2014. október 31., péntek

ne add fel

Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. Ézsaiás próféta, Ámóc fia elment hozzá, és ezt mondta neki: Így szól az ÚR: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradhatsz életben! Ekkor Ezékiás arcát a fal felé fordítva imádkozott az ÚRhoz, és ezt mondta: Ó, URam, ne feledkezz meg arról, hogy én híven és tiszta szívvel éltem előtted, és azt tettem, amit jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt. Azután így szólt az ÚR igéje Ézsaiáshoz: Menj, és mondd meg Ezékiásnak: Így szól az ÚR, atyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Ezért megtoldom napjaidat még tizenöt évvel.
Ézs 38,1-5.
NE ADD FEL!
Uram... megerősítesz és meggyógyítasz. (Ézs 38,16)
Ezékiás király betegsége miatt a halál küszöbén állt, de Isten segítségével meggyógyult. Ez emlékeztet betegségemre, amelyből Isten segített kigyógyulni. Mentális beteg voltam. Több évvel ezelőtt a magány, anyagi problémák és munkahelyi ügyek irgalmatlan ellenségnek tűntek, s öngyilkos gondolataim kezdtek támadni. Megkönnyebbülést akartam az érzelmi fájdalomból, majd kezdtem elhinni, hogy az öngyilkosság lenne ehhez az út.
Egyik éjjel, miközben a parkolóház felé sétáltam, azon a kis sárga papíron gondolkodtam, mely a zsebemben volt. Korábban a szén-monoxid mérgezés különböző módszereit firkáltam rá. Amikor odaértem az autómhoz, észrevettem egy laminált imakártyát az útburkolaton fekve, közvetlenül a vezetőoldali ajtó mellett. A címe így hangzott: "Ne add fel!"
A számban éreztem a sós könnycseppjeimet, miközben elolvastam. Annak ellenére, hogy azelőtt nem vontam be Istent az életem dolgaiba, most úgy éreztem, hogy Isten kinyúl értem azon az imakártyán keresztül. A következő reggelen felkerestem egy orvost. Tanácsadás és gyógykezelés után felépültem a betegségemből, majd néhány hónappal később egy lelkész Jézushoz vezetett. Az öltözőszekrényemen tartom azt az imakártyát emlékeztetőül arra, hogy Isten értékesnek tartja az életünket, és hogy ő "a sebzett lelkűeket megsegíti" (Zsolt 34,19).

"Nincs kárhoztatás

 "Nincs kárhoztatás azok ellen, akik Krisztus Jézushoz tartoznak." (Róma 8:1, NLT fordítás)
A Biblia azt mondja, hogy nem leszel tökéletes az után, hogy keresztény lettél. Ha valaki azt mondja neked, hogy igen, az nem mond igazat. Hibázni fogsz, és el is fogsz bukni néha. És valószínűleg vádolni fogod magad a bukásaid miatt (vagy mások teszik meg ezt).
De ha Jézus követője vagy, egyben biztos lehetsz: Isten sohasem kárhoztat téged.
Túl sok keresztény él félelemben, keserűségben és bizonytalanságban. Bár Isten megváltotta őket, ez nem  látszik azon, ahogyan élnek. Félnek attól, hogy Isten majd elítéli őket a rossz dolgokért, amit tettek. Ahelyett, hogy ők maguk szembenéznének a saját bűntudatukkal, másoknak beszélnek arról. 
Pedig a Biblia azt mondja, hogy erre nincs szükség: "Nincs kárhoztatás azok ellen, akik Krisztus Jézushoz tartoznak." (Róma 8:1 - NLT ford.).
Más szavakkal, Isten nem ítél el azokért a dolgokért, amiket rosszul csináltál, ha hiszel Krisztusban. Jézus minden ítéletet magára vett a kereszten. Istennek nem kell téged elítélnie, mert Jézust már elítélte. A bűneidért Ő kapta a büntetést!
Ez nagyszerű hír! Ez a jó hír számunkra! Egy kereszténynek nem kell szégyenkeznie, és nem lehet semmi oka arra, hogy meg legyen keseredve, vagy hogy szégyenben éljen. Még mielőtt megszülettél, Jézus már tudott minden bűnödről, amit valaha is elkövettél vagy el fogsz követni, és Ő már kifizette az árat azokért a bűnökért.
Nem számít, hogy milyen a múltad, nem számít, hogy kit bántottál meg, és nem számít az sem, hogy mások mit mondanak neked. Ha átadtad az életed Krisztusnak, Ő megbocsátott neked.
Beszéljünk róla!
  • Van valami olyan dolog a múltadban, amiért nehezen bocsátasz meg magadnak? Mit tudsz tenni ezzel kapcsolatban most?
  • Mit gondolsz, miért fogadjuk el nehezen, hogy Jézus megbocsátott azokért a bűnökért, amelyeket elkövettünk?

