaláljanak a hit igazságára.
A két példabeszéd nem azt emeli ki, hogy milyen nagy a különbség a
kezdetekkor és a későbbi időkben, hanem azt hangsúlyozza, hogy az Isten
országa folyamatosan növekszik. Gyarapszik még akkor is, ha Jézusnak
vannak ellenfelei, akik rosszallásukat fejezik ki időnként. Az emberi
szembenállás ugyanis nem állíthatja meg Jézust sem abban, hogy csodákat
tegyen, sem abban, hogy hirdesse Isten országának örömhírét. Jézus
evangéliumának hallgatása és tanításának megvalósítása által bennem is
növekszik az ország.
Az Isten országa elválaszthatatlan Krisztus személyétől, aki által
növekszik és elválaszthatatlan az Egyháztól, amelyben megvalósul.
Közösségben kell maradnunk Krisztussal és az Egyházzal. Ennek legmélyebb
kifejezése a szentáldozás, az Eucharisztia vétele. Az eucharisztikus
közösségben megtapasztalhatjuk, hogy Isten köztünk van.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad
értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled
való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a
szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat.
Te szabadon, minden kényszer és minden félelem nélkül adtad oda életedet,
hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szereteted. Taníts bennünket
arra, hogy mi is szabadon és nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten és
az emberek szolgálatára!
2013. október 28., hétfő
Uram, Jézus, te magad vagy a szeretet!
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten
imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott
közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek
is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant,
Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab
fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük,
és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és
hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon
tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és
gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket
tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő
áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19
Elmélkedés:
A ma ünnepelt Simon apostolról, aki nem tévesztendő össze Simon Péterrel,
csak annyit árul el az evangélista, hogy buzgó volt. A tizenkét apostol
nevének felsorolásán kívül sehol nincs megemlítve az ő személye az
evangéliumokban. Ő az, aki nem tesz semmi rendkívülit, hanem csendesen ott
van az apostolok között és ott van Jézus mellett. Nem tesz jelentős
hitvallást, mint például Péter, de nem is kételkedik, mint Tamás. Simon
nem vezető egyéniség, nem hangadó, nem akar az első helyre kerülni. De
mindig követi Jézust, hallgatja szavát, látja csodáit. Ezt a csendes
tanítványi magatartást érdemes megtanulnunk a buzgó Simontól.
Júdás Tádét pedig nem szabad összekevernünk iskarióti Júdással, az
árulóval. Júdás Tádé szintén nem tűnik fel sokszor az evangéliumi
történetekben, csupán egy alkalommal, az utolsó vacsorán tesz fel egy
kérdést Jézusnak azzal kapcsolatban, hogy miért csak tanítványainak
nyilatkoztatja ki magát és miért nem az egész világnak (vö. Jn 14,22).
Róla viszont mégis többet tudunk, mint Simonról, hiszen az újszövetségi
iratok között található apostoli levelek egyikét neki tulajdonítjuk a
hagyomány szerint. Júdás apostol levele a hamis tanítóktól és a hamis
tanítástól óvja a keresztényeket. Az apostol felszólítja a keresztény
közösség tagjait, hogy ragaszkodjanak az igaz hithez.
Idén, a Hit évében fontoljuk meg Júdás Tádé figyelmeztetését! Óvakodjunk
korunk hamis tanítóitól és a tetszetősnek tűnő téveszméktől! Törekedjünk
hitünk mélyebb megismerésére!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus, te magad vagy a szeretet! Taníts engem az egyetlen leckére, a
szeretet gyakorlására. Soha nem felejtem, hogy te a végsőkig elmentél a
szeretetben. Atyád és az emberek iránti szeretetből áldoztad fel magadat,
megmutatván számunkra, hogy a szeretet nem szavakat kíván, hanem odaadást
és hűséget. Úgy akarok élni, ahogy te éltél, s úgy akarok szeretni,
ahogyan te szeretsz engem!
imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott
közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek
is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant,
Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab
fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük,
és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és
hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon
tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és
gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket
tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő
áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19
Elmélkedés:
A ma ünnepelt Simon apostolról, aki nem tévesztendő össze Simon Péterrel,
csak annyit árul el az evangélista, hogy buzgó volt. A tizenkét apostol
nevének felsorolásán kívül sehol nincs megemlítve az ő személye az
evangéliumokban. Ő az, aki nem tesz semmi rendkívülit, hanem csendesen ott
van az apostolok között és ott van Jézus mellett. Nem tesz jelentős
hitvallást, mint például Péter, de nem is kételkedik, mint Tamás. Simon
nem vezető egyéniség, nem hangadó, nem akar az első helyre kerülni. De
mindig követi Jézust, hallgatja szavát, látja csodáit. Ezt a csendes
tanítványi magatartást érdemes megtanulnunk a buzgó Simontól.
Júdás Tádét pedig nem szabad összekevernünk iskarióti Júdással, az
árulóval. Júdás Tádé szintén nem tűnik fel sokszor az evangéliumi
történetekben, csupán egy alkalommal, az utolsó vacsorán tesz fel egy
kérdést Jézusnak azzal kapcsolatban, hogy miért csak tanítványainak
nyilatkoztatja ki magát és miért nem az egész világnak (vö. Jn 14,22).
Róla viszont mégis többet tudunk, mint Simonról, hiszen az újszövetségi
iratok között található apostoli levelek egyikét neki tulajdonítjuk a
hagyomány szerint. Júdás apostol levele a hamis tanítóktól és a hamis
tanítástól óvja a keresztényeket. Az apostol felszólítja a keresztény
közösség tagjait, hogy ragaszkodjanak az igaz hithez.
Idén, a Hit évében fontoljuk meg Júdás Tádé figyelmeztetését! Óvakodjunk
korunk hamis tanítóitól és a tetszetősnek tűnő téveszméktől! Törekedjünk
hitünk mélyebb megismerésére!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus, te magad vagy a szeretet! Taníts engem az egyetlen leckére, a
szeretet gyakorlására. Soha nem felejtem, hogy te a végsőkig elmentél a
szeretetben. Atyád és az emberek iránti szeretetből áldoztad fel magadat,
megmutatván számunkra, hogy a szeretet nem szavakat kíván, hanem odaadást
és hűséget. Úgy akarok élni, ahogy te éltél, s úgy akarok szeretni,
ahogyan te szeretsz engem!
