Hallják a tanítást,

   Amikor Jézus a  Genezáreti-tó partján tanított,  nagy tömeg gyűlt  köréje.
   Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig  a
   tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik.
   Így kezdte  tanítását:  „Halljátok csak!  Kiment  a magvető  vetni.  Amint
   vetett, némely  szem az  útfélre  esett. Odaszálltak  az égi  madarak,  és
   fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég  talaja.
   Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött
   a nap, megperzselődött, és  mivel nem volt  elég erős gyökere,  elszáradt.
   Némely  mag  pedig  tövisek  közé  hullott.  Amint  a  tövisek  felnőttek,
   elfojtották, úgyhogy nem hozott  termést. A többi  mag jó földbe  hullott,
   kikelt, felnőtt, és  harmincszoros, hatvanszoros,  sőt százszoros  termést
   hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
   Amikor egyedül  maradt, tanítványai  és  a tizenkét  apostol  megkérdezték
   tőle, mi a  példabeszéd értelme, így  válaszolt nekik: „Ti  megtudhatjátok
   Isten  országának  titkát,  a  kívülállók  azonban  csak  példabeszédekben
   hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy
   megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek.  Azután így folytatta: „Nem  értitek
   ezt a példabeszédet?  Hogyan fogjátok a  többi példabeszédet megérteni?  A
   magvető az, aki  az igét hirdeti.  Azok, akikben útfélre  hull a  tanítás,
   meghallgatják ugyan,  de  rögtön  jön  a sátán,  és  kitépi  szívükből  az
   elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra  hullt a mag, amikor hallják  a
   tanítást,  szívesen  hajlanak  rá;  de  nem  ver  bennük  gyökeret,   mert
   (állhatatlanok), csak  a pillanatnak  élnek.  Ezért, ha  szorongatás  vagy
   üldözés éri őket az Isten  igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok  pedig,
   akikben  tövisek  közé  esik  (az  Isten  igéje),  meghallgatják  ugyan  a
   tanítást, de  a  világi gondok,  a  csalóka  gazdagság és  a  többi  földi
   szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz  bennük
   gyümölcsöt. Végül  vannak  olyanok,  akikben az  ige  jó  földbe  hullott.
   Hallják a tanítást,  magukévá is teszik,  és harmincszoros,  hatvanszoros,
   sőt százszoros termést hoznak.”
   Mk 4,1-20

   Elmélkedés:

   A  mai  nappal  kezdődően   azt  a  sorozatot   kezdjük  meg  Szent   Márk
   evangéliumában, amelyben Jézus példabeszédekben szól az Isten  országáról.
   Az első példázat a legtöbb szentírásfordításban a magvető címet viseli, de
   ez kissé félrevezető, hiszen  nem a magot  elvető személy és  nem is az  ő
   munkája áll a jézusi  hasonlat középpontjában, hanem a  magok. A mi  Urunk
   arról beszél,  hogy  ezek  a  magok különféle  talajba  hullnak,  s  ennek
   megfelelően hoznak  több  vagy  kevesebb termést.  Az  elhintett  magok  a
   tanítást, az  isteni  üzenetet, az  örömhírt  jelentik, a  talaj  pedig  a
   hallgatóság lelkületét. Természetes, hogy a magvető a magokat a jó talajba
   hinti, de  azt nem  tudjuk meg,  hogy  miért szór  magokat az  útfélre,  a
   sziklák és  a tövisek  közé. Ez  talán  arra utal,  hogy amikor  Isten  az
   emberekhez eljuttatja tanítását,  akkor nem válogat,  hanem bőkezűen  adja
   igazságát, hogy  abból senki  ne  legyen kizárva.  Ezt követően  pedig  az
   emberen múlik, hogy az ő szívében fog-e termést hozni a tanítás.
   Az  Egyház  egyik  legfőbb  feladata  az  igehirdetés.  Ha  az  igehirdető
   lelkiismeretesen  elvégezte  szolgálatát,  akkor  nyugodt  lehet,   hiszen
   kötelességét megtette.  Az eredmény  már nem  tőle, hanem  Istentől  függ,
   illetve  attól,  hogy  a  hallgatóság  jó  szívvel  elfogadja-e  azt  vagy
   visszautasítja. Vajon  az én  szívemben növekedésnek  indul-e Isten  nekem
   szóló szava?