2014. október 30., csütörtök

"Szeretem Isten törvényét

"Szeretem Isten törvényét teljes szívemből. De látok egy másik erőt is magamban, ami az értelmem ellen harcol. Ez az erő a még bennem lakó bűn rabszolgájává tesz." (Róma 7,22-23 NLT fordítás)
Háború zajlik benned, amely egész életeden át tartani fog a régi éned és az új, Jézus Krisztusban született éned között. Pál, a keresztyénség történetének legkiválóbb misszionáriusa, és a legtöbb újszövetségi könyv írója is ezzel küzdött.
A Biblia azt mondja a Róma 7,22-23-ban: "Szeretem Isten törvényét teljes szívemből. De látok egy másik erőt is magamban, ami az értelmem ellen harcol. Ez az erő a még bennem lakó bűn rabszolgájává tesz." (NLT fordítás).
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ez a harc életed végéig fog tartani. Soha nem fogod kinőni, nem tudsz elég Igét olvasni, hogy a kísértések elmúljanak, és nem tudsz elbújni előlük.
Amíg nem érsz a Mennybe, be leszel szorítva a két természeted közti csatározásba. Hosszú ideje hívő keresztyén életet élek, de a bűnre hajlamos régi természetem még mindig ott van. A régi természetem azt szeretné, ha büszke, kéjvágyó, énközpontú, csaló és kifejezetten bűnös ember lennék.
A kérdés csak az, hogy hogyan kezeled ezt a problémát.
Az akaraterő nem fogja megoldani. Csak azért, mert akarsz változni és mindent megteszel a változás érdekében, még nem jelenti azt, hogy sikerül is változnod. Egy kis ideig működhet, de egy idő után el fogsz fáradni és feladod az erőfeszítést.
Keresztyénként szeretnéd az új természetedet követni, ami azt jelenti, hogy nem úgy döntesz, hogy a régi természeted követed. Például, ha szexuálisan érzel kísértést, de úgy döntesz, hogy azonnal elszakítod magad a kísértés forrásától, máris elkezded kiéheztetni a régi természetedet. Ha a büszkeség okozna számodra kísértést, emlékeztesd magadat arra, hogy Istentől függsz teljesen, így nem tarthat sokáig a régi természeted ereje.
Beszéljetek róla:
  • Milyen területeken látod a régi természetedet az újjal küzdeni a mindennapokban?
  • Miként tudsz felkészülni arra, hogy sikert érj el ilyen helyzetekben?

ISTEN GONDVISELÉSE ALATT

         ISTEN GONDVISELÉSE ALATT

Megadtad neki szíve kívánságát, ajka óhajtását nem tagadtad meg. Hiszen
gazdag áldással fordulsz feléje, fejére színarany koronát teszel. (Zsolt
21,3-4)

2005. szeptembere volt. Áthaladtam a kubai Holguín repülőterének
beszálló kapuján. Amint az ajtó bezáródott mögöttem, nagy magányosság és
kétségbeesés fogott el. Magam mögött hagytam a családomat, otthonomat,
és nem tudtam, látom-e még valaha bármelyiküket is.

Ahogy az utastérben ülve várakoztam, olyan nagy terhet éreztem magamon,
hogy alig voltam képes megmozdulni. A kezemben tartott Bibliámat
kinyitottam, és pillantásom a Zsolt 21,2-3-ra esett. Máskor is olvastam
már ezeket az igeverseket, de ezen a napon, mintha Isten hangját
hallottam volna a zsoltár szavain keresztül. Teljesen új módon, Isten
személyes üzeneteként csengtek vissza fülemben. Ő velem lesz és a
családommal is, ő küldött előre ezen az úton, és az áldásáról
biztosított. A korábban érzett súlyos teher mintha eltűnt volna, erőm
visszatért, és szívem bizakodással telt meg.

Két évvel később a családunk újra egyesülhetett. Újra átéltem, hogy
Isten gyengéd irgalmassága körülvesz bennünket ott, ahol vagyunk, és
abban a helyzetben, amelybe kerülünk.

Imádság: Istenünk, segíts emlékeznünk ígéreteidre, amelyek reménységet
és erőt adnak a nehéz időkben. Ámen.

2014. október 29., szerda

Lélek erejére.

"Engedjétek, hogy a Szent Lélek vezesse az életeteket. Akkor nem fogjátok azt tenni amire a bűnös természetetek vágyakozik. (Galata 5:16 – NLT fordítás)
Tehetsz mindent helyesen, és valami bűn mégsem szenved vereséget. Olvashatod a Bibliát minden nap. Imádkozhatsz. Lehetnek körülötted barátok, akik rendszeresen mondják neked az igazságot szeretettel.
És mégis benne maradsz a megszokott bűnök csapdájában.
Végső soron a bűn legyőzéséhez nem elég, amit te magad tudsz tenni érte. Szükséged van a Szent Lélek erejére. A Szent Lélek teszi képessé a hívőket, hogy megtegyék, amit nem tudnának megtenni, és betöltsék Isten szándékét az életükben.
Galata 5:16 azt mondja: „Engedjétek, hogy a Szent Lélek vezesse az életeteket. Akkor nem fogjátok azt tenni amire a bűnös természetetek vágyakozik.” (NLT fordítás)
Rendelkezhetsz minden szükséges eszközzel az életed megszokott bűneinek a legyőzésére, a Szent Lélek nélkül nem fog sikerülni. Képzeld el, hogy a tengerparton sétálsz, és meglátsz egy elpusztul sirályt, amely kevesebb, mint egy perce hullott el. Ha felveszed, nem sokban különbözik az élő társaitól. Még meleg.  Ugyanazok az izmok, csontok, tollak, szárnyak, de ha feldobod az ég felé, visszaesik, le a földre.
Miért? Mert nincs benne élet. Az élet nem a tollakban, szárnyakban, csontokban van. Az élet abban van, amit Isten helyez belé. Lélek nélkül a madár nem tud repülni, még ha minden eszköze meg is van hozzá.
Neked is meglehet minden szükséges eszközöd, hogy sikeres, győzelmes életet élj, de Isten megelevenítő, erőt adó Lelke nélkül nem tudsz ilyen életet élni.
Olyan ez, mint halott madarat a levegőbe dobni.
Nem vagy képes Krisztus győzelmes életét élni önmagad erejéből. Lehetetlen. A legjobb szándékod sem elég, a túl könnyen megszegett ígéreteid nem engedik, hogy krisztusi életet élj. A Szent Léleknek kell élnie benned, rajtad keresztül.