2013. október 27., vasárnap
Jézus ezt a példabeszédet mondta:
Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották,
másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember
fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A
farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked,
hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan,
házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet
adok mindenből, amim van.
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni,
hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek.
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert
mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát,
azt felmagasztalják.
Lk 18,9-14
Elmélkedés:
Úgy kellett sírnom
Lisieux-i Szent Teréz a következőket mondta azon szentmise után, amelyen
életében utoljára járult szentáldozáshoz: „Abban a pillanatban, amikor a
pap a szentmise elején elkezdte a bűnbánati imát, úgy éreztem magam, mint
a vámos vagy mint a nagy bűnös nő. Úgy éreztem, hogy a jó Isten olyan
irgalmas! Úgy éreztem, arra késztet ez, hogy kérjem Isten bocsánatát. Úgy
kellett sírnom.” Mennyi őszinteség, alázat, igazi bűnbánat van a
szavakban! Szent Teréz példája segítsen minket abban, hogy a bűneit
megbánó evangéliumi vámoshoz hasonló lelkülettel álljunk Isten elé!
Jézus példabeszédeinek egyik jellegzetessége, hogy egymással ellentétes
emberi viselkedéseket mutat be. Ezzel a módszerrel állásfoglalásra,
választásra készteti a hallgatót: melyik magatartást akarja követni?
Gondoljunk csak a pásztorra és a béresre. A pásztor megvédi a rábízott
juhokat, a béres viszont nem törődik velük és inkább elmenekül, ha jön a
farkas és nem védi meg a juhokat (vö. Jn 10,11-15). Egy másik példa erre
az okos és balga szüzek hasonlata. Az okosak hoznak magukkal tartalék
olajat lámpásaikhoz és amikor megérkezik a vőlegény bemennek a menyegzőre,
a balgák viszont készületlenségük miatt lemaradnak az ünneplésről (vö. Mt
25,1-13). Idézzünk fel egy harmadik példát is, ahol első pillantásra talán
nem ennyire feltűnő a szembeállítás, pedig itt is erről van szó. A tékozló
fiú megtérése, hazatalálása történetében ott van az ő testvére, az idősebb
fiú, aki rossz szemmel nézi apjuk örömét és irigykedik, hogy testvérének
újra helye van az atyai házban, s emiatt nem is megy be a házba az
ünneplők közé (vö. Lk 15,11-32). Igen, itt is választási helyzetbe kerül a
hallgató, az olvasó.
A mai vasárnap evangéliumában szintén ellentétes emberi magatartásokat
láthatunk. A farizeus önmagát magasztalva és saját vallásosságát dicsérve
imádkozott, ha ezt egyáltalán imának lehet nevezni. A vámos szemlesütve
ismerte be bűnösségét Isten előtt és esedezett bűnei bocsánatáért. E
példabeszéddel Jézus az imádkozás helyes módjáról tanít. Ezek szerint
imádságainkban ne legyünk elbizakodottak, mint a farizeus, hanem alázattal
forduljunk bűneink bocsánatáért Istenhez, miként a vámos is tette. Ez a
gondolat abból fakad, hogy a megelőző részben a kitartó imáról van szó
(vö. Lk 18,1-8), s mintegy ennek folytatása ez a rész. Túlzottan
leegyszerűsítenénk azonban a történet mondanivalóját, ha csupán az
imaéletre vonatkoztatnánk a példázatot, hiszen egész vallási életünkre,
magatartásunkra érvényes mindez.
A történetben nagyon érdekes, hogy a farizeus „magában imádkozik” (vö. Lk
18,11). Ne arra gondoljunk itt, hogy halkan, mások számára nem hallhatóan
végzi imáját vagy esetleg imádságos gondolatai csak a fejében járnak és
nem mondja ki azokat. Talán inkább arra utal e szóhasználat, hogy
imádságát nem Istenhez intézi, hanem tulajdonképpen csak magának beszél.
Ettől a magunkba fordulástól szeretne bennünket megóvni Jézus
imaéletünkben és hitéletünkben egyaránt. A vallásossággal nem magam felé
fordulok és nem bezárkózok a magam kis lelkivilágába, hanem megnyílok
Isten felé. Tévedés, hogy a hit magánügy. A hitnek, a hit gyakorlásának
valóban vannak egyéni, személyes vonatkozásai, de ugyanakkor egy közösség
része vagyok, amelynek tagjait a közös hit kapcsolja össze.
A farizeus lelkületével van egy másik hiba is, tudniillik az, hogy
vallásgyakorlatának eredményeit önmagának tulajdonítja. Talán bennünket is
megkísért időnként az a gondolat, hogy elismerően gondolkodjunk
hitéletünkről. Néha még a gyóntatószékben is azt soroljuk, hogy milyen
gyakran imádkozunk, járunk szentmisére, olvassuk a Szentírást. Igen, ezek
szép eredmények lehetnek, de legyünk alázatosak! Helyesen imádkozni csak
alázattal lehet. Az imádság szavait Istennek köszönhetem, a szavakat ő
adja ajkamra, a gondolatokat ő ébreszti bennem, de még az alázatot is neki
köszönhetem. Ha el tudok menni a szentmisére, ezt csak Istennek
köszönhetem, és neki tartozom hálával azért, hogy a Szentírásban szól
hozzám. Ha pedig a vallásosság egyik legfontosabb eleme, az igaz bűnbánat
érzése ébred szívemben, ezt is Istennek köszönhetem. Isten az alázatos
embert szereti, a kevélyeknek ellenáll.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Istenem! Ha igaznak tartom magam, te nem tudsz semmit sem
ajándékozni nekem. Ha el akarom magammal hitetni, hogy tökéletes vagyok,
elzárom magamat kegyelmi ajándékaidtól. Ha elégedett vagyok önmagammal, te
nem tudsz jobbá tenni. De ha őszinte vagyok magamhoz és beismerem előtted
bűneimet, te megajándékozol engem a bocsánattal és az üdvösséggel. Adj
szívembe mindenkor őszinte bűnbánatot, hogy irgalmad felemeljen. Nevelj
engem arra, hogy sose keressem az emberek tetszését és ne várjak tőlük
elismerést, hanem mindig neked engedelmeskedjek, s ezáltal méltó legyek
arra, hogy gyermeked vagyok. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember
fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A
farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked,
hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan,
házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet
adok mindenből, amim van.