. Aki teljesíti Isten akaratát

   Egy alkalommal Jézust  fölkeresték anyja és  rokonai. De nem  mentek be  a
   házba, ahol  Jézus  tanított, hanem  hívatták  őt. Akik  körülötte  ültek,
   odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid  kint vannak, és keresnek  téged.”
   Jézus azonban így válaszolt: „Ki az  én anyám? Kik az én rokonaim?”  Aztán
   végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek
   az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem,
   nővérem és anyám!”
   Mk 3,31-35

„Megszállta a tisztátalan lélek.”

   Egy  alkalommal  Jeruzsálemből  írástudók  jöttek  (Kafarnaumba),  és  azt
   híresztelték Jézusról:  „Belzebub  szállta  meg”,  és:  „A  gonosz  lelkek
   fejedelmének segítségével űzi ki az  ördögöket.” Ám ő magához hívta  őket,
   és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan  űzhetné ki a sátán a  sátánt?
   Ha egy ország meghasonlik  önmagával, az az ország  nem maradhat fenn.  Ha
   egy család meghasonlik  önmagával, az  a család  nem maradhat  fenn. Ha  a
   sátán önmaga  ellen támad  és meghasonlik  önmagával, akkor  nem  maradhat
   fenn, hanem  elpusztul. Az  erősnek házába  nem törhet  be senki,  és  nem
   ragadhatja el  a holmiját,  hacsak előbb  meg nem  kötözi az  erőset;  így
   viszont már kirabolhatja a házát.  Bizony, mondom nektek, hogy az  emberek
   fiainak minden  bűnt  megbocsátanak,  és minden  káromlást,  bárhogyan  is
   káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer  bocsánatot,
   azt  örökös  bűn  terheli.”  (Azért   mondta  mindezt  Jézus),  mert   azt
   terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
   Mk 3,22-30

   Elmélkedés:

   Nem mindenki  fogadja szívesen  Jézus tanítását.  Először az  a  szóbeszéd
   járja róla,  hogy  „eszét  vesztette,”  majd  azt  kezdik  el  híresztelni
   egyesek, hogy  az „ördög  szállta meg,”  és a  gonosz lelkek  fejedelmével
   működik  együtt.  E   vélekedésre  az  ad   okot,  hogy  Jézus   „ördögtől
   megszállottakat” gyógyított meg. Manapság a tudósok az epilepsziával  vagy
   más, rohamokkal  együtt  járó  pszichés betegségekkel  azonosítják  azt  a
   betegségtípust, amit egykor ördögtől  való megszállottságnak neveztek.  Ne
   csodálkozzunk az egykori  elnevezésen, hiszen abban  az időben semmit  nem
   tudtak az ilyen jellegű bajokról és gyógyításuk is elképzelhetetlen  volt.
   Mivel nem ismerték a betegség eredetét, ezért gonosz szellemi erők emberek
   feletti uralmának  tartották  azt.  Amikor  Jézus  úgynevezett  ördögűzést
   végzett, az emberek nem tudták, hogy jó vagy rossz erők birtokában képes-e
   erre. A mi Urunk visszautasítja a képtelen vádakat.
   De  nem  csak   Jézus  kortársainak   okoz  gondot   a  jó   és  a   rossz
   megkülönböztetése,  hanem  sokszor  nekünk  is.  Számtalan  esetben  nehéz
   eldöntenünk, hogy az  események mögött  milyen erők  és szándékok  állnak.
   Jézus szava  ad útmutatást  az ilyen  helyzetekben, aki  azt mondta,  hogy
   minden cselekedet vagy szó valódi természetét a „gyümölcséről  ismerhetjük
   fel.” Legyünk  türelmesek, és  várjunk, amíg  a Szentlélek  megvilágosítja
   értelmünket!

