2016. szeptember 29., csütörtök

Miért kel megbocsátanom

Miért kell megbocsátanom?
Jézus azt tanította, hogy bocsássunk meg azoknak, akik megbántanak, imádkozzunk azokért, akik rosszat tesznek ellenünk és áldjuk azokat, akik átkoznak. Ez nagyon nehéz, de van valami, ami még nehezebb: egy gyűlölettel, nehezteléssel és keserűséggel teli életet élni. A megsebzett érzelmek börtönné válhatnak, amik bezárnak minket a fájdalmunk cellájába és a többi embert kívül rekesztik. Az a fura, hogy a nehezteléstől, keserűségtől, haragtól és fájdalomtól mi szenvedünk, nem pedig az, aki ártott nekünk. Mindezek a dolgok minket emésztenek fel belülről. Máté elmondja, hogy ha nem bocsátunk meg akkor a hóhérok (az angol fordításban kínzók) kezébe kerülünk. Elég nagy kín, amikor gyűlöletes gondolatok forognak az agyunkban valakivel kapcsolatban. A megbocsátás a kulcs, ami kinyitja a fájdalom, és gyötrődés börtönének ajtaját. Magadnak teszel szívességet, ha megbocsátasz. A másik dolog, amiben hasznos számunkra a megbocsátás az, hogy Istent felhatalmazza arra, hogy munkálkodjon bennünk. Sokkal boldogabbak vagyunk, és fizikailag is jobban érezzük magunkat, ha nem vagyunk tele a meg- nem-bocsátás mérgével. A keserűség, neheztelés és meg-nem- bocsátás okozta stressz, és nyomás komoly betegségek kialakulásához vezethet. A Márk 11, 22-26 világosan tanítja, hogy a meg- nem-bocsátás, megakadályozza, hogy a hitünk működjön. Ha a megbocsátást választod, azzal segítesz magadon és másokon. Azonban, nem csak magamon, hanem a másik emberen is segítek, azáltal, hogy elengedem, és átadom Istennek, hogy végezze el benne, amire csak Ő képes. Ha az útba állok – azaz, én magam akarok bosszút állni, vagy elbánni a helyzettel, ahelyett, hogy Istenben bíznék – akkor Isten addig nem köteles elbánni az illetővel. Viszont, ha a megbocsátáson keresztül az Ő kezébe tesszük azokat, akik megbántanak minket, akkor ezt meg is fogja tenni. Az Istennel való kapcsolatodra is kihatással van a megbocsátás. Az Istennel való kapcsolatod szabadon szárnyal, ha hajlandó vagy megbocsátani, viszont megreked a meg- nem-bocsátás hatására. A megbocsátás elveszi a teret a Sátántól, és a lehetőséget, hogy becsaphasson minket (2Korinthus 2, 10-11). Az Efézusi 4, 26-27 arra tanít, hogy ne hagyjuk lemenni a napot haraggal a szívünkben. Ha harag van a szívünkben, akkor helyet adunk a Sátánnak. Ne hagyd, hogy a gonosz gyötörjön. Legyél kész hamar megbocsátani. Jézus azért jött, hogy a börtönünk ajtaját kinyissa, és szabaddá tegyen. Ő meg akar gyógyítani. A kérdés: te akarod-e? Itt van néhány lépés, amik segítséget nyújthatnak neked. - Hozd meg a döntést, hogy megbocsátasz, annak ellenére, hogy mit érzel. A megbocsátás akarati döntés, és nem érzés. Az érzések majd követni fogják a döntésedet, de ez nem megy egyik napról a másikra. Kérd Istent, hogy gyógyítsa meg az érzelmeidet. - Kérd Isten kegyelmét, hogy ki tudj tartani a döntésedben. Isten kegyelme, egyszerűen az Ő ereje, amely képessé tesz, hogy könnyen megtegyél olyan dolgokat, amelyeket magadtól semmilyen erőfeszítés árán sem tudnál megtenni. A megbocsátás kétség kívül erőnkön felüli dolog, amelyhez szükségünk van Isten segítségére. - Imádkozz azért, aki megbántott. Lehet, hogy ez a legnehezebb dolog az egész folyamatban. De amikor imádkozol az illetőért, akkor ezzel Istent beengeded a szituációba, és lehetővé teszed, hogy munkálkodjon az adott személyben. Lehet, hogy az illető nincs is tudatában, hogy mit tett, vagy becsapottságban él, és nem tudja, hogy mit tett. Bármelyik is a helyzet, mindenképpen szüksége van arra, hogy Isten felnyissa a szemét. - Áldd, és ne átkozd az illetőt (Róma 12,14). A görögben "áldani" azt jelenti, hogy jót mondani, "átkozni" pedig azt jelenti, hogy rosszat mondani. Nem szabad újra és újra elmondanod a rosszat, amit ellened tettek, mert ha állandóan ismételgeted, akkor nem tudsz túljutni rajta. Bízd Istenre a helyzetet és a személyt. Ne akarj bosszút állni. Ez kemény! Mennyivel könnyebb lenne, ha tehetnél valami csúnya dolgot ellene, amitől rosszul érezné magát! Ne tegyél semmi ilyet. Hagyd, hogy Isten tegye a dolgát, te pedig csak nézz előre, és tedd meg amit Isten kér tőled. Végül segítségedre lehet a következő ima: Atyám, hozzád jövök, mert meg akarok bocsátani (ide mondd, hogy kinek). Semmim sincs, amit eléd hozhatnék, csak ez a fájdalom, és harag amiatt, ami történt. Nem tudom, Uram, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel, így eléd hoztam, és leteszem a lábaid elé. A Te Igéd azt mondja, hogy bocsássak meg (ide mondd, hogy kinek), ezért meghoztam a döntést, hogy ezt megteszem. Kérlek, gyógyíts meg belül, hogy el tudjam engedni ezt a dolgot. Imádkozom (ide mondd, hogy kiért), kérlek, te munkálkodj benne, ahogyan a legjobbnak látod. Gyógyítsd meg, és áldd meg őt. Imádkozom, hogy ő is téged kövessen. Köszönöm, hogy megsegíted őt. Köszönöm, Uram, hogy leveszed rólam ezt az egész dolgot. Köszönöm, hogy szereteteddel meggyógyítasz, és helyreállítasz engem. Uramnak, az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az Úr. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. (Ézsaiás 61,1) Ámen!