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni,
hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek.
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert
mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát,
azt felmagasztalják.
Lk 18,9-14
Elmélkedés:
Úgy kellett sírnom
Lisieux-i Szent Teréz a következőket mondta azon szentmise után, amelyen
életében utoljára járult szentáldozáshoz: „Abban a pillanatban, amikor a
pap a szentmise elején elkezdte a bűnbánati imát, úgy éreztem magam, mint
a vámos vagy mint a nagy bűnös nő. Úgy éreztem, hogy a jó Isten olyan
irgalmas! Úgy éreztem, arra késztet ez, hogy kérjem Isten bocsánatát. Úgy
kellett sírnom.” Mennyi őszinteség, alázat, igazi bűnbánat van a
szavakban! Szent Teréz példája segítsen minket abban, hogy a bűneit
megbánó evangéliumi vámoshoz hasonló lelkülettel álljunk Isten elé!
Jézus példabeszédeinek egyik jellegzetessége, hogy egymással ellentétes
emberi viselkedéseket mutat be. Ezzel a módszerrel állásfoglalásra,
választásra készteti a hallgatót: melyik magatartást akarja követni?
Gondoljunk csak a pásztorra és a béresre. A pásztor megvédi a rábízott
juhokat, a béres viszont nem törődik velük és inkább elmenekül, ha jön a
farkas és nem védi meg a juhokat (vö. Jn 10,11-15). Egy másik példa erre
az okos és balga szüzek hasonlata. Az okosak hoznak magukkal tartalék
olajat lámpásaikhoz és amikor megérkezik a vőlegény bemennek a menyegzőre,
a balgák viszont készületlenségük miatt lemaradnak az ünneplésről (vö. Mt
25,1-13). Idézzünk fel egy harmadik példát is, ahol első pillantásra talán
nem ennyire feltűnő a szembeállítás, pedig itt is erről van szó. A tékozló
fiú megtérése, hazatalálása történetében ott van az ő testvére, az idősebb
fiú, aki rossz szemmel nézi apjuk örömét és irigykedik, hogy testvérének
újra helye van az atyai házban, s emiatt nem is megy be a házba az
ünneplők közé (vö. Lk 15,11-32). Igen, itt is választási helyzetbe kerül a
hallgató, az olvasó.
A mai vasárnap evangéliumában szintén ellentétes emberi magatartásokat
láthatunk. A farizeus önmagát magasztalva és saját vallásosságát dicsérve
imádkozott, ha ezt egyáltalán imának lehet nevezni. A vámos szemlesütve
ismerte be bűnösségét Isten előtt és esedezett bűnei bocsánatáért. E
példabeszéddel Jézus az imádkozás helyes módjáról tanít. Ezek szerint
imádságainkban ne legyünk elbizakodottak, mint a farizeus, hanem alázattal
forduljunk bűneink bocsánatáért Istenhez, miként a vámos is tette. Ez a
gondolat abból fakad, hogy a megelőző részben a kitartó imáról van szó
(vö. Lk 18,1-8), s mintegy ennek folytatása ez a rész. Túlzottan
leegyszerűsítenénk azonban a történet mondanivalóját, ha csupán az
imaéletre vonatkoztatnánk a példázatot, hiszen egész vallási életünkre,
magatartásunkra érvényes mindez.
A történetben nagyon érdekes, hogy a farizeus „magában imádkozik” (vö. Lk
18,11). Ne arra gondoljunk itt, hogy halkan, mások számára nem hallhatóan
végzi imáját vagy esetleg imádságos gondolatai csak a fejében járnak és
nem mondja ki azokat. Talán inkább arra utal e szóhasználat, hogy
imádságát nem Istenhez intézi, hanem tulajdonképpen csak magának beszél.
Ettől a magunkba fordulástól szeretne bennünket megóvni Jézus
imaéletünkben és hitéletünkben egyaránt. A vallásossággal nem magam felé
fordulok és nem bezárkózok a magam kis lelkivilágába, hanem megnyílok
Isten felé. Tévedés, hogy a hit magánügy. A hitnek, a hit gyakorlásának
valóban vannak egyéni, személyes vonatkozásai, de ugyanakkor egy közösség
része vagyok, amelynek tagjait a közös hit kapcsolja össze.
A farizeus lelkületével van egy másik hiba is, tudniillik az, hogy
vallásgyakorlatának eredményeit önmagának tulajdonítja. Talán bennünket is
megkísért időnként az a gondolat, hogy elismerően gondolkodjunk
hitéletünkről. Néha még a gyóntatószékben is azt soroljuk, hogy milyen
gyakran imádkozunk, járunk szentmisére, olvassuk a Szentírást. Igen, ezek
szép eredmények lehetnek, de legyünk alázatosak! Helyesen imádkozni csak
alázattal lehet. Az imádság szavait Istennek köszönhetem, a szavakat ő
adja ajkamra, a gondolatokat ő ébreszti bennem, de még az alázatot is neki
köszönhetem. Ha el tudok menni a szentmisére, ezt csak Istennek
köszönhetem, és neki tartozom hálával azért, hogy a Szentírásban szól
hozzám. Ha pedig a vallásosság egyik legfontosabb eleme, az igaz bűnbánat
érzése ébred szívemben, ezt is Istennek köszönhetem. Isten az alázatos
embert szereti, a kevélyeknek ellenáll.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Istenem! Ha igaznak tartom magam, te nem tudsz semmit sem
ajándékozni nekem. Ha el akarom magammal hitetni, hogy tökéletes vagyok,
elzárom magamat kegyelmi ajándékaidtól. Ha elégedett vagyok önmagammal, te
nem tudsz jobbá tenni. De ha őszinte vagyok magamhoz és beismerem előtted
bűneimet, te megajándékozol engem a bocsánattal és az üdvösséggel. Adj
szívembe mindenkor őszinte bűnbánatot, hogy irgalmad felemeljen. Nevelj
engem arra, hogy sose keressem az emberek tetszését és ne várjak tőlük
elismerést, hanem mindig neked engedelmeskedjek, s ezáltal méltó legyek
arra, hogy gyermeked vagyok. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
Jézus ezt a példabeszédet mondta:
Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották,
másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember
fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A
farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked,
hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan,
házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet
adok mindenből, amim van.