Jánost fogságba vetették,

   Amikor Jézus  meghallotta,  hogy (Keresztelő)  Jánost  fogságba  vetették,
   visszatért Galileába. Elhagyta  Názáretet, és  a tengerparti  Kafarnaumban
   telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás
   próféta mondott:
   Zabulon földje és Neftali földje,
   a tenger útja, a Jordán vidéke,
   a pogányok Galileája:
   A sötétben lakó nép nagy fényt lát,
   és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.
   Ettől kezdve Jézus  tanítani kezdett.  Ezt hirdette:  „Térjetek meg,  mert
   elközelgett a mennyek országa!”
   A Galileai-tenger  mentén  járva  meglátott  két  testvért:  Simont,  akit
   Péternek is  neveznek, és  Andrást, a  testvérét. Éppen  hálót vetettek  a
   tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem,  és
   én emberek halászává  teszlek titeket!” Erre  azok otthagyták hálóikat  és
   követték őt.  Amint onnan  továbbment, meglátott  másik két  testvért  is:
   Zebedeus fiát,  Jakabot  és  testvérét, Jánost.  Apjukkal,  Zebedeussal  a
   hálóikat javították  a csónakban.  Őket  is elhívta.  Ők is  otthagyták  a
   csónakot és az apjukat, és követték őt.
   Jézus pedig bejárta egész Galileát.  Tanított a zsinagógákban, hirdette  a
   mennyek  országa  örömhírét,  és   meggyógyított  a  nép  körében   minden
   betegséget és minden gyötrelmet.
   Mt 4,12-23

   Elmélkedés:

   Mindennapok
   Közel egy évvel ezelőtt, amikor megválasztották Ferenc pápát, a világsajtó
   nagy érdeklődést mutatott az iránt, hogy mivel telnek az új egyházfő  első
   napjai. Beszámoltak a vatikáni  hivatalokban dolgozó egyházi  személyekkel
   való találkozásairól, valamint az államfők és más diplomaták  fogadásáról.
   Olyan  érdekességnek  számító  dolgok  is  nyilvánosságra  kerültek,  hogy
   például telefonon felhívta  Buenos Aires-i  cipészét és  megkérte, hogy  a
   legutóbb javításra hozzá  vitt lábbelijét küldje  a Vatikánba. Úgy  tűnik,
   hogy  az  embereket  érdekli,  mivel  telnek  egy  pápa  hétköznapjai.   A
   hittanórákon a  gyerekek is  számtalanszor tesznek  fel ezzel  kapcsolatos
   kérdéseket.
   Érdekes kérdés  lehet:  Mivel  telhettek 2000  esztendővel  ezelőtt  Jézus
   napjai? Mit tudunk meg erről  a Szentírásból? Jézus nyilvános  működésének
   kezdetét beszéli el a  mai evangéliumi szakasz.  Máté nem törekszik  olyan
   pontos időmeghatározásra és sorrendiségre,  mint amit megfigyelhettünk  az
   elmúlt vasárnapon János evangélista leírása  kapcsán, mert őt más  szándék
   vezeti. Ő  mintegy  Jézus egyetlen  napjába  sűríti mindazt,  amit  az  Úr
