Bizony mondom nektek

   Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak::  Ha
   valaki csak  egy pohár  vizet is  ad nektek  inni azért,  mert  Krisztuséi Bizony mondom nektek
   vagytok, megkapja érte  jutalmát. Ha  viszont valaki csak  egyet is  bűnre
   csábít a  kicsinyek  közül,  akik  hisznek bennem,  jobb  volna  neki,  ha
   malomkövet kötnének a  nyakába, és  a tengerbe  vetnék. Ha  a kezed  bűnre
   csábít, vágd  le! Jobb  csonkán  bemenned az  életre,  mint két  kézzel  a
   kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad csábít bűnre, vágd le!
   Jobb sántán bemenned az  életre, mint két lábbal  a kárhozatra jutnod.  Ha
   pedig szemed  csábít  bűnre, vájd  ki!  Jobb fél  szemmel  bemenned  Isten
   országába, mint  két szemmel  a kárhozatra  jutnod, ahol  a féreg  el  nem
   pusztul, és a  tűz ki  nem alszik. Mindenkit  tűzzel sóznak  meg. Mert  jó
   dolog a  só; ha  azonban a  só  ízét veszti,  mivel ízesítik  meg?  Legyen
   bennetek só, és őrizzétek meg a békét egymás között.
   Mk 9,41-50

   Elmélkedés:

   Jelképes, ugyanakkor meghökkentő mondásokat olvasunk a mai  evangéliumban.
   „Ha a kezed bűnre csábít,  vágd le! … Ha a  lábad csábít bűnre, vágd  le!”
   (Mk 9,43-45) – mondja Jézus.  Vajon szó szerint kell  értenünk a kéz és  a
   láb levágásáról szóló kijelentéseket? Mit jelentenek tulajdonképpen ezek a
   mondások?
   E furcsa kijelentéseket Jézus a bűnnel és annak elkerülésével kapcsolatban
   mondja. A túlzás, a túlzó kifejezésmód szándékos. Azt akarja tanítani a mi
   Urunk, hogy minden  akadályt el  kell hárítanunk magunk  elől az  üdvösség
   útján. Ez az akadály Jézus szerint a bűn. A kísértéseket nem tudjuk minden
   alkalommal  messze  elkerülni,  de  az  Úr  segítségével  képesek  vagyunk
   mindenkor visszautasítani  azokat. Helytelen  az a  gondolkodásmód,  amely
   szerint valaki azzal  megy bele  a bűnbe,  hogy majd  később meggyónja  és
   Isten meg is  fog neki  bocsátani. Az  isteni megbocsátásban  mindenképpen
   bízhatunk, de ne akarjuk mindenáron próbára tenni Istent. Jó érzés, ha  az
   ember kimosakszik a piszokból, de még jobb, ha tiszta marad.
   A kijelentések helyes  értelmezéséhez hozzátartozik  az is,  hogy az  első
   keresztények idejében a  „test” magát  a közösséget  jelentette. Ebben  az
   értelemben itt  arról van  szó, hogy  a másokat  megbotránkoztatókat és  a
   bűnben élőket el kell távolítani a közösségből.

