Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek:
„Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt
telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és
őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott.
Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a
termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket
összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más
szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak.
Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!”
Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz:
„Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is
ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert
ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták:
„Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik
idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az
építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben
csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek,
és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és
a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk
beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának
tartotta.
Mt 21,33-43.45-46
2015. március 6., péntek
1 Az atyafiúi szeretet maradjon meg. 2 A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg. 3 Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrődőkről, mint a kik magatok is testben vagytok. 4 Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy; a paráznákat pedig és a házasságrontókat megítéli az Isten. 5Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, a mitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; 6 Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem?
7 Emlékezzetek meg a ti előljáróitokról, a kik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életök végére, kövessétek hitöket. 8 Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. 9 Különböző és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezettetni; mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív, nem ennivalókkal, a melyeknek semmi hasznát sem veszik azok, a kik azok körül járnak. 10 Van oltárunk, a melyről nincs joguk enni azoknak, a kik a sátornak szolgálnak. 11Mert a mely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. 12Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. 13 Menjünk ki tehát ő hozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozván. 14 Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük. 15 Annakokáért ő általa vigyünk dícséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét. 16 A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten. 17 Engedelmeskedjetek előljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel míveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.
18Imádkozzatok érettünk. Mert úgy vagyunk meggyőződve, hogy jó lelkiismeretünk van, igyekezvén mindenekben tisztességesen forgolódni. 19 Kiváltképen pedig arra kérlek, hogy ezt cselekedjétek, hogy mihamarább visszaadhassam néktek. 20 A békesség Istene pedig, a ki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust, 21 Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, a mi kedves ő előtte a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség örökkön örökké. Ámen. 22 Kérlek pedig titeket atyámfiai, szívleljétek meg ez intő beszédet, hiszen röviden is írtam néktek. 23 Legyen tudtotokra, hogy a mi atyánkfia Timótheus kiszabadult, a kivel ha csakhamar eljő, meglátogatlak titeket. 24 Köszöntsétek minden előljárótokat és a szenteket mind. Köszöntenek titeket az Olaszországból valók. 25 Kegyelem mindnyájatokkal! Ámen!
Zsido 13

2015. március 5., csütörtök
Jézus ezt a példabeszédet mondta el
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt
egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan
lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja
előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a
gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák
jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám
kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor
nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén
Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt,
hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm
ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen
jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő
itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek
nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon,
se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám –
kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él.
Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek
helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra
hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki,
a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így
felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak
közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
Lk 16,19-31

2015. március 3., kedd
Jézus e szavakkal fordult a néphez
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz:
„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és
tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne
kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt
elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára,
de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért
teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és
köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre
ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek
köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák
őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti
pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a
földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok
magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek,
az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és
aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Mt 23,1-12

„Mit mond Isten ma
Az emberek gyakran kérdezik: „Mit mond Isten ma az egyháznak?” Miért kérdezik ezt? Talán Isten olyan halkan suttog, hogy nem értik? Ma semmi mást nem mond, mint amit már kimondott az Igéjében. Egy valamit biztosan mond, és ha prófétáink igazán Istentől lennének, ők is ugyanolyan sürgetéssel mondanák és visszhangoznák a nagy missziós parancsot, mint Jézus Krisztus: „MENJETEK EL SZERTE AZ EGÉSZ VILÁGBA, ÉS HIRDESSÉTEK AZ EVANGÉLIUMOT MINDEN TEREMTMÉNYNEK” (Márk 16,15). Evangélisták? Újra vissza kellene állítani jogaiba ezt a szolgálatot! Ezrek és ezrek végeznek olyan egyházi szolgálatot, amelyre Isten soha nem hívta el őket. A tény örökre tény marad, hogy Istent ma is, mint a Golgotánál, a lelkek üdvössége érdekli. A múlt számtalan tragédiával terhes. Amikor ajtók nyíltak, a keresztény szolgálók irigyen védelmezték saját területüket, mint az aranyásók a lelőhelyüket. A rivalizálás gyakran megfojtotta az ébredést. Az érett gabona nem maradhat learatatlan, mégis az aratók azzal vannak elfoglalva, hogy darabka kis földjüket védelmezzék. Krisztus nem azért halt meg, hogy a keresztény szolgálók karriert fussanak be, hanem azért, hogy megmentse az elveszetteket! Munkára fel! „Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat” (János 9,4). Isten áldjon benneteket!
2015. március 2., hétfő
(János evangéliuma 14,27)
(János evangéliuma 14,27)
„Én ugyan elmegyek, de a békességem veletek marad. Igen, a saját békességemet adom nektek, de másképpen, mint ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjatok, és ne féljetek!”

Az Úr békessége a miénk. Jézus nekünk adta, itt hagyta. Ebbe a békességbe, nyugodalomba nekünk kell bemenni.
Ezt a békességek kell megőriznünk. Hogy tudjuk megtenni?
Úgy, hogy nem aggódunk, nem félünk, hanem megbízunk az Úrban.
Nem mi akarunk kiokoskodni dolgokat, hanem mindent az Úr kezébe teszünk le.
A gondjainkat, családtagjainkat, időnket....
Ha nehézségbe, problémába ütközöl, csak mondd azt: Uram, én bízom benned.
Száműzd ki a gondolataidból a félelmet, aggodalmat, mert az a békesség helyét akarja elfoglalni.
Legyen szép napod

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)