"A szorgalmas tervei

 "A szorgalmas tervei biztosan bőséghez vezetnek, de mindenki aki elsieti a dolgát, ínségbe jut." (Példabeszédek 21:5 - ESV fordítás)
praying-and-kneeling-man.jpg
A csendességi idő megtartása olyan, mint sok más tevékenység amit csinálnál az életben - legalább egy szempontból. Ha van terved, segít a sikerességben. A Biblia azt mondja: "A szorgalmas tervei biztosan bőséghez vezetnek, de mindenki aki elsieti a dolgát ínségbe jut."(Példabeszédek 21:5 - Angolból szabadon fordítva)
Ha még sosem tartottál csendességet eddig, akkor lehet, hogy nincs egy jó és egyszerű terved, amit kivetelezhetnél.  Bármilyen tervnél amit létrehozol, fontos az egyszerűség. Ha bonyolulttá teszed, akkor nagyobb eséllyel térsz el a céltól. Minden amire igazán szükséged lesz a hatékony csendességhez az egy Biblia, egy jegyzetfüzet, és talán egy énekes könyv.
Tehát hogyan is néz ki egy napi csendességi idő?
Először is, legyél csendben az Úr előtt. A Biblia ezt az Úrra való várakozásnak hívja. Úgy kezdhetsz neki, hogy egyszerűen leülsz és befogod a szádat.
Másodszor, imádkozz tömören. Kezdj egy rövid nyitó imával. Kérd Istent, nyissa meg az elmédet, és vezessen. Kérd, hogy tisztítsa meg az elmédet.
Olvass egy részt az Írásból, lassan. Itt kezdődik az Istennel folytatott beszélgetésed. Ő beszélni kezd hozzád az Igéjén keresztül, és te válaszolsz neki imában. Lassan olvasd a Bibliát. Ne próbáld túl gyorsan olvasni, vagy túl sokat. Minél lassabban olvasod az Írást, annál jobban rá leszel kényszerülve, hogy gondolkodj azon amit olvasol.
Elmélkedj az Ő Szaván. Tölts időt azzal, hogy megrágod, amit Isten mond neked. Úgy rágd meg az Igét, ahogyan a tehenek a szénát. Tűnődj el rajta, birkózz vele az elmédben. Sok jó módszer van arra, ahogyan az Igén elmélkedhetsz. Pontos ötleteket találhatsz a "Rick Warren Bibliatanulmányozó módszerek" című könyvben a Bibliáról való elmélkedéssel kapcsolatban.
Írd le, amit felfedeztél. Amikor Isten szól hozzád az Ő Szaván keresztül, legyen annyira fontos neked amit mond, hogy le is írod. Az írás képessé tesz arra, hogy emlékezzünk rá, Isten mit mondott nekünk, és lejegyezzük a felfedezéseinket.
Imádkozz újra. Légy csendben. Kérd Istent, hogy mutassa meg neked az Ő Szavát. Beszélj arról Istennek, amit Ő mondott neked. Mondd el, hogy mit gondolsz arról, amit Ő mond. Beszélj neki mindenről, ami az elmédben megfogalmazódik.
Nem csak egy mód létezik arra, ahogy a csendességedet megtarthatod, hanem más ehhez hasonló terv követésével is elindulhatsz azon az úton, ami az eredményes csendesség megtartásához vezet.
Beszéljünk róla!
  • Gondoltál már úgy a csendességedre, mint egy bensőséges beszélgetésre Istennel? Miért, vagy miért nem?
  • Milyen zavaró tényezőket kell kiküszöbölnöd azért, hogy "csöndben légy"?
  • Miért nehéz néha, hogy lassan olvasd a Bibliát és elmélkedj azon, amit mond? 