   nyilvános működésének három esztendeje  alatt mindennap tenni fog:  tanít,
   tanítványokat gyűjt (közösséget hoz létre) és gyógyítja a betegeket. Ezzel
   teltek az ő mindennapjai.
   Vegyük sorra  e  tevékenységeket!  Jézus tanít.  Tanítja  az  embereket  a
   zsinagógákban, a hegyen, a síkságon  vagy a tenger mellett. Mindegy,  hogy
   éppen hol tartózkodik,  tanítja azokat, akik  hozzá mennek. Hirdeti  Isten
   országának  örömhírét,  hiszen  ezt  tartja  küldetésének,  ezért  jött  a
   világba. Tanítása egyszerű, bárki megértheti. Tanítása közérthető, gyakran
   alkalmazza a  példabeszédeket,  azaz  olyan  hasonlatokkal  világítja  meg
   mondanivalóját, amelyek témája az emberek hétköznapi életéhez kapcsolódik.
   A hallgatóság  könnyen a  példabeszédekben szereplő  személyek  helyzetébe
   tudja képzelni  magát,  s  így könnyebben  magára  tudja  vonatkoztatni  a
   tanítás mondanivalóját. A csodálatos kenyérszaporítást megelőzően, illetve
   a hegyi beszéd  alkalmával sok  ezer ember hallgatja  őt, más  alkalmakkor
   pedig  csak  szűkebb  tanítványi  körének  tagjait  vagy  a   kiválasztott
   apostolokat oktatja. A szavaiban rejlő erőt hamar észreveszik az  emberek,
   mert „úgy tanított,  mint akinek  hatalma van” (Mt  7,29). Tanítványai  és
   apostolai  szintén  felfedezik  szavainak  igazi  értékét,  amelyet  Péter
   apostol egy alkalommal így foglal össze: „Az örök élet igéi nálad  vannak”
   (Jn 6,68).
   Jézus mindennapjainak másik fontos része, hogy együtt van  tanítványaival.
   Ne csupán  az apostolok  kiválasztásának vagy  a tanítványok  meghívásának
   egyszeri eseményeire gondoljunk,  hanem arra, hogy  az Úr megosztja  velük
   életét. Mindennap együtt van velük, s ők mindenhová követik őt. Hallgatják
   tanítását, részesei  életének, hogy  feltámadását követően  a  Mesterüktől
   kapott parancsnak  megfelelően tanúi  legyenek. A  tanítványok  közösséget
   alkotnak, amely  közösség valamennyi  tagja  végezni fogja  a  Krisztustól
   kapott küldetést. Nem mai értelemben használt „bizalmi állásról” van  szó,
   de   a   bizalom   mindkét   részről   elengedhetetlen.   Jézus   megbízik
   tanítványaiban, rájuk bízza tanítását és ők rá bízzák életüket.
   Harmadikként a betegek gyógyítását kell megemlítenünk, amelyek  különleges
   jelei annak,  hogy  elkezdődött  az Isten  országa.  Csodáival  Jézus  nem
   látványosságot  akar,  nem   az  érdeklődést   akarja  felkelteni,   hanem
   megerősítő jelként szolgálnak arra  vonatkozóan, hogy Isten irgalma  jelen
   van a világban és minden ember részese lehet.