2016. szeptember 22., csütörtök

Épitsetek

Amikor az ördög támadást intéz ellenünk, nem szabad elbátortalanodnunk. Valójában, biztosak lehetünk benne, hogy Isten át fogja fordítani a helyzetet, hogy még nagyobb áldást hozzon ki belőle – mert Ő velünk van. 
Amikor Isten megalkotta az első embert, hatalmat adott neki a földön minden fölött (1Mózes 1:26). De amikor Ádám elbukott, a bűn és a halál belépett a világba, és az ember átadta uralmát az ördögnek.
Akkor hát az ördög győzött? Nem, Isten véghezvitte megváltó tervét azáltal, hogy elküldte Jézust, hogy meghaljon értünk. És azt akarta, hogy tudjuk, Jézus többet tett annál, mint hogy visszaállított minket ugyanabba a pozícióba, amiben Ádám volt – egy sokkal magasabb pozícióba helyezett minket! 
Amikor az Atya feltámasztotta Jézust a halálból, mi, akik Krisztusban vagyunk, vele együtt feltámadtunk. Más szóval, Krisztussal együtt Isten mennyei helyekre ültetett minket. Jézust „jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is” (Efezusi 1:21). Ádám soha nem volt ilyen pozícióban. Így Jézus halálán és feltámadásán keresztül, sokkal többet kaptunk.
Az Ószövetségben arról olvasunk, hogy Isten kihozta az izraelitákat az egyiptomi fogságból és bevitte őket a tejjel-mézzel folyó Kánaánba. Az ördög azt gondolta, hogy meg tudja akadályozni Isten tervét, hogy az Izraeliták örököljék az Ígéret földjét, ha óriásokkal népesíti be azt. Azonban, Isten túljárt az eszén. Hagyta, hogy az ott lakók házakat, városokat építsenek, kutakat ássanak, veteményezzenek, amíg eljött a megfelelő idő. Azután, bevitte az Izraelitákat a földre, és kiűzte az óriásokat. 
Tehát, az izraeliták végül nagy és szép városokat, minden jóval telt házakat örököltek, amiket nem ők építettek, kutakat, amiket nem ők ástak, szőlőket és olajfákat, amiket nem ők ültettek (5 Mózes 6:10-11). Bár az ördög megpróbálta meghiúsítani, hogy Isten terve megvalósuljon népe életében, végül még sokkal többet is kaptak.
Kedvesem, az ördög megpróbál akadályokat és negatív körülményeket az utadba állítani, de Isten ezeket a gonosz terveket jóra fogja fordítani és még jobban meg fog áldani, mert Ő veled van!

2016. szeptember 16., péntek

Esti ima

ATYÁM , már lement a nap , beköszöntött az este . Köszönöm , hogy mellettem voltál vigyáztál rám , segítségem voltál a gondokban . Most , hogy a nap végeztével álomra hajtom fejemet , kérlek maradj továbbra is velem . Vigyáz rám és családomra , szeretteimre légy mellettük is az éjszaka alatt , bajuk továbbra se essék . Adj minden szívbe sok - sok szeretetet és nyugodt békés jó éjszakát .