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni,
hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek.
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert
mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát,
azt felmagasztalják.
Lk 18,9-14
Elmélkedés:
Úgy kellett sírnom
Lisieux-i Szent Teréz a következőket mondta azon szentmise után, amelyen
életében utoljára járult szentáldozáshoz: „Abban a pillanatban, amikor a
pap a szentmise elején elkezdte a bűnbánati imát, úgy éreztem magam, mint
a vámos vagy mint a nagy bűnös nő. Úgy éreztem, hogy a jó Isten olyan
irgalmas! Úgy éreztem, arra késztet ez, hogy kérjem Isten bocsánatát. Úgy
kellett sírnom.” Mennyi őszinteség, alázat, igazi bűnbánat van a
szavakban! Szent Teréz példája segítsen minket abban, hogy a bűneit
megbánó evangéliumi vámoshoz hasonló lelkülettel álljunk Isten elé!
Jézus példabeszédeinek egyik jellegzetessége, hogy egymással ellentétes
emberi viselkedéseket mutat be. Ezzel a módszerrel állásfoglalásra,
választásra készteti a hallgatót: melyik magatartást akarja követni?
Gondoljunk csak a pásztorra és a béresre. A pásztor megvédi a rábízott
juhokat, a béres viszont nem törődik velük és inkább elmenekül, ha jön a
farkas és nem védi meg a juhokat (vö. Jn 10,11-15). Egy másik példa erre
az okos és balga szüzek hasonlata. Az okosak hoznak magukkal tartalék
olajat lámpásaikhoz és amikor megérkezik a vőlegény bemennek a menyegzőre,
a balgák viszont készületlenségük miatt lemaradnak az ünneplésről (vö. Mt
25,1-13). Idézzünk fel egy harmadik példát is, ahol első pillantásra talán
nem ennyire feltűnő a szembeállítás, pedig itt is erről van szó. A tékozló
fiú megtérése, hazatalálása történetében ott van az ő testvére, az idősebb
fiú, aki rossz szemmel nézi apjuk örömét és irigykedik, hogy testvérének
újra helye van az atyai házban, s emiatt nem is megy be a házba az
ünneplők közé (vö. Lk 15,11-32). Igen, itt is választási helyzetbe kerül a
hallgató, az olvasó.
A mai vasárnap evangéliumában szintén ellentétes emberi magatartásokat
láthatunk. A farizeus önmagát magasztalva és saját vallásosságát dicsérve
imádkozott, ha ezt egyáltalán imának lehet nevezni. A vámos szemlesütve
ismerte be bűnösségét Isten előtt és esedezett bűnei bocsánatáért. E
példabeszéddel Jézus az imádkozás helyes módjáról tanít. Ezek szerint
imádságainkban ne legyünk elbizakodottak, mint a farizeus, hanem alázattal
forduljunk bűneink bocsánatáért Istenhez, miként a vámos is tette. Ez a
gondolat abból fakad, hogy a megelőző részben a kitartó imáról van szó
(vö. Lk 18,1-8), s mintegy ennek folytatása ez a rész. Túlzottan
leegyszerűsítenénk azonban a történet mondanivalóját, ha csupán az
imaéletre vonatkoztatnánk a példázatot, hiszen egész vallási életünkre,
magatartásunkra érvényes mindez.
A történetben nagyon érdekes, hogy a farizeus „magában imádkozik” (vö. Lk
18,11). Ne arra gondoljunk itt, hogy halkan, mások számára nem hallhatóan
végzi imáját vagy esetleg imádságos gondolatai csak a fejében járnak és
nem mondja ki azokat. Talán inkább arra utal e szóhasználat, hogy
imádságát nem Istenhez intézi, hanem tulajdonképpen csak magának beszél.
Ettől a magunkba fordulástól szeretne bennünket megóvni Jézus
imaéletünkben és hitéletünkben egyaránt. A vallásossággal nem magam felé
fordulok és nem bezárkózok a magam kis lelkivilágába, hanem megnyílok
Isten felé. Tévedés, hogy a hit magánügy. A hitnek, a hit gyakorlásának
valóban vannak egyéni, személyes vonatkozásai, de ugyanakkor egy közösség
része vagyok, amelynek tagjait a közös hit kapcsolja össze.
A farizeus lelkületével van egy másik hiba is, tudniillik az, hogy
vallásgyakorlatának eredményeit önmagának tulajdonítja. Talán bennünket is
megkísért időnként az a gondolat, hogy elismerően gondolkodjunk
hitéletünkről. Néha még a gyóntatószékben is azt soroljuk, hogy milyen
gyakran imádkozunk, járunk szentmisére, olvassuk a Szentírást. Igen, ezek
szép eredmények lehetnek, de legyünk alázatosak! Helyesen imádkozni csak
alázattal lehet. Az imádság szavait Istennek köszönhetem, a szavakat ő
adja ajkamra, a gondolatokat ő ébreszti bennem, de még az alázatot is neki
köszönhetem. Ha el tudok menni a szentmisére, ezt csak Istennek
köszönhetem, és neki tartozom hálával azért, hogy a Szentírásban szól
hozzám. Ha pedig a vallásosság egyik legfontosabb eleme, az igaz bűnbánat
érzése ébred szívemben, ezt is Istennek köszönhetem. Isten az alázatos
embert szereti, a kevélyeknek ellenáll.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Istenem! Ha igaznak tartom magam, te nem tudsz semmit sem
ajándékozni nekem. Ha el akarom magammal hitetni, hogy tökéletes vagyok,
elzárom magamat kegyelmi ajándékaidtól. Ha elégedett vagyok önmagammal, te
nem tudsz jobbá tenni. De ha őszinte vagyok magamhoz és beismerem előtted
bűneimet, te megajándékozol engem a bocsánattal és az üdvösséggel. Adj
szívembe mindenkor őszinte bűnbánatot, hogy irgalmad felemeljen. Nevelj
engem arra, hogy sose keressem az emberek tetszését és ne várjak tőlük
elismerést, hanem mindig neked engedelmeskedjek, s ezáltal méltó legyek
arra, hogy gyermeked vagyok. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember
fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A
farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked,
hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan,
házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet
adok mindenből, amim van.