Jézus megjelen

   Abban az  időben Jézus  megjelent a  Tizenegynek, és  így szólt  hozzájuk:
   Menjetek el  az  egész  világra, és  hirdessétek  az  evangéliumot  minden
   teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az
   elkárhozik. A híveket ezek  a jelek fogják  kísérni: A nevemben  ördögöket
   űznek ki,  új nyelveken  beszélnek,  kígyókat vehetnek  a kezükbe,  és  ha
   valami mérget isznak, nem  árt nekik. Ráteszik a  kezüket a betegekre,  és
   azok meggyógyulnak.
   Mk 16,15-18

   Elmélkedés:

   Tavaly,  a  Hit   éve  kapcsán  arról   elmélkedtünk  Szent  Pál   apostol
   megtérésének ünnepén, hogy mi  indította őt a  hit terjesztésére és  miért
   szentelte egész életét  arra, hogy megerősítse  testvéreit a hitben.  Idén
   szenteljük figyelmünket kifejezetten arra  az eseményre, amely  gyökeresen
   megváltoztatta életét és  egészen új  irányba állította  személyét. Ez  az
   esemény a Krisztussal való találkozás.
   Az Apostolok Cselekedetei szentírási könyv 9. fejezete írja le Saul,  azaz
   a későbbi Szent Pál apostol  megtérését. Saul egy megbízólevél  birtokában
   Damaszkuszba indul, hogy az ottani keresztényeket elfogja. Útközben  Jézus
   jelenik meg  neki,  aki  megkérdezi: „Saul,  Saul  miért  üldözöl  engem?”
   (ApCsel 9,4). Ettől kezdve  élete megváltozik, a keresztényüldöző  Saulból
   Szent Pál a népek apostola lesz. A látványos külső eseménynél fontosabb  a
   belső átalakulás, a szív megtérése, amelyről maga Szent Pál a következőket
   írja  a   galatákhoz  írt   levelében:   „Úgy  tetszett   Istennek,   hogy
   kinyilatkoztassa bennem Fiát,  hogy hirdessem a  pogányoknak” (Gal  1,16).
   Megtérése után három évi felkészülést követően  indul csak el, hogy ezt  a
   küldetést teljesítse. Megérti Krisztus szavát, és az igehirdetés  szolgája
   lesz.  Tudja,  hogy  nem   elegendő  a  rendkívüli  megtérés   eseményével
   dicsekedni, hanem  elkötelezetten  és hűségesen  hirdetnie  kell  Krisztus
   evangéliumát, aki meghívta őt erre a szolgálatra.
   Az Egyházban minden korban akadnak megtérők. Sokan talán bizalmatlanul  és
   gyanakodva tekintenek rájuk. De vigyázzunk! Ne vonjuk kétségbe  megtérésük
   őszinteségét! Az évek majd megmutatják, hogy a megtérés kegyelme  mennyire
   mélyen ivódik lelkükbe s hogyan  alakítja át életüket. Inkább  imádkozzunk
   értük, hogy  megerősödjenek és  kitartsanak  Krisztus mellett!  Isten  egy
   adott pillanatban  meghatározó módon,  sorsdöntően beleszólhat  életünkbe.
   Lehetőséget ad  mindenkinek, még  a legnagyobb  bűnösöknek is  arra,  hogy
   megtérjenek. Ha  nem is  Szent  Páléhoz hasonló  megrázó módon,  de  Isten
   kegyelme a mi lelkünket is lassan, folyamatosan alakítja.

Bensőséges kapcsolat Istennel

Bensőséges kapcsolat Istennel

3,8 Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között.
3,9 De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? (1 Mózes)

Az első emberpár, Ádám és Éva, ismerte Istent és beszélgetett Vele. Isten még a bukásuk után is kereste őket. Ez azt mutatja nekünk, hogy még bűnösen is akar minket Isten, utánunk jön és keres. A Biblia további része arról szól, hogy Isten keres minket, és hív vissza Magához.

15,2 ...Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek. Ha keresitek őt, megtaláljátok... (2 Krónikák)
24,7 Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az Úr. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám. (Jeremiás)
4,8 Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. (Jakab)
10,22 Ezért őszinte szívvel és a hit bizonyosságával közeledjünk Istenhez! Hiszen a szívünket Jézus vére megtisztította...(Zsidók)

Életünk célja az Istennel való bensőséges kapcsolat. Ezért, és erre teremtett minket Isten. Nem pusztán azért, hogy higgyünk Benne. Nem pusztán azért, hogy engedelmeskedjünk Neki. Isten bensőséges kapcsolatra teremtett minket Önmagával, és ezzel megmutatta létezésünk célját – megismerni Őt, szeretni Őt, bensőséges kapcsolatban lenni Vele. Jézus azt mondja, hogy Istent ismerni az örök élet (János 17:3). Nem csak „tudni Róla", mint ahogy tudunk az ózonlyukról, hanem úgy ismerni, mint ahogy két ember ismeri egymást, úgy ismerni, ahogy Jézus ismeri az Atyát – bensőségesen.

Jézus fölment egy hegyre,

   Abban az  időben

 Jézus  fölment  egy hegyre,  és  magához  hívta,  akiket
   kiválasztott. És ők  csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt  választott ki,  hogy
   vele tartsanak, és hirdessék  az igét. Hatalmat is  adott nekik a  betegek
   gyógyítására és az  ördögűzésre. A következő  tizenkettőt választotta  ki:
   Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab
   testvérét –  akiket Boanergesznek,  vagyis „mennydörgés  fiainak”  hívott.
   Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot,
   Alfeus fiát,  Tádét, a  kánaáni Simont  és a  karióti Júdást,  aki  később
   elárulta őt.
   Mk 3,13-19

   Elmélkedés:

   A korábban  meghívott tanítványok  közül  Jézus kiválaszt  tizenkettőt.  E
   kiválasztást és  nevük  felsorolását  tartalmazza  a  mai  evangélium.  Ők
   alkotják ettől  kezdve  az apostolok  testületét.  A Jézus  által  történő
   kiválasztás célját az evangélista abban jelöli meg, hogy Jézussal legyenek
   és hirdessék a  tanítást, amit  ő rájuk  bíz. Emellett  hatalmat kapnak  a
   gyógyításra is.
   E kiválasztás  történetéből kiderül,  hogy Jézus  tanítványának lenni  azt
   jelenti, hogy  a  meghívott  személy  életében  szorosan  összetartozik  a
   Jézussal való állandó kapcsolat és az igehirdetés. Az utóbbi nyilvánvalóan
   az előbbiből táplálkozik.  A Jézussal való  közösség teszi lehetővé,  hogy
   valaki  hatékonyan   és   gyümölcsözően  vegyen   részt   az   igehirdetés
   szolgálatában. Amikor  ugyanis  Krisztus  evangéliumát  hirdetjük,  nem  a
   magunk igazságát próbáljuk  népszerűsíteni, hanem azt  az igazságot  adjuk
   tovább, amelynek  hirdetésére személyesen  Jézustól kaptunk  megbízást.  A
   Jézussal  való  kapcsolatunk  mélységét  mutatja,  hogy  merjük-e   bátran
   hirdetni azt a  tanítást, amit tőle  hallunk. A mi  Urunk minden nap  arra
   bíztat minket,  hogy menjünk,  hirdessük mindenkinek  az evangéliumot,  és
   tegyük az  ő tanítványaivá  az embereket.  Keresztényként ez  mindannyiunk
   apostoli feladata,  amit  Krisztustól  kapunk.  Ne  féljünk  vele  élő  és
   evangéliumát hirdető tanítványai lenni!

Jézus visszavonult

   Abban   az   időben   tanítványaival    együtt   Jézus   visszavonult    a
   Genezáreti-tóhoz.  Nagy  tömeg   követte  Galileából.   Sőt  Júdeából   és
   Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és  Szidon
   környékéről is  nagy  sokaság  csatlakozott hozzá,  mert  hallották,  hogy
   milyen csodálatos  dolgokat visz  végbe. Jézus  meghagyta  tanítványainak,
   hogy tartsanak készenlétben  egy bárkát a  tömeg tolongása miatt.  Sokakat
   meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott
   körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint
   meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az  Isten
   Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta  nekik, hogy ne híreszteljék,  kicsoda
   ő.
   Mk 3,7-12

   Elmélkedés:

   A Jézushoz  igyekvő  emberek  létszámára vonatkozóan  Márk  evangélista  a
   következő kifejezéseket használja  a ma olvasott  szakaszban: „nagy  tömeg
   követte,”  „nagy  sokaság   csatlakozott  hozzá,”   „mind  ott   tolongtak
   körülötte.” A leírás szerint tehát tömegesen érkeznek Jézushoz az emberek.
   Vajon mi vezeti ezt  a nagy tömeget? A  betegekkel tett csodák híre  hamar
   elterjedt,  és  egyre  többen  keresik  őt  emiatt.  Bizonyára  sokakat  a
   különleges tetteket végrehajtó  személy iránti  kíváncsiság, a  csodavárás
   visz Jézushoz.  Nyilvánvalóan  azt  szeretné,  ha  az  emberek  elsősorban
   tanítása, az üdvösség örömhíre miatt közelednének hozzá, de megengedi  azt
   is, ha  ennél kevésbé  nemes szándék,  például a  gyógyulás vágya  vezesse
   őket. Úgy tűnik, hogy nyilvános működésének kezdetekor a mi Urunk még  nem
   engedi, hogy az evilági  dolgokban remélő tömegek megismerjék  személyének
   titkát, isteni  származását, ezért  azoknak, akik  felismerik, hogy  ő  az
   Isten Fia, megtiltja, hogy elmondják ezt.
   Jézust igazán megismerni, s benne felismerni az Isten Fiát, nem adatik meg
   mindenkinek, csak keveseknek. Ha csak a kíváncsiság vezet minket hozzá,  a
   tömeghez tartozunk, amely csak  a külső cselekedeteket  látja. Ha az  örök
   élet vágyával közeledünk hozzá, és mennyei Atyánkat szeretnénk  megismerni
   általa, megtapasztalhatjuk a keveseknek megadatott belső kegyelmeket.