1Ján 4:16 Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten [is] ő benne. Isten maga a szeretet . mondja a Biblia.Tehát a szeretetet egyedül töle lehet megtanulni. Hiszen ö maga a szeretet, a természete a viselkedése ,a döntései, a reakciói, a véleménye minden szeretet. Tehát ha szeretni akarunk megtanulni akkor öt kell figyelni. Ö hogyan viselkedik bizonyos helyzetekben.Az elsö ami nagyon szembetünö, mindig megtalálható. Akármikor segitségül hivod öt ö megfelel, azonnal válaszol. A másik hogy a neve, „az aki jelenl van,” vagyis mindig jelen van .1Móz 28:15 És íme én veled [vagyok], hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem amit neked mondtam.Jézus is valami ilyent mondott: Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; Zsid 13:5 Tehát a szeretet a megtalálhatóság. Mindig számithat rád akit szeretesz. Bátran hozzád fordulhat és megkérhet bármire, ami töled telik segiteni fogsz. Ez a szeretet egyik jele.Milyen fontos ez a családban. Hogy a gyerekek éa a házastársak ebben az édes bizalomban élhessenek, hogy a másik szeret, tehát mindig velem lesz és el nem hagy engem el nem távolodik tölem. Nincs elválás, nincs dacos nem beszélek, hanem mindig jelen vagyok. Készség van bennem, hogy ott legyek és számithassanak rám. Ha ebben a biztonságban nöhetnének fel a mai gyerekek sokkal magabiztosabbak, türöképességüek , stresshelyzetet jobban türö fiatalok lennének. Hiszen a szeretet épit ...vagyis ez épiti a kapcsolatokat, a személyiséget, a test fizikai állapotát.Mindannyiunknak szükségünk van erre a biztonságra. Aki ezt felismerte az kezdje ugy hogy ö maga fog ugy szeretni mint Isten. Megtalálható, el nem megy, mindig készséggel segit, és ezt ki is mondja ,rendszeresen biztatja a másikat hogy ebben bizhat, mert ez fogja tenni, és nem változtat a kimondott szaván hanem ahhoz tartja magát, mert azért mondta ki. Ez a szeretet tehát hogy megtalálható vagyok, jelen vagyok, segitek el nem hagylak sem el nem távolodom töled. Ez az isteni szeretet, és akinek nincs kérje istentöl ö adni fog ilyen szeretetet. És máris be tudjuk tölteni az igét. Szeresd felebarátodat mint magadat.

Ezt az égből jövő

2Pét 1:16  Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az ő nagyságának.
2Pét 1:17  Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm:
2Pét 1:18

 Ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen.
2Pét 1:19  És igen biztos nálunk a prófétai beszéd [is], amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;
2Pét 1:20  Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból.
2Pét 1:21  Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.

Jézus és tanítványai

   Abban az időben:

Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem
   akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt
   mondta nekik: „Az Emberfiát  az emberek kezére  adják, megölik, de  miután
   megölték, harmadnapra feltámad.”  Ők nem  értették ezeket  a szavakat,  de
   féltek megkérdezni Jézust.
   Ezután Kafarnaumba  értek. Amikor  már  otthon voltak,  Jézus  megkérdezte
   tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert
   az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
   Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt,  és így szólt: „Ha valaki  első
   akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a  szolgája.”
   Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához  ölelte,
   és ezt mondta  nekik: „Aki  befogad egy  ilyen gyermeket  az én  nevemben,
   engem fogad be. Aki  pedig engem befogad, nem  engem fogad be, hanem  azt,
   aki küldött engem.”
   Mk 9,30-37

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy  az első jövendölés után (vö.  Mk
   8,31-33) Jézus  immár  másodszor  jövendöli meg  szenvedését,  halálát  és
   feltámadását. Tanítványai azonban  még mindig  nem értik  szavait és  azok
   lényegét. Sőt, mondhatjuk, hogy teljesen érzéketlenek a problémára, hiszen
   maguk között inkább arról tanakodnak, hogy ki a nagyobb közülük.
   Ezután Jézus  a  tanítványi  élet  fontos elemére  mutat  rá,  amikor  egy
   gyermeket állítva eléjük példaként, értésükre adja, hogy nem az uralkodás,
   a hatalom vagy a felemelkedés a  fontos, hanem a szolgálat. Nem  véletlen,
   hogy Jézus  a szolgálatot  hangsúlyozza,  hiszen szenvedését  és  halálát,
   tehát azt, amiről éppen  előzőleg beszélt nekik,  ő is szolgálatnak  fogja
   fel. Olyan  szolgálat ez  Jézus  részéről, amelyet  az  Atya vár  tőle  az
   emberek  üdvössége   érdekében.  Isten   szenvedő  szolgája   lesz,   hogy
   megváltásunkat szolgálja engedelmes halálával és feltámadásával.
   A kérdés számunkra  az, hogy  megértem-e Jézus  szolgálatának lényegét  és
   akarok-e szolgáló  tanítványa lenni?  Napjainkban sokan  legfőbb  értéknek
   tekintik az érvényesülést, az ambíciót, a karriert. Ha nem másokat akarunk
   szolgálni a ránk ruházott hatalommal, önzéssé fajul mindez. Ha nem másokat
   akarunk  segíteni  vezető  helyzetből,  csupán  hatalomvágy  ég   bennünk.
   Tanuljuk meg Jézustól az alázatot és a szolgálat szellemét!