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni,
hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek.
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert
mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát,
azt felmagasztalják.
Lk 18,9-14
Elmélkedés:
Úgy kellett sírnom
Lisieux-i Szent Teréz a következőket mondta azon szentmise után, amelyen
életében utoljára járult szentáldozáshoz: „Abban a pillanatban, amikor a
pap a szentmise elején elkezdte a bűnbánati imát, úgy éreztem magam, mint
a vámos vagy mint a nagy bűnös nő. Úgy éreztem, hogy a jó Isten olyan
irgalmas! Úgy éreztem, arra késztet ez, hogy kérjem Isten bocsánatát. Úgy
kellett sírnom.” Mennyi őszinteség, alázat, igazi bűnbánat van a
szavakban! Szent Teréz példája segítsen minket abban, hogy a bűneit
megbánó evangéliumi vámoshoz hasonló lelkülettel álljunk Isten elé!
Jézus példabeszédeinek egyik jellegzetessége, hogy egymással ellentétes
emberi viselkedéseket mutat be. Ezzel a módszerrel állásfoglalásra,
választásra készteti a hallgatót: melyik magatartást akarja követni?
Gondoljunk csak a pásztorra és a béresre. A pásztor megvédi a rábízott
juhokat, a béres viszont nem törődik velük és inkább elmenekül, ha jön a
farkas és nem védi meg a juhokat (vö. Jn 10,11-15). Egy másik példa erre
az okos és balga szüzek hasonlata. Az okosak hoznak magukkal tartalék
olajat lámpásaikhoz és amikor megérkezik a vőlegény bemennek a menyegzőre,
a balgák viszont készületlenségük miatt lemaradnak az ünneplésről (vö. Mt
25,1-13). Idézzünk fel egy harmadik példát is, ahol első pillantásra talán
nem ennyire feltűnő a szembeállítás, pedig itt is erről van szó. A tékozló
fiú megtérése, hazatalálása történetében ott van az ő testvére, az idősebb
fiú, aki rossz szemmel nézi apjuk örömét és irigykedik, hogy testvérének
újra helye van az atyai házban, s emiatt nem is megy be a házba az
ünneplők közé (vö. Lk 15,11-32). Igen, itt is választási helyzetbe kerül a
hallgató, az olvasó.
A mai vasárnap evangéliumában szintén ellentétes emberi magatartásokat
láthatunk. A farizeus önmagát magasztalva és saját vallásosságát dicsérve
imádkozott, ha ezt egyáltalán imának lehet nevezni. A vámos szemlesütve
ismerte be bűnösségét Isten előtt és esedezett bűnei bocsánatáért. E
példabeszéddel Jézus az imádkozás helyes módjáról tanít. Ezek szerint
imádságainkban ne legyünk elbizakodottak, mint a farizeus, hanem alázattal
forduljunk bűneink bocsánatáért Istenhez, miként a vámos is tette. Ez a
gondolat abból fakad, hogy a megelőző részben a kitartó imáról van szó
(vö. Lk 18,1-8), s mintegy ennek folytatása ez a rész. Túlzottan
leegyszerűsítenénk azonban a történet mondanivalóját, ha csupán az
imaéletre vonatkoztatnánk a példázatot, hiszen egész vallási életünkre,
magatartásunkra érvényes mindez.
A történetben nagyon érdekes, hogy a farizeus „magában imádkozik” (vö. Lk
18,11). Ne arra gondoljunk itt, hogy halkan, mások számára nem hallhatóan
végzi imáját vagy esetleg imádságos gondolatai csak a fejében járnak és
nem mondja ki azokat. Talán inkább arra utal e szóhasználat, hogy
imádságát nem Istenhez intézi, hanem tulajdonképpen csak magának beszél.
Ettől a magunkba fordulástól szeretne bennünket megóvni Jézus
imaéletünkben és hitéletünkben egyaránt. A vallásossággal nem magam felé
fordulok és nem bezárkózok a magam kis lelkivilágába, hanem megnyílok
Isten felé. Tévedés, hogy a hit magánügy. A hitnek, a hit gyakorlásának
valóban vannak egyéni, személyes vonatkozásai, de ugyanakkor egy közösség
része vagyok, amelynek tagjait a közös hit kapcsolja össze.
A farizeus lelkületével van egy másik hiba is, tudniillik az, hogy
vallásgyakorlatának eredményeit önmagának tulajdonítja. Talán bennünket is
megkísért időnként az a gondolat, hogy elismerően gondolkodjunk
hitéletünkről. Néha még a gyóntatószékben is azt soroljuk, hogy milyen
gyakran imádkozunk, járunk szentmisére, olvassuk a Szentírást. Igen, ezek
szép eredmények lehetnek, de legyünk alázatosak! Helyesen imádkozni csak
alázattal lehet. Az imádság szavait Istennek köszönhetem, a szavakat ő
adja ajkamra, a gondolatokat ő ébreszti bennem, de még az alázatot is neki
köszönhetem. Ha el tudok menni a szentmisére, ezt csak Istennek
köszönhetem, és neki tartozom hálával azért, hogy a Szentírásban szól
hozzám. Ha pedig a vallásosság egyik legfontosabb eleme, az igaz bűnbánat
érzése ébred szívemben, ezt is Istennek köszönhetem. Isten az alázatos
embert szereti, a kevélyeknek ellenáll.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Istenem! Ha igaznak tartom magam, te nem tudsz semmit sem
ajándékozni nekem. Ha el akarom magammal hitetni, hogy tökéletes vagyok,
elzárom magamat kegyelmi ajándékaidtól. Ha elégedett vagyok önmagammal, te
nem tudsz jobbá tenni. De ha őszinte vagyok magamhoz és beismerem előtted
bűneimet, te megajándékozol engem a bocsánattal és az üdvösséggel. Adj
szívembe mindenkor őszinte bűnbánatot, hogy irgalmad felemeljen. Nevelj
engem arra, hogy sose keressem az emberek tetszését és ne várjak tőlük
elismerést, hanem mindig neked engedelmeskedjek, s ezáltal méltó legyek
arra, hogy gyermeked vagyok. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
Isten Gyógyszere-Ima önmagadért
Filippi 2:10 Ma szólok a betegségekhez. Kihirdetem nekik, hogy le kell borulniuk az Úr Jézus hatalmas neve előtt.