2014. október 11., szombat

Igét értelmezni

"Senki sem ismeri Isten gondolatait, egyedül Isten Szelleme."(I. Korinthus 2,11b  NIV-fordítás)
Hallottad már valaha valakitől: "Ez csak a te Biblia-értelmezésed!"? Olyan, mintha ezzel a kérdéssel az illető megcáfolná mindazt, amit mondtunk.
Az Igét lehet jól és rosszul értelmezni. A következő hat alapelv általában mindenhol elfogadott:
  1. Hitre és a Szent Szellemre van szükséged, hogy az Igét értelmezni tudd. A Biblia nem érthető a nem hívők számára. Ez Isten szerelmes levele a hívőknek. Amikor egy nem hívő olvassa az Igét, akkor valaki más levelét olvassa. A Biblia Isten Szelleme által ihletett könyv, amelyet szellemben újjászülettet embereknek kell megértenie. A Biblia azt mondja az I. Korinthus 2,11-ben: "Senki sem ismeri Isten gondolatait, egyedül Isten Szelleme."
  2. A Biblia legjobb magyarázata saját maga. A Szentírás értelmezi a Szentírást. Gyakorold ezt az alapelvet úgy, hogy egy olyan Bibliát szerzel, amiben vannak kereszthivatkozások a margón. Azzal, hogy megkeresed a kereszthivatkozásokat, egy sokkal nagyobb és tisztább képet kapsz arról, hogy Isten mit mondott a teljes Írásban, és nem csak az adott szövegkörnyezetet értelmezed.
  3. Olvasd az Ószövetséget úgy, hogy észben tartod az Újszövetséget, és olvasd az Újszövetséget úgy, hogy észben tartod az Ószövetséget. Az Újszövetség el van rejtve az Ószövetségben,  az Ószövetség pedig az Újszövetség által fedezhető fel.
  4. Értelmezd a nem teljesen egyértelmű szakaszokat a teljesen egyértelmű szakaszok fényében. Nézd meg, hogy Isten mit mond a témával kapcsolatban a teljes Szentírásban, hogy jobban megértsd azt a szakaszt, ami számodra ellentmondásos vagy nem világos. Például az I. Korinthus 15,29 nagyon homályosan beszél a halottakért való bemerítkezésről, és csak itt és egyszer szerepel ez a gondolat a Szentírásban. Ezt a részt a megváltásról és a bemerítkezésről szóló egyértelmű szakaszok alapján kell értelmezni.
  5. Ne mondjunk ki követendő alapelveket kizárólag történelmi leírások alapján. A Bibliában a történelmi vonatkozású részeket az eredeti szándéknak megfelelően kell értelmeznünk  - azért írták le azokat, hogy okuljunk belőlük. Ne állítsunk fel olyan szabályokat, hogy azokat követnünk kell. Például a Márk 1,35-ben a Biblia azt mondja, hogy Jézus korán felkelt, elment egy magányos helyre és imádkozott. Ez azt jelenti, hogy neked is fel kell kelned hajnali négykor, elmenni otthonról valahová és ott imádkozni? Egyáltalán nem! Isten talán meggyőz téged arról, hogy ez egy jó ötlet, de ez nem egy parancs. A bibliai alapigazságokról szóló részek azok, amelyekre építened kell, a történelmi leírásokat viszont arra használd, hogy tanulságot vonsz le belőlük.
  6. Soha ne értelmezd a Szentírást a saját tapasztalataid alapján. A Biblia-tanulmányozás lényege nem az, hogy olyanná formálod a Szentírást, hogy az megegyezzen a te szubjektív véleményeddel vagy tapasztalataiddal. Az érzéseink és az érzelmeink hazudnak. Inkább fedezd fel Isten örök érvényű igazságát, és hagyd, hogy ez formálja át a te életedet. Tanulmányozd a Bibliát nyitott szívvel, és kérd Istent, hogy formáljon téged az Ő akaratának megfelelően.
Isten azt akarja, hogy megértsd a Szentírást, amikor tanulmányozod. Ha követed az előbb felsorolt alapvető szabályokat, amikor tanulmányozod a Bibliát, akkor Isten perspektívájából nézve tudod olvasni azt.
Beszéljetek róla
  • A fenti szabályokat észben tartva olvass el újra egy olyan szakaszt, amit az Úrral együtt töltött idődben olvastál az elmúlt héten. Milyen új dolgot mutatott meg neked Isten?
  • Nyitott vagy arra, hogy hagyod a Szent Szellemet munkálkodni az életedben? Hogyan tudod nyitva tartani az értelmed és a szíved a Szentírás tanulmányozásakor, hogy a Szent Szellem tudja irányítani a gondolataidat?
  • Hogyan változik a véleményed, amikor megérted, hogy a Biblia nem érthető a nem hívők számára?