Jézus visszatért tanítványaihoz,

   Amikor a színeváltozás  hegyéről

Jézus  visszatért tanítványaihoz,  látta,
   hogy nagy tömeg tolong körülöttük,  és írástudók vitatkoznak velük.  Amint
   az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe  siettek
   és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok  velük?”
   Valaki a  tömegből így  felelt neki:  „Mester! Elhoztam  hozzád a  fiamat.
   Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti,
   földhöz vágja. Habzik  a szája,  fogait csikorgatja  és megmerevedik.  Már
   kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
   Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen  nemzedék! Meddig maradjak még  veletek?
   Meddig tűrjelek titeket?  Vezessétek hozzám a  gyermeket!” Erre  odavitték
   hozzá. Mihelyt a  gonosz lélek meglátta  Jézust, tüstént elkezdte  ide-oda
   rángatni a fiút,  az pedig a  földre zuhant, és  habzó szájjal  vonaglott.
   Jézus megkérdezte  a fiú  apját: „Mióta  szenved ebben  a bajban?”  Ő  azt
   felelte:  „Gyermekkora  óta.  A  gonosz  lélek  gyakran  tűzbe  és   vízbe
   taszította, hogy elpusztítsa.  Ha valamit  tehetsz, szánj  meg minket,  és
   segíts rajtunk!”  Jézus  így  felelt neki:  „Ha  valamit  tehetsz?  Minden
   lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek,
   Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
   Amikor Jézus  látta, hogy  egyre nagyobb  tömeg verődik  össze, ezekkel  a
   szavakkal parancsolt rá a  tisztátalan lélekre: „Te  néma és süket  lélek!
   Parancsolom neked, menj ki belőle, és  soha vissza ne térj belé!” Erre  (a
   gonosz lélek) összevissza  rángatta a  fiút, és  hangos kiáltással  kiment
   belőle. A  fiú  olyan  lett,  mint a  halott.  Többen  meg  is  jegyezték:
   „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét,  és felsegítette. A fiú  talpra
   állt. Amikor  azután  Jézus  hazaérkezett,  és  egymás  között  voltak,  a
   tanítványok megkérdezték: „Mi  miért nem tudtuk  kiűzni a gonosz  lelket?”
   Jézus így  felelt: „Ezt  a  fajtát semmi  mással  nem lehet  kiűzni,  csak
   imádsággal és böjtöléssel.”
   Mk 9,14-29

   Elmélkedés:

   Miközben Jézus a hegyen tartózkodott három kiválasztott apostolával, többi
   tanítványa azzal próbálkozott,  hogy egy fiúból  kiűzzék a gonosz  lelket.
   Ami Jézusnak  korábban  többször sikerült,  az  apostoloknak most  nem.  A
   történteket a fiú apja meséli el  Jézusnak, s immár az ő segítségét  kéri.
   Jézus  válaszából  úgy   tűnik,  hogy   a  hitetlenséget   jelöli  meg   a
   sikertelenség  okaként,  bár  ez  inkább  a  tömegeknek  szól  és  nem  az
   apostoloknak. Miután az apa kifejezi hitét, azaz kinyilvánítja, hogy  hisz
   abban, hogy  Jézus  képes  csodát tenni  isteni  erejével,  megtörténik  a
   gyógyulás. Megtapasztalja annak igazságát,  hogy minden lehetséges  annak,
   aki hisz.
   Mivel az  apostolok korábban  megbízást kaptak  Jézustól a  gonosz  lelkek
   kiűzésére és missziós útjuk alkalmával  ezen a területen sikereik  voltak,
   ezért  jogosan   várnák   most   is  az   eredményt.   Meglepődnek   saját
   tehetetlenségükön, s ezért kérdezik meg  Mesterüktől, hogy most miért  nem
   tudtak gyógyítani? Jézus válasza azt sugallja, hogy a gyógyítás  feltétele
   az isteni hatalomra  való teljes  és feltétlen  ráhagyatkozás, amelyet  az
   imádság jelképez. A csoda tehát nem az emberi erőfeszítés eredménye, hanem
   azt mindig Isten teszi. Ha imádságainkban képesek vagyunk teljesen Istenre
   hagyatkozni, megtapasztalhatjuk Isten csodáit. A történet  figyelmeztessen
   arra is, hogy a gonosszal szembeni küzdelmeimben Isten nem hagy magamra.