Lukács 10:19 Isten Szava kijelenti, hogy semmi nem fog ártani nekem. Pusztulást parancsolok minden kórokozónak és vírusnak, amely megérinti a testemet. Megparancsolom minden szervemnek, sejtemnek, izmomnak és szövetemnek, hogy működjön Isten teremtési szándéka szerint. Semmi sem működhet bennem rosszul.
Máté 8:17 Ma szólok a testemhez. Kijelentem neki, hogy hatalmam van felette és megparancsolom neki, hogy működjön Isten teremtési szándéka szerint.
1 Péter 2:24 Úr Jézus, Te elhordoztad bűneimet és betegségeimet, ezért ma már szabad vagyok ezektől. Amikor elszenvedted betegségeimet, meggyógyultam a sebeidben.
Zsolt. 107:20 Jézus hordozta betegségeimet és elviselte fájdalmaimat. Ezért nem adok helyet magamban a fájdalomnak és a betegségnek, hiszen Isten kiküldte a Szavát és meggyógyított engem.
Galata 3:13 Krisztus megváltott engem a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Jézus vére áramlik a véremben, helyreállítva az életet és az egészséget.
Most, a Te Szavadba vetett hittel igényelem a testem gyógyítására tett ígéretedet Uram, és köszönöm, hogy a betegség forrását tönkretetted, tehát Jézus ígérete értelmében meggyógyultam.
Jézus Krisztus nevében parancsolom a betegségnek, hogy távozzon, és minden tünetnek, hogy szűnjön meg Jézus Krisztus nevében.
ApCsel. 10:38 A szavadon foglak, Uram, ezért megdorgálom az ellenséget amely a betegségemet okozta. Ellene állok a Sátántól jövő elnyomásnak és megparancsolom ennek a betegségnek, hogy távozzon.
Jézus bennem élő kegyelme, élete meggyógyít minden betegségből, és bűntől. Megváltott vagyok. Meggyógyultam. Szabad vagyok.
Köszönöm Atyám, hogy testem minden sejtje engedelmeskedik a Szavadnak, amelyátitatja a testemet a fejem tetejétől a talpamig. Megvallom, hogy Isten Beszéde testté válik bennem.
A gyógyulás az enyém, mert Jézus kifizette ezért az árat kétezer évvel ezelőtt. Már nem kell betegen élnem. Kinyilvánítom, hogy szabad vagyok.
Atyám, nagyon hálás vagyok azért, hogy beteségeimet ugyanúgy nem kell már hordoznom, mint a bűneimet, mert kijelentetted nekem Krisztust.
Lukács 10:19 Isten Szava kijelenti, hogy semmi nem fog ártani nekem. Pusztulást parancsolok minden kórokozónak és vírusnak, amely megérinti a testemet. Megparancsolom minden szervemnek, sejtemnek, izmomnak és szövetemnek, hogy működjön Isten teremtési szándéka szerint. Semmi sem működhet bennem rosszul.
Máté 8:17 Ma szólok a testemhez. Kijelentem neki, hogy hatalmam van felette és megparancsolom neki, hogy működjön Isten teremtési szándéka szerint.
1 Péter 2:24 Úr Jézus, Te elhordoztad bűneimet és betegségeimet, ezért ma már szabad vagyok ezektől. Amikor elszenvedted betegségeimet, meggyógyultam a sebeidben.
Zsolt. 107:20 Jézus hordozta betegségeimet és elviselte fájdalmaimat. Ezért nem adok helyet magamban a fájdalomnak és a betegségnek, hiszen Isten kiküldte a Szavát és meggyógyított engem.
Galata 3:13 Krisztus megváltott engem a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Jézus vére áramlik a véremben, helyreállítva az életet és az egészséget.
Most, a Te Szavadba vetett hittel igényelem a testem gyógyítására tett ígéretedet Uram, és köszönöm, hogy a betegség forrását tönkretetted, tehát Jézus ígérete értelmében meggyógyultam.
Jézus Krisztus nevében parancsolom a betegségnek, hogy távozzon, és minden tünetnek, hogy szűnjön meg Jézus Krisztus nevében.
ApCsel. 10:38 A szavadon foglak, Uram, ezért megdorgálom az ellenséget amely a betegségemet okozta. Ellene állok a Sátántól jövő elnyomásnak és megparancsolom ennek a betegségnek, hogy távozzon.
Jézus bennem élő kegyelme, élete meggyógyít minden betegségből, és bűntől. Megváltott vagyok. Meggyógyultam. Szabad vagyok.
Köszönöm Atyám, hogy testem minden sejtje engedelmeskedik a Szavadnak, amelyátitatja a testemet a fejem tetejétől a talpamig. Megvallom, hogy Isten Beszéde testté válik bennem.
A gyógyulás az enyém, mert Jézus kifizette ezért az árat kétezer évvel ezelőtt. Már nem kell betegen élnem. Kinyilvánítom, hogy szabad vagyok.
Atyám, nagyon hálás vagyok azért, hogy beteségeimet ugyanúgy nem kell már hordoznom, mint a bűneimet, mert kijelentetted nekem Krisztust.
Bízd Istenre az életedet
Bízd Istenre az életedet
Zsoltár 37:3-11
Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e Földön lakozzál és hűséggel élj. 4 Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. 5 Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál Benne, majd Ő teljesíti. 6 Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet. 7 Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, akinek útja szerencsés, se arra, aki álnok tanácsokat követ. 8 Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne! 9 Mert az elvetemültek kivágattatnak; de akik az Urat várják, öröklik a földet. 10 Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott. 11 A szelídek pedig öröklik a földet és gyönyörködnek nagy békességben.
3. vers: Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj. Ha egyedül Istenbe helyezzük bizalmunkat, nem pedig emberek segítségébe, ill. bölcsességébe, akkor bírni fogjuk az Úr védelmét, jóakaratát és ellátását. Ha valóban hiszünk Istenben és az Ő Igéjében, akkor az lesz a fontos számunkra, hogy engedelmességünk, jó cselekedeteink által Neki tetszünk, és hogy mindent az Ő kezébe tegyünk. Nem várhatjuk, hogy Isten minden áldása ránk szálljon, ha nem engedelmeskedünk egészen az Ő parancsolatainak. Ha engedelmeskedünk Isten minden parancsolatának, akkor jogosultak vagyunk arra, hogy az Ő ígéretei beteljenek rajtunk.