2014. október 10., péntek

,Ne hagyd abba

,,Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.'' (Józsué 1:8)
Emlékszem, amikor egy nagyszerű prédikációt vagy egy mélyreható bibliai tanítást hallgattam, azon gondolkoztam, hogy a tanító hogyan találta meg azokat a nagyszerű igei igazságokat. Ezért írtam az első könyvemet 35 évvel ezelőtt - azért, hogy segítsek az olyan embereken, mint én magam. A Biblia tanulmányozásáról szóló könyvemben 12 módszert osztok meg a témával kapcsolatban, ilyen például az, hogy megpróbálunk egy fejezetet összefoglalni, vagy éppen igeversről igeversre haladva tanulmányozzuk a Bibliát. Ezek mind hasznosak lehetnek bárkinek, ha a legtöbbet akarja kapni az Igéből.
Az én egyik kedvenc módszerem az elmélkedés. Ha össze kellene foglalni egy szóban, akkor ezt mondanám: ’’meditáció.” Sok ember a ’’meditáció” szót rossznak gondolja, hiszen a keleti vallásokkal és a New Age filozófiájával kapcsolják össze. Néhány keresztény szeme előtt, amikor a meditációra gondolnak, az a kép jelenik meg, hogy az emberek kifacsart testtartásban a köldöküket nézve merengnek valamin.
Lehet, hogy a keleti vagy a buddhista meditáció ilyen, de nem ezt értjük keresztény meditáción, elmélkedésen. A Biblia 29 alkalommal használja a ’’meditáció/elmélkedés” szót az Újszövetségben a hívők életével kapcsolatban. Isten azt akarja hogy elmélkedj.
Isten megígérte, hogy ha az Ő Igéjéről elmélkedünk, akkor Ő meg fog áldani. A Józsué 1:8 ban ezt mondja :,,Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd (elmélkedj róla) éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.”
Tehát Isten szerint meditálnod, elmélkedned kell az Ő Igéjén, ha sikeres akarsz lenni.
Hogyan kell ezt csinálni? Nyiss ki egy szótárt és keress szinonimákat a „meditáció” szóra. Ezek között megtalálhatod a „kérődzés” szót is. Talán nem is ismered a szó jelentését, hacsak nem vagy jártas az állattartásban. A  tehén kérődzik, amikor a táplálékát rágja. Újra és újra megrágja a táplálékot a szájában.
Ez nagyon hasonló ahhoz, ahogyan a Szentíráson elmélkedünk. A tehén megeszi a füvet, megrágja, és az a gyomrába kerül, ahol reakcióba lép az ott lévő savakkal és anyagokkal. Aztán ez egy kis idő múlva visszakerül az állat szájába, de ekkor már más az íze, és a tehén azt rágja tovább. Ez a folyamat ismétlődik újra meg újra, és az állat így nyer ki minden értékes cseppet a táplálékából.
A Bibliai elmélkedés is hasonló ehhez, csak éppen az emésztés a gondolatainkban zajlik. Isten azt akarja, hogy minden értékes szellemi táplálékot megszerezzünk az Igéből. Azt akarja, hogy rágjuk meg, aztán emésszük meg, majd újra rágjuk meg egy kicsit.
Beszéljünk róla:
  • Hol, mikor és hogyan szoktál időt tölteni Istennel? Hogyan javítja az Istennel töltött csendességedet az, ha elmélkedsz az Igén?
  • Milyen zavaró tényezőket kell megszüntess ahhoz, hogy tudj elmélkedni Isten Igéjén?
  • Mit jelent számodra bőségben élni vagy sikeresnek lenni? Mit gondolsz, Isten szemében mi egyenlő a sikerrel?

2014. október 9., csütörtök

Isten embere tökéletes legyen:

„Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen, és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint. Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az Isten embere tökéletes legyen: minden tekintetben felkészült és alkalmas mindenféle jó munkára.” (2Tim 3116-17)
just-do-it.jpg
Egyszer megkérdezték tőlem, hogy melyik a Biblia legjobb fordítása. Azt válaszoltam, hogy a legjobb fordítás az, amikor átülteted az életedbe. Ez az, amiről a Biblia tanulmányozása szól. Ha nem ülteted át Isten Igéjét az életedbe, akkor nem úgy tanulmányozod a Bibliát, ahogy azt Isten szeretné.
Isten azért adta nekünk a Bibliát, hogy átformáljon minket vele, nem pedig hogy csak tájékoztasson általa. Egy nagyobb szívet, nem pedig egy nagyobb fejet kell eredményezzen. A Jakab 1,22-ben ezt írja: „Amit Isten mond, azt tegyétek is meg, ne csak hallgassátok!” (NLT fordítás).
Más szóval, Isten azt szeretné, hogy a hitünkből viselkedés legyen.
Isten a Bibliával való tervét még egyértelműbben kifejezte a 2 Tim 3116-17-ben: „Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen, és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint. Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az Isten embere tökéletes legyen: minden tekintetben felkészült és alkalmas mindenféle jó munkára.”
A Biblia célja több annál, mintsem hogy csak egyszerűen megmutassa, hogy mi a rossz az életünkben, vagy hogy hogyan kellene élnünk. Isten azért adta az Igéjét, hogy gyökeresen megváltoztasson minket.
A Biblia különbözőféle képekben jellemzi magát. Például kalapácsnak, kardnak, vagy pedig szikének nevezi magát. Ezeket az eszközöket mind azért tervezték, hogy radikális változásokat okozzanak. Istennek az a célja a Bibliával, hogy radikálisan megváltoztassa az életünket.
A Biblia Isten igazságát szintén többféle módon írja le, mint például tej, víz, kenyér és hús. Mi a közös ezekben a dolgokban? Az, hogy ha nem eszed, vagy iszod őket rendszeresen, akkor meg fogsz halni. Nekünk sohasem lenne szabad a Biblia nélkül élnünk.
A Biblia alapvető fontosságú számunkra, mivel életet ad. Valójában a Biblia Jézusról is úgy beszél, mint Isten szava. A Jn 1,14 azt mondja: „Az Ige hús-vér emberré lett, és közöttünk élt, mi pedig közelről szemléltük a dicsőségét. Igen, a Mennyei Atyától származó egyszülött Fiú dicsőségét, akiben az isteni kegyelem és a valóság teljessége lakik.” Isten odaadta neked az Élő Igét, Jézust, hogy hited szerzője és beteljesítője legyen, valamint odaadta az írott Igét, hogy felkészítsen arra, hogy megélhesd a hitedet.
Beszéljünk róla:
  • A Biblia több, mint egy egyszerű tudás elosztó, vagy információk tárháza. Szerinted hogyan használja Isten a Bibliát, hogy megváltoztassa az életedet?
  • Jézus maga Isten Igéje. Beszéljetek róla, vagy írjátok le, hogy a Bibliával való közeli kapcsolat hogyan eredményezheti a Jézussal való közeli kapcsolatot?
  • Mondj néhány példát arra, hogyan tudod a gyakorlatba átültetni Isten Igéjét, nem pedig csak olvasni azt.