„Bizony mondom nektek,

   Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt
   hozzájuk: „Ha  valaki utánam  akar  jönni, tagadja  meg magát,  vegye  föl
   keresztjét, és  kövessen  engem!  Mert  aki  meg  akarja  menteni  életét,
   elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti
   azt. Mit  használ az  embernek, ha  az  egész világot  megnyeri is,  de  a
   lelkének kárát vallja?  Mit is adhat  az ember cserébe  a lelkéért? Aki  e
   hűtlen és  bűnös nemzedék  előtt  szégyell engem  és tanításomat,  azt  az
   Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent
   angyalokkal.” Aztán még  hozzáfűzte: „Bizony mondom  nektek, a  jelenlévők
   közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő
   országát.”
   Mk 8,34-9,1

   Elmélkedés:

   A tegnapi  evangéliumban  Jézus  pontosan  megmagyarázta  Péternek  és  az
   apostoloknak, hogy  mit  is  jelent  az,  hogy  ő  a  Messiás.  Péter  egy
   dicsőséges királyságra  gondolhatott, de  Jézus a  Messiás  szenvedéséről,
   haláláról és feltámadásáról beszél.
   A mai  evangéliumi  részben  pedig  mindennek  a  tanítványokra  vonatkozó
   következményeiről beszél  az  Úr.  A Krisztus-követő  emberek  számára  is
   kereszthordozást jelent  az  élet,  amelynek  végső  célja  az  örök  élet
   elnyerése. Hiába  teszünk bármit,  ha az  nem a  Jézus iránti  hűségünkből
   fakad és nem  az üdvözülés a  célja. Életünk értelmét  és célját  Krisztus
   életében ismerhetjük  fel,  aki  lemondott  életéről  és  meghalt  értünk.
   Vallási  életünkben  az  elsődleges   szempont  mindig  a  saját   lelkünk
   üdvössége. De mégsem marad a  vallásosság „magánügy,” hiszen késznek  kell
   lennünk arra, hogy hitünket megvalljuk a világ előtt. E tanúságtétel lehet
   az egyik mércéje annak, hogy mennyire vesszük komolyan Jézus követését  és
   mennyire köteleztük  el  magunkat mellette.  Az  örök élet  dicsőségébe  a
   hűségesek juthatnak el.
   A tanítványok ugyanazt a keresztutat járják végig, mint Mesterük.  Ahogyan
   Jézus az emberek megváltásáért  odaadta életét, ugyanígy  az ő követői  az
   evangélium hirdetésére szentelik életüket.  Jézusnak adják életüket,  hogy
   aztán halálukat követően Jézustól nyerjék el az örök életet.

Jézus második csodája

   Jézus  eltávozott  Tírusz  vidékéről,  és  Szidonon  át  a  Galileai-tóhoz
   érkezett, a  Tízváros  környékére. Ott  egy  süketnémát vittek  hozzá,  és
   kérték, hogy tegye  rá a kezét.  Jézus félrehívta őt  a tömegből, ujját  a
   fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett  az
   égre, fohászkodott,  és  így szólt:  „Effeta”,  vagyis „Nyílj  meg!”  Erre
   megnyílt a süket füle, megoldódott  a nyelve, és érthetően beszélt.  Jézus
   megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta,
   annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták:  „Mindent
   jól cselekedett: a  süketeknek visszaadta hallásukat,  a némáknak pedig  a
   beszédet.”
   Mk 7,31-37

   Elmélkedés:

   A pogányok lakta vidéken Jézus  második csodája az, amikor egy  süketnémát
   gyógyít meg. A történet érdekessége, hogy  nem a beteg kéri a  gyógyítást,
   tehát a  gyógyulás alapja  nem az  ő hite.  Márk evangélista  nem árul  el
   semmit  azokról  a  személyekről,  akik  a  beteget  Jézushoz  vezették  a
   gyógyulás  reményében.   Mivel  még   mindig  pogány   területen   járunk,
   valószínűleg ez esetben is nem zsidó, hanem pogány származásúak lehettek a
   segítők és  a  beteg is.  A  tény, hogy  e  pogány emberek  hisznek  Jézus
   gyógyító erejében, azt  jelzi, hogy csodás  gyógyításainak híre,  valamint
   tanítása  gyorsan  elterjedhetett  távolabbi  vidékekre,  és  ott  nyitott
   szívekre talált.
   Érdemes követnünk az Úr tekintetét.  Abban a pillanatban, amikor Jézus  az
   égre tekint  és a  mennyei Atyához  fohászkodik, már  sejteni lehet,  hogy
   hamarosan csoda fog történni. Ez a tekintet az ég felé emeli a beteg ember
   gyógyulás utáni vágyát és hitét a gyógyító isteni hatalmában, s lehozza az
   irgalmas Isten jóságos pillantását, érintését a beteg számára. Aztán pedig
   Jézus a betegre  tekint, s  ebben a tekintetben  a süketnéma  felfedezheti
   Isten emberszeretetét,  amely  segíteni  akar.  Miközben  az  Úrra  emelem
   tekintetem, azért  fohászkodom,  hogy  nézzen  rám.  Az  én  lelkemnek  is
   szüksége van a gyógyulásra, a tisztulásra, a megtérésre. Uram, tekints rám
   irgalmas szívvel!

Egy asszony,

   Jézus egyszer  Tírusz és  Szidon vidékére  vonult vissza.  Itt betért  egy
   házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban.
   Egy asszony,  akinek  leányát  tisztátalan  lélek  szállta  meg,  tudomást
   szerzett  róla,  odasietett  hozzá,  és  a  lábához  borult.  Az   asszony
   szír-föníciai származású  pogány  volt.  Azt  kérte  tőle,  hogy  űzze  ki
   leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak  jól
   előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a
   kiskutyáknak vetik!”  De az  asszony  így folytatta:  „Igaz, Uram,  de  az
   asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek  elmorzsálnak.”
   Jézus azt válaszolta:  „Szavad jutalmaként menj!  A gonosz lélek  elhagyta
   leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a
   gonosz lélek.
   Mk 7,24-30

   Elmélkedés:

   A mai  evangéliumban  folytatódik  a gyógyítások  sorozata,  mégpedig  egy
   nagyon érdekes  csodával. Itt  valójában nem  a csoda  megtörténte áll  az
   elbeszélés középpontjában,  hanem az  asszony és  Jézus párbeszéde.  Jézus
   segítségét egy  pogány,  egy  nem  zsidó  származású  asszony  kéri  lánya
   érdekében, akit a gonosz lélek gyötör. Jézus válaszából olyasmi tűnik  ki,
   mintha kizárná a pogányokat  a csodákból. De az  asszony nem adja fel,  és
   visszautasítva ezt az  értelmezést tovább könyörög,  mert hiszi, hogy  nem
   csupán egyesek  kiváltsága  a  gyógyulás lehetősége,  hanem  az  ő  pogány
   lányával is megtörténhet  az, ami  másokkal. Ez a  kitartó kérés  meghozza
   eredményét. Jézus  segít,  s  ennek  köszönhetően  megszabadul  a  lány  a
   gonosztól.
   Kérő imádságainkban  mi is  nagyon  sokszor fordulunk  hasonló  módszerrel
   Istenhez.  A  kérő   imának  kitartónak   kell  lennie,   de  nem   szabad
   erőszakosságba hajlania. A kettő  között nehéz megvonni  a határt, de  úgy
   tűnik,  hogy  akkor  imádkozunk  helyesen,  ha  nem  követelőzünk,   hanem
   elfogadjuk Isten akaratát.  Ne csupán  abban higgyünk,  hogy Isten  minden
   kérésünket teljesíteni  tudja, hanem  abban is,  hogy jól  tudja mire  van
   szükségünk lelkünk  üdvössége  érdekében,  és csak  azokat  a  kéréseinket
   teljesíti, amelyek valóban a javunkat szolgálják. A hit és a kitartó kérés
   Isten segítségét eredményezi.