4. vers: Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Minden ember szíve mélyén rejtett vágyak és titkos kívánságok vannak. Nem testi, gonosz, illetve istentelen kívánságok, hanem olyan dolgok, amelyek sokat jelentenek a számunkra, dolgok, amelyek a bensőnk mélyéről fakadnak. Úgy gondoljuk, hogy ezeket a kívánságokat mi találjuk ki, azonban az Úr képes arra, hogy olyan dolgokat helyezzen a szívünkbe, amelyek megegyeznek az Ő ránk vonatkozó tervével - amik valóban boldoggá és elégedetté tesznek bennünket. Amíg a saját fejünk után megyünk, addig mindig hiábavaló álmokat fogunk hajszolni, de ha mélyen magunkba nézünk, meg fogjuk látni azokat a dolgokat, amelyek képesek számunkra igazi elégedettséget adni. Annak titka, hogy ezen dolgok valóságában járjunk az, hogy gyönyörködünk az Úrban és egyedül Őneki kötelezzük el magunkat - mindent, amink van, mindent, amit teszünk. A valakiben való "gyönyörködés" azt jelenti, hogy nagy gyönyörűséget és örömöt tapasztalunk meg annak a személynek a jelenlétében. Ez csak abban az esetben valósul meg, ha valakit elég jól ismerünk, tehát ahhoz, hogy az Úrban gyönyörködni tudjunk, jobban kell annál ismernünk, mint amennyire most ismerjük. Ez egy életre szóló kutatásunk - hogy jobban ismerjük Istent ma, mint ahogy tegnap ismertük. Minél jobban megismerjük Őt, annál jobban tudatában leszünk, és annál jobban meg leszünk győződve az Ő irántunk való nagy szeretetéről, és annál jobban fogunk gyönyörködni Benne!
A "rábízni" szó annyit jelent: átruházni, helyezni. A Példabeszédek 16:3-ban a következőt olvassuk: "Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolataid véghez mennek."
Rábízni magunkat az Úrra azt jelenti, hogy mindent Rábízunk - az életünket; mindent, ami kapcsolatban van velünk; családunkat, munkánkat/karrierünket/szolgálatunkat, vagyonunkat, az életben való választásainkat. Az Úrnak való elkötelezésünk azt jelenti, hogy teljesen és egészében bízunk Benne, elhisszük, hogy Ő jobban tud gondoskodni rólunk, mint mi! Ha mindezt megtesszük, akkor a továbbiakban csak annyit kell tennünk, hogy türelmesen várjuk, hogy Ő kimunkálja a legjobbat a számunkra! Ez nem a dolgok halogatása vagy feladása, hanem hit - hit Isten akaratában, hit Isten tervében ahelyett, hogy a magunk elképzeléseit akarnánk megvalósítani. Nem tétlenül ülünk, azt tesszük, amit Ő mond, jót cselekedünk és áldás csatornái vagyunk ott, ahova az Úr helyezett. Amíg Isten tervét cselekedjük, Ő azon dolgozik, hogy megadja kívánságainkat és szívünk titkos kéréseit!
7. és 8. vers. "Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, akinek útja szerencsés, se arra, aki álnok tanácsokat követ. Szűnj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!"
Csillapodjál le. Nyugodjál meg. Várj. Ne nyugtalankodj. Szűnj meg a haragtól és hagyd el a haragoskodást. Mindezek az Úrban és az Ő Igéjében való nagy bizalmat kívánnak meg. A legtöbb ember úgy él, hogy eszeveszetten azon dolgozik, hogy a saját akaratát valósítsa meg. Feszültek és idegesek; türelmetlenek és rohannak, és ha nem terv szerint mennek a dolgok, begurulnak és csalódottak lesznek. Ez tönkreteszi az egészségüket, a kapcsolataikat, végül életminőségüket, majd le is rövidíti az életüket. Ezek az emberek rövidebb, nehezebb életet élnek, mert nem fogják és nem akarják Istenre bízni az életüket. Még olyanok is vannak, akik tudatosan cselekszik a rosszat csak azért, hogy céljaikat elérjék, azonban ez katasztrófához és romláshoz vezet.
A "megnyugodni" szó itt a következőt jelenti: csendben lenni, lecsillapodni, megállni, hallgatni, késlekedni, várakozni, szünetelni, csökkenteni, kikapcsolni, eltűrni, lecsendesíteni magunkat. Más szavakkal: nyugodtan le kell mondanunk, és el kell hagynunk mindent és átadni Isten kezébe. Mély lélegzetet kell vennünk, lazítanunk kell és az életünket Isten hozzáértő kezébe kell tennünk! A Szentírásban azt az utasítást kapjuk, hogy "várjuk Őt", hagyatkozzunk rá. Ezt azt jelenti, hogy el kell döntened, hogy márpedig Isten válaszolni fog neked! Várd Isten válaszát!
A harag és az aggodalom, a nyugtalanság nagyon romboló érzelmek. Ha mérgesek vagy aggódóak vagyunk, azt mutatjuk be, hogy nincs hitünk Isten szeretetében, ellátásában; emberi erőben bízunk; nem igazán hisszük el, hogy Isten mindent a kezében tart! Az Úr azt mondja, hogy ne aggódjunk, hanem hogy minden terhünket Őreá vessük, mert Ő gondot visel rólunk, szemmel tart bennünket és vigyáz ránk! Ha állandóan a problémáidon gondolkodsz, akkor nyugtalan és dühös leszel. De ha Istenre és az Ő jóságára nézel, akkor békességet fogsz találni. El kell döntened, hogy mire fogod helyezni a tekintetedet.
Zsoltár 37:3-11
Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e Földön lakozzál és hűséggel élj. 4 Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. 5 Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál Benne, majd Ő teljesíti. 6 Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet. 7 Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, akinek útja szerencsés, se arra, aki álnok tanácsokat követ. 8 Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne! 9 Mert az elvetemültek kivágattatnak; de akik az Urat várják, öröklik a földet. 10 Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott. 11 A szelídek pedig öröklik a földet és gyönyörködnek nagy békességben.