2014. október 8., szerda

Egy lépés hogy isten igéje hozád érjen

„Ha megmaradtok az én szavamban, akkor valóban az én követőim vagytok!” (Jn 8,31b NASB fordítás).
read-the-bible.jpg
Igazán fontos lépés elkötelezni magunkat amellett, hogy egy rövid ideig, talán pár hétig rendszeresen olvassuk a Bibliánkat. Nagyon jó így elkezdeni, de soha nem szabad ezután abba hagyni. Jézus azt mondta, „Ha megmaradtok az én szavamban, akkor valóban az én követőim vagytok!” (Jn 8,31b NASB fordítás). A hosszú távú elhatározás, amely szerint tanulni akarunk Jézustól és az Ő szavából, lehetővé teszi, hogy az ő tanítványai legyünk.
De hogyan tudnánk megmaradni az Igében és kapcsolatban lenni Jézussal hosszú távon?
1. Határozd el, hogy megteszed! Minden az elhatározásoddal kezdődik. Ne várj egy alkalmasabb időre, hogy életed részévé tedd az Isten Igéjét! Még ma határozd el, hogy így teszel!
2. Írj egy nyilatkozatot! Mond el a szándékodat másoknak! Engedd meg, hogy számon kérjenek. Ha megtartod magadnak a döntésedet, sokkal könnyebben lecsúszhatsz erről az útról!
3. Határozd el magad! Semminek se engedd meg, hogy eltántorítson az elhatározásodtól! Biztosra határozd el, hogy állandó szokássá teszed ezt az életedben, főleg az első hónapokban. Ha már kimarad egy-két nap, sokkal nehezebb lesz elkötelezettnek maradnod Isten szava mellett.
4. Társulj! Kérj meg egy hívő embert, hogy veled tartson ezen az úton, hogy támogasson és bátorítson. Olyan emberre van szükséged, akivel megoszthatod, hogy mit tanultál a csendes perceidben. Lehet valaki a kiscsoportodból, egy barátod, vagy családtagod. A Biblia azt írja, hogy „Jobban van két ember, mint egy, mert segíteni tudnak egymásnak, hogy elérjék a célt.” (Préd 4,9 NLT fordítás).
Istennel tölteni az időt egy egész életen át tartó szokásnak kell lennie, nem csak időszakos kedvtelésnek. Kutatások szerint legalább hat hétig kell tenned valamit, hogy szokássá váljon. Legyen Isten Igéje életed része még ma, és ezentúl életed minden napján!
Beszéljünk róla:
  • Milyen elhatározást fogsz ma hozni, hogy szokássá váljon Isten Igéje az életedben?
  • Kivel fogod megosztani az elhatározásod, és ki fog számon kérni?
  • Melyek azok a zavaró tényezők, amelyek majd el akarják venni a figyelmed az Ige iránti mindennapi elköteleződésedről? Milyen változásokat tudsz megtenni az életedben, hogy csökkentsd vagy eltávolítsd ezeket a zavaró tényezőket?