Jézus egy alkalommal

   Jézus egy alkalommal ismét magához hívta  a népet, és így tanította  őket:
   „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be  az
   embert, ami kívülről jut az emberbe;  hanem ami az emberből származik,  az
   szennyezi  be  őt.”  Amikor  Jézus  a  népsokaság  elől  bement  a  házba,
   tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát
   még ti sem  értitek? Nem  tudjátok, hogy amit  megeszik az  ember, az  nem
   szennyezheti be, mert nem a szívébe  jut, hanem a gyomrába, és a  félreeső
   helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
   Aztán így  folytatta: „Ami  az emberből  ered, az  teszi tisztátalanná  az
   embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat,
   paráznaság, lopás,  gyilkosság,  házasságtörés,  kapzsiság,  rosszindulat,
   csalás, kicsapongás,  irigység, káromlás,  kevélység,  léhaság. Ez  a  sok
   rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
   Mk 7,14-23

   Elmélkedés:

   A tegnapi evangélium a törvény  megtartásáról szólt, ennek a folytatása  a
   mai szakasz. A zsidó törvények jelentős részét alkották az ún.  tisztasági
   szabályok. Ezen  előírások  a külső,  a  testi tisztaságot  célozták  meg,
   amelyek kötelezőek voltak a  szertartások bemutatásához vagy az  étkezések
   előtt. Ugyanakkor tulajdonképpen nem foglalkoztak a lelki tisztasággal,  a
   szív tisztaságával, amely ugyanúgy elengedhetetlen, hogy valaki Isten  elé
   álljon áldozatával vagy imádságával. Jézus szavai szerint a szívünket kell
   megőriznünk mindenféle rossz szándéktól,  mert ezek akadályozzák meg  azt,
   hogy istentiszteletünk kedves legyen.
   Jézus azt  állítja,  hogy az  ember  szívéből, belülről  származik  minden
   rossz. Kijelentése azokra az emberekre vonatkozhat, akik nem ismerik fel a
   szívükbe írt  isteni törvényt  vagy nem  vesznek róla  tudomást. De  ehhez
   hasonlóan a jó is a szívünk  mélyéből fakad, ha a törvényeket belátjuk  és
   megtartjuk. Isten a saját képmására alkotta meg az embert és belénk írta a
   jó képességét.  Rosszra  hajló  emberi természetünk  néha  fellázad  Isten
   ellen. E kísértéseket  kell legyőznünk önmagunkban.  A gonosz lélek  által
   sugallt kísértések és az Isten által nekünk juttatott kegyelem között kell
   naponta választanunk szabad akarattal.

Prófécia:

Kenneth E. Hagin: Az isteni elhívás 3.

Kenneth E. Hagin: Az isteni elhívás 3.