Egy szombati napon

   Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél
   kezére béna  ember. A  farizeusok figyelték  Jézust, vajon  meggyógyítja-e
   szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis  ellene. Jézus felszólította a  béna
   kezű  embert:  „Állj  ide  középre!”  Aztán  megkérdezte  a  körülállókat:
   „Szabad-e szombaton jót  vagy rosszat  tenni, életet  menteni vagy  veszni
   hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva
   haragosan végignézett rajtuk, aztán így  szólt az emberhez: „Nyújtsd ki  a
   kezedet!” A beteg  kinyújtotta kezét,  és meggyógyult.  Erre a  farizeusok
   kimentek,  és  tanakodni   kezdtek  a   Heródes-pártiakkal,  hogy   miként
   okozhatnák Jézus vesztét.
   Mk 3,1-6

   Elmélkedés:

   Ismét a szombati nyugalomra  vonatkozó előírások helyes értelmezése  kerül
   elő az  evangéliumban. Most  egy béna  embert gyógyít  meg Jézus  szombati
   napon.  Megengedett   volt-e  cselekedete?   Megszegte-e  a   törvényt   a
   gyógyítással?
   Jézus szombati gyógyításait  nem szabad  úgy néznünk, mintha  azok csak  a
   pihenőnap megszegését  jelentenék. De  azt  se gondoljuk,  hogy  szombaton
   végzett cselekedeteivel  csak  a szokásokhoz  és  törvényekhez  ragaszkodó
   írástudókat és  farizeusokat akarja  bosszantani. Bár  valóban  megtehette
   volna, hogy csak más napokon gyógyít, de ő mégsem ezt az utat választotta.
   Miért gyógyít  akkor  Jézus  szombaton, ha  világosan  látja,  hogy  ezzel
   kiváltja a farizeusok és írástudók ellenszenvét és nyílt haragját?
   A csodás gyógyítások  az isteni irgalmasság  megnyilvánulásai. Az  emberek
   iránt irgalmas  Isten megszánja  a  szenvedőket és  a betegeket  és  segít
   rajtuk. Jézus  azért  gyógyítja meg  a  bénát, mert  az  irgalmasság  erre
   indítja őt.  Az irgalmasság  jócselekedete ugyanis  fontosabb egy  törvény
   megtartásánál.  Jézus  még  annak  ellenére   is  jót  tesz  a   rászoruló
   emberekkel, ha emiatt  vád éri őt.  Ha számára ennyire  fontos az  irgalom
   kifejezése, akkor az irgalmasság gyakorlását nekünk kötelességünknek  kell
   tartanunk. Nem lehetőségnek, hanem kötelességnek.

Jézus tanítványai

   Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai  útközben
   tépdesni kezdték a kalászokat.  Ezért a farizeusok megszólították:  „Nézd,
   olyat tesznek  szombaton,  amit  nem szabad!”  Jézus  ezt  felelte  nekik:
   „Sohasem olvastátok, mit tett  Dávid, amikor társaival együtt  nélkülözött
   és éhezett? Abjatár főpap  idejében bement az Isten  házába, és megette  a
   megszentelt kenyereket,  és  adott belőle  társainak  is, pedig  ezeket  a
   kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta  nekik:
   „A szombat van az emberért, nem  az ember a szombatért. Azért az  Emberfia
   ura a szombatnak is.”
   Mk 2,23-28

   Elmélkedés:

   A böjtről szóló vitát  követően a farizeusok új  témát találnak. Most  azt
   nehezményezik, hogy Jézus tanítványai  kalászokat szedtek szombati  napon.
   Cselekedetükkel olyat tettek, amit a farizeusok munkának értékeltek,  mert
   szombaton nem lett  volna szabad  a törvény szerint  ilyet tenniük.  Jézus
   természetesen  jól  ismeri   a  szombat   megtartására  vonatkozó   mózesi
   törvényeket, mégsem ad  igazat a farizeusoknak,  hanem kijelenti, hogy  az
   Emberfia ura a szombatnak, azaz felette áll a törvénynek.
   Jézus arról  tesz  tanúságot,  hogy  a  szombati  napra  vonatkozó  emberi
   törvények felett áll, hiszen ő Isten.  Ez azonban nyilvánvalóan csak az  ő
   személyére  vonatkozik.  A   tanítványok  parancsszegésével   kapcsolatban
   ugyanakkor rávilágít a szombati törvények eredeti értelmére, vagyis  arra,
   hogy ezek az  embert szolgálják, a  heti pihenőnap nyugalmát  biztosítják.
   Világos, hogy nem a törvények önkényes felülbírálásáról van szó, és nem is
   erre bátorít Jézus, hanem arról, hogy bizonyos esetekben, ha az ésszerűség
   ezt  diktálja,  az   emberi  szükségletek  elébe   kerülnek  a   törvények
   szószerinti  megtartásának.  Főként  akkor   igaz  ez,  amikor   valakinek
   segítenünk kell. Keresztényként például a vasárnapi pihenőnapra hivatkozva
   nem  tagadhatjuk   meg  senkitől   sem  a   segítséget.  Kövessük   mindig
   lelkiismeretünk szavát! A helyes lelkiismeret az Isten által szívükbe  írt
   törvény!

Jézus így válaszolt:

   Abban az időben  Keresztelő János tanítványai  és a farizeusok  böjtöltek.
   Ezért néhányan odamentek  Jézushoz és  megkérdezték tőle:  „Miért van  az,
   hogy Keresztelő Jánosnak  és a  farizeusoknak a  tanítványai böjtölnek,  a
   tieid meg  nem  böjtölnek?”

 Jézus így  válaszolt:  „Vajon  böjtölhet-e  a
   násznép, míg  velük  van  a  vőlegény? Amíg  a  vőlegény  velük  van,  nem
   böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt.  És
   akkor, azon  a  napon  majd  böjtölnek. Senki  sem  varr  régi  ruhára  új
   szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit,  és
   a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe;  vagy
   ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy.
   Az új bor új tömlőbe való.”
   Mk 2,18-22

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumban a  régi törvények megtartásával kapcsolatban  kérdezik
   Jézust. Ide  tartozik  a  böjt,  amelyet mind  Keresztelő  János,  mind  a
   farizeusok  tanítványai  megtartanak,  de  nem  tartják  meg  a   Jézushoz
   tartozók. A vitát eredményező kérdés háttere az, hogy a zsidó vallásban  a
   hagyományok tisztelete  elsőrendű. Egyes  vallási hagyományok  azonban  az
   évszázadok alatt kiüresedtek,  elveszítették lelki  tartalmukat. Jézus  új
   tartalommal szeretné megtölteni ezeket a kiüresedett hagyományokat.
   A böjttel kapcsolatos kérdésre adott válaszában Jézus egyértelművé  teszi,
   hogy személyével az  üdvösségtörténetnek egy új  időszaka kezdődött el.  A
   régi törvényt tökéletesítve már új törvények vonatkoznak erre az időre.  A
   régi vallásosság helyébe egy új lelkület lép. Ezt szemlélteti a régi és az
   új dolgok  összehasonlítása.  Ez  azonban  nem  jelenti  azt,  hogy  Jézus
   megszünteti a régi törvényt. Erre utal,  hogy a foltról és a borról  szóló
   hasonlatokban  a  régi  szövetet,  illetve  a  régi  bort  is  kár   volna
   tönkretenni vagy  veszni hagyni,  azokat  is meg  kell menteni.  Jézus  új
   törvénye már  nem  az emberi  előírásokon  alapszik, hanem  a  szereteten,
   amelyet  közvetlenül  tőle  tanulhatunk  meg,  és  amely  minden  Istentől
   származó törvény  hátterében felfedezhető.  Nem  csupán tanítja  nekünk  a
   szeretet  új  törvényét,  hanem  önmagát  állítja  annak  példájaként   és
   mértékeként.