2014. október 7., kedd

"Isten nem a félelem és a gyávaság szellemét adta nekünk, hanem az erő, a szeretet és az önfegyelem szellemét." 2Timóteus 1,7 (NLT ford.)
Mit gondolsz, Isten miért akarja, hogy mindenkivel békében éljünk? Mert a megoldatlan konfliktus három módon is rombolóan hat az életedre.
Először is az Istennel való kapcsolatod teszi tönkre. Amikor másokkal haragban vagy, Istennel sem élhetsz harmóniában. Amikor zaklatott vagy, amikor konfliktusaid vannak más emberekkel, nem lehet felhőtlen a kapcsolatod Istennel sem. Az 1János 4,20 azt mondja, hogy "Ha valaki azt állítja, hogy szereti Istent, viszont gyűlöli egy keresztény testvérét, az az ember hazudik." (NLT ford.)
Másodszor, a megoldatlan konfliktus akadályoz az imában. A Bibliában számtalanszor olvashatjuk, hogy amikor konfliktus, bűn vagy a harmónia hiánya van jelen egy ember életében, az imái falba ütköznek.
Harmadszor pedig, a megoldatlan konfliktus megakadályoz bennünket abban, hogy örüljünk és  boldogok legyünk. Nem lehetsz boldog a konfliktusaid közepette. Amikor az első ajtón bejön egy konfliktus, a boldogság szép csendben távozik a hátsó ajtón.
Nem szeretnél te is túladni az életedben levő konfliktusokon? A kezdő lépés bármilyen konfliktus megoldásában a kezdeményezés. Ne várd, hogy mások jöjjenek oda hozzád, menj te hozzájuk. Légy te a béke kezdeményezője.
Ne hagyd figyelmen kívül a konfliktusokat. Ne tagadd le és ne söpörd be a szőnyeg alá őket!
Biztosan hallottad már, azt szokták mondani, az idő mindent megold. Hát tudd meg, hogy ez egy nagy kamu. Az idő semmit sem old meg. Ha az idő mindent megoldana, orvoshoz sem kellene járnod soha.
Az idő valójában mindent rosszabbá tesz. Amikor egy nyílt sebet szerzel és nem törődsz vele, az elfertőződik. A haragból neheztelés lesz, a neheztelésből pedig keserűség.
A konfliktus sosem fog magától megoldódni. Neked kell megtenned az első lépést.
Viszont csak a bátrak oldják meg a konfliktusaikat. Talán az egyik legbátrabb dolog olyan problémával szembenézni, amit már hosszú ideje eltussolsz a házasságodban vagy a gyerekeiddel, a beosztottaiddal, a főnököddel vagy más emberekkel való kapcsolatodban.
Honnan szerezhetsz annyi bátorságot, hogy ezzel szembenézz? Istentől!
A Biblia ezt mondja a 2Timóteus 1,7-ben: "Isten nem a félelem és a gyávaság szellemét adta nekünk, hanem az erő, a szeretet és az önfegyelem szellemét." (NLT ford.) Ez azt jelenti, hogy amennyiben hagyod, hogy Isten Lelke töltse be az életedet, erő, szeretet és önfegyelem fog betölteni, Isten szeretete pedig legyőzi a félelmet.
Amikor a szeretet erősebbé válik benned, mint a félelem, olyan dologra is képes leszel, amitől félsz. Ezt hívják bátorságnak. Amikor betölt Isten szeretete, akkor az olyan személyek iránti szeretet is be fog tölteni, akik épp az idegeidre mennek, vagy akikkel konfliktusod van.

Beszéljetek róla:
  • Milyen dolgokról színleled, hogy nem jelentenek problémát a kapcsolataidban? A pénz? A bizalom? A család? A gyerekek? Esetleg a kommunikáció? Az értékek? Vagy a munka?
  • Mit fogsz ma tenni annak érdekében, hogy egy konfliktus megoldását kezdeményezd?

2014. október 6., hétfő

Szükséged van egy Ige szünetre.

"Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk." (Róma 15,4.)
A szeméthalom alatt vagy? A hangulatodon kicsit emelni kellene?

Tedd le azt a csokitorta-szeletet! Ne sajnáltasd magad! Vedd fel helyette a Bibliád!

Szükséged van egy Ige szünetre.

Isten azért adta nekünk a Bibliát, hogy bátorítson minket. Gondolhatsz akár úgy is a Bibliára, mint egy hangulatemelőre.

A Biblia azt mondja a Róma 15,4-ben: "Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk."

Az Írásban minden a mi bátorításunkra szolgál. Ez egy merész állítás, de igaz! Isten Szavának még a durva részei is azért vannak, hogy végérvényesen a jó irányba tereljék az életünket.

Ezért kell egyedül is időt töltenünk Istennel minden áldott nap. Legyen az a napi áhítatod, csendes perced vagy a személyes inspiráló időd, szükséged van rá, hogy egyedül legyél Istennel, olvasd az Ő szavát és beszélgess vele.

A Biblia azt mondja a Zsoltárok 119,114-ben: "Te vagy az én csendes menedékhelyem; várom a Szavad, mely megújít engem." (MSG fordítás).

Ha bátortalan vagy, és elvesztetted a reményt, egy dolgot elmondhatok neked az életedről úgy, hogy még sosem találkoztunk: nem töltesz időt Isten Szavával. Ha töltenél, nem lennél bátortalan. Minél többet olvasod Isten Szavát, amikor magad alatt vagy, annál jobban felemel.

Szóval a következő alkalommal, amikor elbátortalanodsz, ne a TV-t kapcsold be, hanem nyisd ki a Bibliád és olvasd. Inkább hallgass dr. Lukácsra, mintsem az emberek szavára.

Isten Szava olyan erős, hogy meg tudja változtatni az életed. Isten ereje van benne; erre semmi más nem képes. A Biblia igazi bátorítást tud adni.