Prófécia:
A szolgálati ajándékokat nem próféciával helyezik a gyülekezetbe; a prófécia csak megerősítheti azokat. Apostolok cselekedetei 13,1-2: "Valának pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hívattatik Nigernek, és Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett, és Saulus. Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölének, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nekem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam." Barnabást, és Saulust nem a prófécia hívta el, nem ember helyezte őket oda; a próféciával Isten megerősített valamit. Személyes tapasztalat: Az utolsó gyülekezetben, ahol pásztor voltam, közösen imádkoztunk az oltár körül egyik este. Többekre rátettem a kezem, ahogy Isten Szelleme vezetett, és imádkoztam értük. Hirtelen - mint egy mágnes - odavont engem egy kegyesen viselkedő, fiatal hölgyhöz, aki láthatóan félénk volt. Rátettem a fejére a kezem, hogy imádkozzam, s magam is nagyon meglepődtem, amikor így szóltam: "Ez a megerősítése annak, amit ma délután három órakor mondtam neked, amikor imádkoztál a pincében. Megígértem, hogy megerősítem." Nem tudtam, hogy a hölgynek milyen üzenet volt ez. Nem is kérdeztem meg őt akkor, mert elkezdett sírni, és még jobban imádkozni. Később hívtam fel telefonon:
- Jelentett ez valamit számodra? Voltál a pincében, és imádkoztál három órakor?
- Igen - válaszolta az Úr szólt, hogy elhív szolgálatra, és meg is fogja erősíteni még aznap este. Figyeljétek meg, hogy nem a prófécia helyezte őt az Egyházba szolgálatra, hanem csak megerősítette. Hogyha az a bizonyos prófécia nem erősíti meg azt, ami a szellemedben van, akkor felejtsd el.
Személyes tapasztalat: Több évvel ezelőtt egy ember elmesélte, hogy egy úgynevezett próféta rátette a kezét, és adott neki öt szellemi ajándékot, beleértve a gyógyítást és a tudomány beszédét is. Majd így folytatta:
- Figyeltelek téged, és észrevettem, hogy a tudomány beszéde, és a gyógyítás ajándéka működik benned. Mivel a „próféta” azt mondta, tudom, hogy én is megkaptam ezeket az ajándékokat. De segítenél-e abban, hogy hogyan kell azokat működtetnem?
- Az azóta eltelt hónapokban megnyilvánultak ezek az ajándékok? - kérdeztem.
- Nem - válaszolta.
- Ha én a te helyedben lennék - mondtam egyszerűen - elfelejteném. Legelőször is: a „próféta” nem adhatott neked semmit. Mert csak Isten adhat. Másodszor, ha meglennének az ajándékok, akkor próbálkoznának megnyilvánulni. Lenne azokról bizonyos intuíciód. Ha a helyedben lennék, itt maradnék a gyülekezetben, és hűséges lennék. Bizonyos idővel később újra prédikáltam náluk. Észrevettem, hogy az illető egyszerű gyülekezeti tag maradt, hűséges Istenhez, és áldás a gyülekezet számára. Hogyha megpróbált volna valamilyen szolgálati ajándékba lépni, akkor ez átokká vált volna az életében. Ámen!

A szolgálati ajándékokat nem próféciával helyezik a gyülekezetbe; a prófécia csak megerősítheti azokat. Apostolok cselekedetei 13,1-2: "Valának pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hívattatik Nigernek, és Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett, és Saulus. Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölének, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nekem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam." Barnabást, és Saulust nem a prófécia hívta el, nem ember helyezte őket oda; a próféciával Isten megerősített valamit. Személyes tapasztalat: Az utolsó gyülekezetben, ahol pásztor voltam, közösen imádkoztunk az oltár körül egyik este. Többekre rátettem a kezem, ahogy Isten Szelleme vezetett, és imádkoztam értük. Hirtelen - mint egy mágnes - odavont engem egy kegyesen viselkedő, fiatal hölgyhöz, aki láthatóan félénk volt. Rátettem a fejére a kezem, hogy imádkozzam, s magam is nagyon meglepődtem, amikor így szóltam: "Ez a megerősítése annak, amit ma délután három órakor mondtam neked, amikor imádkoztál a pincében. Megígértem, hogy megerősítem." Nem tudtam, hogy a hölgynek milyen üzenet volt ez. Nem is kérdeztem meg őt akkor, mert elkezdett sírni, és még jobban imádkozni. Később hívtam fel telefonon:
- Jelentett ez valamit számodra? Voltál a pincében, és imádkoztál három órakor?
- Igen - válaszolta az Úr szólt, hogy elhív szolgálatra, és meg is fogja erősíteni még aznap este. Figyeljétek meg, hogy nem a prófécia helyezte őt az Egyházba szolgálatra, hanem csak megerősítette. Hogyha az a bizonyos prófécia nem erősíti meg azt, ami a szellemedben van, akkor felejtsd el.
Személyes tapasztalat: Több évvel ezelőtt egy ember elmesélte, hogy egy úgynevezett próféta rátette a kezét, és adott neki öt szellemi ajándékot, beleértve a gyógyítást és a tudomány beszédét is. Majd így folytatta:
- Figyeltelek téged, és észrevettem, hogy a tudomány beszéde, és a gyógyítás ajándéka működik benned. Mivel a „próféta” azt mondta, tudom, hogy én is megkaptam ezeket az ajándékokat. De segítenél-e abban, hogy hogyan kell azokat működtetnem?
- Az azóta eltelt hónapokban megnyilvánultak ezek az ajándékok? - kérdeztem.
- Nem - válaszolta.
- Ha én a te helyedben lennék - mondtam egyszerűen - elfelejteném. Legelőször is: a „próféta” nem adhatott neked semmit. Mert csak Isten adhat. Másodszor, ha meglennének az ajándékok, akkor próbálkoznának megnyilvánulni. Lenne azokról bizonyos intuíciód. Ha a helyedben lennék, itt maradnék a gyülekezetben, és hűséges lennék. Bizonyos idővel később újra prédikáltam náluk. Észrevettem, hogy az illető egyszerű gyülekezeti tag maradt, hűséges Istenhez, és áldás a gyülekezet számára. Hogyha megpróbált volna valamilyen szolgálati ajándékba lépni, akkor ez átokká vált volna az életében. Ámen!