3. vers: Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj. Ha egyedül Istenbe helyezzük bizalmunkat, nem pedig emberek segítségébe, ill. bölcsességébe, akkor bírni fogjuk az Úr védelmét, jóakaratát és ellátását. Ha valóban hiszünk Istenben és az Ő Igéjében, akkor az lesz a fontos számunkra, hogy engedelmességünk, jó cselekedeteink által Neki tetszünk, és hogy mindent az Ő kezébe tegyünk. Nem várhatjuk, hogy Isten minden áldása ránk szálljon, ha nem engedelmeskedünk egészen az Ő parancsolatainak. Ha engedelmeskedünk Isten minden parancsolatának, akkor jogosultak vagyunk arra, hogy az Ő ígéretei beteljenek rajtunk.
4. vers: Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Minden ember szíve mélyén rejtett vágyak és titkos kívánságok vannak. Nem testi, gonosz, illetve istentelen kívánságok, hanem olyan dolgok, amelyek sokat jelentenek a számunkra, dolgok, amelyek a bensőnk mélyéről fakadnak. Úgy gondoljuk, hogy ezeket a kívánságokat mi találjuk ki, azonban az Úr képes arra, hogy olyan dolgokat helyezzen a szívünkbe, amelyek megegyeznek az Ő ránk vonatkozó tervével - amik valóban boldoggá és elégedetté tesznek bennünket. Amíg a saját fejünk után megyünk, addig mindig hiábavaló álmokat fogunk hajszolni, de ha mélyen magunkba nézünk, meg fogjuk látni azokat a dolgokat, amelyek képesek számunkra igazi elégedettséget adni. Annak titka, hogy ezen dolgok valóságában járjunk az, hogy gyönyörködünk az Úrban és egyedül Őneki kötelezzük el magunkat - mindent, amink van, mindent, amit teszünk. A valakiben való "gyönyörködés" azt jelenti, hogy nagy gyönyörűséget és örömöt tapasztalunk meg annak a személynek a jelenlétében. Ez csak abban az esetben valósul meg, ha valakit elég jól ismerünk, tehát ahhoz, hogy az Úrban gyönyörködni tudjunk, jobban kell annál ismernünk, mint amennyire most ismerjük. Ez egy életre szóló kutatásunk - hogy jobban ismerjük Istent ma, mint ahogy tegnap ismertük. Minél jobban megismerjük Őt, annál jobban tudatában leszünk, és annál jobban meg leszünk győződve az Ő irántunk való nagy szeretetéről, és annál jobban fogunk gyönyörködni Benne!
A "rábízni" szó annyit jelent: átruházni, helyezni. A Példabeszédek 16:3-ban a következőt olvassuk: "Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolataid véghez mennek."
Rábízni magunkat az Úrra azt jelenti, hogy mindent Rábízunk - az életünket; mindent, ami kapcsolatban van velünk; családunkat, munkánkat/karrierünket/szolgálatunkat, vagyonunkat, az életben való választásainkat. Az Úrnak való elkötelezésünk azt jelenti, hogy teljesen és egészében bízunk Benne, elhisszük, hogy Ő jobban tud gondoskodni rólunk, mint mi! Ha mindezt megtesszük, akkor a továbbiakban csak annyit kell tennünk, hogy türelmesen várjuk, hogy Ő kimunkálja a legjobbat a számunkra! Ez nem a dolgok halogatása vagy feladása, hanem hit - hit Isten akaratában, hit Isten tervében ahelyett, hogy a magunk elképzeléseit akarnánk megvalósítani. Nem tétlenül ülünk, azt tesszük, amit Ő mond, jót cselekedünk és áldás csatornái vagyunk ott, ahova az Úr helyezett. Amíg Isten tervét cselekedjük, Ő azon dolgozik, hogy megadja kívánságainkat és szívünk titkos kéréseit!
7. és 8. vers. "Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, akinek útja szerencsés, se arra, aki álnok tanácsokat követ. Szűnj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!"
Csillapodjál le. Nyugodjál meg. Várj. Ne nyugtalankodj. Szűnj meg a haragtól és hagyd el a haragoskodást. Mindezek az Úrban és az Ő Igéjében való nagy bizalmat kívánnak meg. A legtöbb ember úgy él, hogy eszeveszetten azon dolgozik, hogy a saját akaratát valósítsa meg. Feszültek és idegesek; türelmetlenek és rohannak, és ha nem terv szerint mennek a dolgok, begurulnak és csalódottak lesznek. Ez tönkreteszi az egészségüket, a kapcsolataikat, végül életminőségüket, majd le is rövidíti az életüket. Ezek az emberek rövidebb, nehezebb életet élnek, mert nem fogják és nem akarják Istenre bízni az életüket. Még olyanok is vannak, akik tudatosan cselekszik a rosszat csak azért, hogy céljaikat elérjék, azonban ez katasztrófához és romláshoz vezet.
A "megnyugodni" szó itt a következőt jelenti: csendben lenni, lecsillapodni, megállni, hallgatni, késlekedni, várakozni, szünetelni, csökkenteni, kikapcsolni, eltűrni, lecsendesíteni magunkat. Más szavakkal: nyugodtan le kell mondanunk, és el kell hagynunk mindent és átadni Isten kezébe. Mély lélegzetet kell vennünk, lazítanunk kell és az életünket Isten hozzáértő kezébe kell tennünk! A Szentírásban azt az utasítást kapjuk, hogy "várjuk Őt", hagyatkozzunk rá. Ezt azt jelenti, hogy el kell döntened, hogy márpedig Isten válaszolni fog neked! Várd Isten válaszát!
A harag és az aggodalom, a nyugtalanság nagyon romboló érzelmek. Ha mérgesek vagy aggódóak vagyunk, azt mutatjuk be, hogy nincs hitünk Isten szeretetében, ellátásában; emberi erőben bízunk; nem igazán hisszük el, hogy Isten mindent a kezében tart! Az Úr azt mondja, hogy ne aggódjunk, hanem hogy minden terhünket Őreá vessük, mert Ő gondot visel rólunk, szemmel tart bennünket és vigyáz ránk! Ha állandóan a problémáidon gondolkodsz, akkor nyugtalan és dühös leszel. De ha Istenre és az Ő jóságára nézel, akkor békességet fogsz találni. El kell döntened, hogy mire fogod helyezni a tekintetedet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)