Beszéljetek róla:
  • Mit teszel, amikor bátortalannak érzed magad? Ezek a dolgok tényleg bátorítanak és reményt adnak?
  • Bármit be tudunk illeszteni a napirendünkbe, ha az tényleg fontos számunkra. Szánsz időt arra, hogy csendben visszavonulj, hogy Isten megújíthasson?
  • Melyek azok az igeversek, amelyek bátorítanak, amikor magad alatt vagy és bátortalannak érzed magad? Megtanultad őket?

2014. október 4., szombat

Áldott szombatot kívánunk mindenkinek !

Áldott szombatot kívánunk mindenkinek !
Nehemiás 13:17
Ezért figyelmeztettem a júdai vezetőket: „Súlyos bűnt követtek el, amikor a szombat napját közönséges nappá teszitek!
Ézsaiás 56:2
Boldog és áldott, aki így cselekszik, és ehhez ragaszkodik: aki megszenteli a szombat ünnepét, és vigyáz, hogy ne törje meg, s aki óvakodik attól, hogy rosszat tegyen.”
Ézsaiás 56:6
Ami pedig azokat az idegeneket illeti, akik az Örökkévalóhoz csatlakoztak, hogy szolgálják őt, hogy szeressék az Örökkévaló nevét, hogy szolgái legyenek, akik megőrzik a szombat ünnepét, s vigyáznak, hogy ne törjék meg azt, akik hűségesen ragaszkodnak az Örökkévaló Szövetségéhez ...
Ézsaiás 58:13
Ha szombat ünnepén nem indulsz útra, és szent napomon nem jársz kívánságod után, hanem örömöd leled a szombati nyugalomban, az Örökkévaló szent és dicsőséges napjának tartod, és őt tiszteled azzal, hogy nem a hétköznapi dolgaiddal foglalkozol, nem a kívánságaidat követed, s nem beszélsz hiábavalóságot ...
Ezékiel 46:3
Szombat és Újhold ünnepén a nép ennek a kapunak a bejáratánál földre hajolva imádkozzon az Örökkévaló előtt.
Zsidókhoz 4:9 Anakokáért megvan a szombatja az Isten népének
Ézsaiás 66:22-23 Mert ahogyan megmarad az új ég és az új föld, amelyet én alkotok - így szól az Úr -, ugyanúgy megmaradnak utódaitok és a nevetek is. Azután újholdról újholdra és szombatról szombatra eljön minden ember, és leborul előttem - mondja az Úr.
Ézsaiás 62:6-7 Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrszemeket állítottam,
hogy ne hallgassanak, se nappal, se éjjel.
Ti őrök, akik az Örökkévalót emlékeztetitek ígéreteire,
ne nyugodjatok! Ne hagyjatok nyugtot néki, amíg Jeruzsálemet helyre nem állítja, és dicsőségessé nem teszi e földön.

Fénykép: Áldott szombatot kívánunk mindenkinek !
Nehemiás 13:17
Ezért figyelmeztettem a júdai vezetőket: „Súlyos bűnt követtek el, amikor a szombat napját közönséges nappá teszitek!
Ézsaiás 56:2
Boldog és áldott, aki így cselekszik, és ehhez ragaszkodik: aki megszenteli a szombat ünnepét, és vigyáz, hogy ne törje meg, s aki óvakodik attól, hogy rosszat tegyen.”
Ézsaiás 56:6
Ami pedig azokat az idegeneket illeti, akik az Örökkévalóhoz csatlakoztak, hogy szolgálják őt, hogy szeressék az Örökkévaló nevét, hogy szolgái legyenek, akik megőrzik a szombat ünnepét, s vigyáznak, hogy ne törjék meg azt, akik hűségesen ragaszkodnak az Örökkévaló Szövetségéhez ...
Ézsaiás 58:13
Ha szombat ünnepén nem indulsz útra, és szent napomon nem jársz kívánságod után, hanem örömöd leled a szombati nyugalomban, az Örökkévaló szent és dicsőséges napjának tartod, és őt tiszteled azzal, hogy nem a hétköznapi dolgaiddal foglalkozol, nem a kívánságaidat követed, s nem beszélsz hiábavalóságot ...
Ezékiel 46:3
Szombat és Újhold ünnepén a nép ennek a kapunak a bejáratánál földre hajolva imádkozzon az Örökkévaló előtt.
Zsidókhoz 4:9 Anakokáért megvan a szombatja az Isten népének
Ézsaiás 66:22-23 Mert ahogyan megmarad az új ég és az új föld, amelyet én alkotok - így szól az Úr -, ugyanúgy megmaradnak utódaitok és a nevetek is. Azután újholdról újholdra és szombatról szombatra eljön minden ember, és leborul előttem - mondja az Úr.
Ézsaiás 62:6-7 Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrszemeket állítottam,
    hogy ne hallgassanak, se nappal, se éjjel.
Ti őrök, akik az Örökkévalót emlékeztetitek ígéreteire,
    ne nyugodjatok! Ne hagyjatok nyugtot néki, amíg Jeruzsálemet helyre nem állítja, és dicsőségessé nem teszi e földön.