Tiszteld atyádat

   Abban az időben: Összegyűltek Jézus  köré a farizeusok és néhány  írástudó
   Jeruzsálemből. Látták,  hogy  egyik-másik tanítványa  tisztátalan,  vagyis
   mosatlan kézzel  eszi  a kenyeret.  A  farizeusok és  általában  a  zsidók
   ugyanis nem esznek  addig, amíg  meg nem  mossák a  kezüket könyékig,  így
   tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem  esznek,
   míg meg nem mosakszanak. S még  sok más hagyományhoz is ragaszkodnak:  így
   például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
   A  farizeusok  és  írástudók   tehát  megkérdezték:  „Miért  nem   követik
   tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”
   Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok  Izajás,
   amint írva van:  Ez a  nép ajkával  tisztel engem,  ám a  szíve távol  van
   tőlem. Hamisan  tisztelnek, olyan  tanokat tanítván,  amelyek csak  emberi
   parancsok.  Az  Isten   parancsait  nem  tartjátok   meg,  de  az   emberi
   hagyományokhoz ragaszkodtok.”
   Azután így  folytatta:  „Ügyesen  kijátsszátok Isten  parancsait,  hogy  a
   magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat
   és anyádat,  és aki  atyját vagy  anyját átkozza,  halállal bűnhődjék!  Ti
   ellenben azt  tanítjátok: Ha  valaki azt  mondja atyjának  vagy  anyjának:
   amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt  áldozati
   adomány, annak nem engeditek  meg, hogy bármit is  tegyen apja vagy  anyja
   érdekében. Így a  magatok hagyományával kijátsszátok  Isten parancsát,  és
   még sok más ehhez hasonlót tesztek.”
   Mk 7,1-13

   Elmélkedés:

   Napjainkban, amikor  sokan  nem  tartják  tiszteletben  a  törvényeket  és
   azokban  csupán  személyes  szabadságuk  korlátozását  látják,   bizonyára
   szívesen felhasználnák egyesek érvként Jézus példáját, hiszen a farizeusok
   megítélése szerint ő sem tartotta  meg a törvényeket. A mai  evangéliumban
   éppen ezt vetik Jézus szemére ellenfelei, akik egyébként arra törekszenek,
   hogy mindent pontosan  betartsanak, amit a  törvény előír számukra.  Jézus
   valójában  nem  a  mózesi  törvényt,  hanem  azt  a  farizeusi  hagyományt
   utasította  el,  amelyet  a  törvényben  megjelenő  isteni  szándék  elébe
   helyeztek. A farizeusok jól tudhatták, hogy nem csupán bizonyos  előírások
   megtartásáról vagy nem megtartásáról van szó, hanem arról, hogy kinek  van
   joga a törvények magyarázatához. Jézus, mint Isten jogot formál arra, hogy
   a törvény hiteles értelmezőjeként lépjen fel,  s azt kéri tőlünk, hogy  az
   emberi   hagyományoknál   tartsuk   fontosabbnak   az   isteni   törvények
   megtartását.
   Jézus tehát nem törli el  az előírásokat, hanem rávilágít azok  értelmére.
   Az isteni parancsokat állítja az első helyre, amelyek az emberi  törvények
   alapját képezik. A vallási előírások pontos megtartása teljesen hiábavaló,
   ha nem az Isten  iránti szeretetből fakad vagy  ha erre hivatkozva  valaki
   nem  segít   embertársának.  A   kétszínűség  és   a  látszatra   törekvés
   mindannyiunkat megkísért. Isten azonban jól ismeri szívünk szándékait.