Jézus és apostolai

   Jézus és apostolai egyszer áthajóztak  a Genezáreti-tó túlsó partjára,  és
   ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték
   Jézust. Bejárták az  egész környéket, s  a betegeket hordágyon  odavitték,
   ahol a hír szerint  Jézus tartózkodott. Amerre csak  járt, a falvakban,  a
   városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték,  hogy
   legalább  a   ruhája  szegélyét   érinthessék.  Aki   csak   megérintette,
   meggyógyult.
   Mk 6,53-56

   Elmélkedés:

   Jézus  gyógyító  érintését  hamar   felfedezték  az  emberek.  A   betegek
   megérezték érintésében Isten jóságát is. Ez az érintés újra reményt  adott
   nekik. Jézus  nem  fordítja el  arcát  a betegségektől  és  szenvedésektől
   szabadulni  vágyóktól   és   mindenkin   segít,   de   keresztútján   majd
   megtapasztalja, hogy az ő szenvedéseit szinte senki sem akarja  enyhíteni.
   Ő, aki mindig részvéttel fordult a szenvedőkhöz, saját szenvedéseiben csak
   részvétlenséggel találkozik. Isten  képes meggyógyítani az  embert, de  az
   ember nem volt képes segíteni az  Isten Fián. A gyógyításainak híre  hamar
   elterjed. Márk evangélista  nagyon egyszerűen írja  le az eseményeket,  de
   sejthetjük, hogy nem jelentéktelen eseményről  van szó. A következő  három
   szempontra érdemes odafigyelnünk.
   A gyógyítások  egyrészt  azért kulcsfontosságúak  az  evangéliumban,  mert
   Isten országának  a jelei,  és megerősítik  mindazt, amit  Jézus tanít  az
   embereknek. Ahol  jelen  van  az Isten  országa,  ott  gyógyulás,  irgalom
   tapasztalható. Másodsorban  azért jelentősek  a gyógyítások,  mert  mindig
   hitet igényelnek, azaz a  gyógyulásra vágyakozó betegek hisznek  Jézusban,
   az ő isteni erejében és abban, hogy képes meggyógyítani őket. Harmadszorra
   pedig azért fontosak, mert előrevetítik az üdvösséget. A testi  gyógyulást
   ugyanis a lélek gyógyulása kíséri. És ez a legfőbb jó, amit Jézus adni tud
   nekünk. Megszabadulhatunk bűneinktől és eljuthatunk az üdvösségre

Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre. Mk 6,30-34 Elmélkedés: Az apostolok Jézustól, a Mestertől indultak el és hozzá térnek vissza. Ő bízta meg őket, hogy nevében tanítsanak, gyógyítsák a betegeket és kiűzzék az emberekből a gonosz lelkeket. Nem a maguk igazságát hirdetik, s nem a maguk emberi erejével cselekszenek, hanem Jézus isteni szava szólal meg bennük és az ő irgalmassága jelenik meg tetteikben. Jézus figyelmességének két jeléről számol be a mai evangélium. Először is észreveszi, hogy missziós útjukról visszaérkező tanítványai elfáradtak a munkában és pihenésre van szükségük, mint mindenkinek, aki odaadással fáradozik munkája során. Jézus azonban nem csupán a testi igényeket figyeli, hanem látja azt is, ha lelkileg hiányzik valami. Figyelmességének második jele, hogy észreveszi az igazság tanítása után vágyakozók lelki igényeit. Nem menekül el az őt kereső emberek elől, hanem rendelkezésükre áll és tanítja őket, azt nyújtva nekik, amire valóban szükségük van. Jézus figyelmes szeretete a mi irányunkba is megtapasztalható, amikor hétről hétre egy kis pihenésre és lelki feltöltődésre hív minket. A vasárnapi szentmise jó alkalom arra, hogy erőt gyűjtsünk. Ugyanakkor pedig lelkünket is táplálja tanításának igazságával, az evangéliummal, valamint Szent Testével, az Oltáriszentséggel. Jézustól indulok, hogy teljesítsem heti feladataimat és hozzá térek vissza.

   Abban  az  időben  az  apostolok  visszatértek  Jézushoz,  és  beszámoltak
   mindarról, amit tettek és  tanítottak.   Abban  az  időben  az  apostolok  visszatértek  Jézushoz,  és  beszámoltak
   mindarról, amit tettek és  tanítottak. Ő így  szólt hozzájuk: „Gyertek  ti
   is, (menjünk)  a  pusztaságba egy  magányos  helyre, hogy  pihenjetek  egy
   kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre  sem
   maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre,
   hogy magukban  legyenek.  De  sokan  látták,  amikor  elmentek,  és  sokan
   megtudták. Erre  minden városból  gyalog odasiettek,  és megelőzték  őket.
   Amikor Jézus kiszállt és  látta a nagy tömeget,  megesett rajtuk a  szíve.
   Olyanok voltak, mint a pásztor  nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte  őket
   sok mindenre.
   Mk 6,30-34

   Elmélkedés:

   Az apostolok Jézustól, a Mestertől indultak  el és hozzá térnek vissza.  Ő
   bízta meg őket, hogy nevében tanítsanak, gyógyítsák a betegeket és kiűzzék
   az emberekből a gonosz lelkeket. Nem  a maguk igazságát hirdetik, s nem  a
   maguk emberi erejével  cselekszenek, hanem Jézus  isteni szava szólal  meg
   bennük és az ő irgalmassága jelenik meg tetteikben. Jézus figyelmességének
   két jeléről  számol  be a  mai  evangélium. Először  is  észreveszi,  hogy
   missziós  útjukról  visszaérkező  tanítványai  elfáradtak  a  munkában  és
   pihenésre  van  szükségük,  mint  mindenkinek,  aki  odaadással  fáradozik
   munkája során.
   Jézus azonban nem csupán a testi igényeket figyeli, hanem látja azt is, ha
   lelkileg hiányzik valami. Figyelmességének  második jele, hogy  észreveszi
   az igazság tanítása után vágyakozók lelki  igényeit. Nem menekül el az  őt
   kereső emberek  elől,  hanem  rendelkezésükre áll  és  tanítja  őket,  azt
   nyújtva nekik, amire valóban szükségük van.
   Jézus figyelmes  szeretete a  mi  irányunkba is  megtapasztalható,  amikor
   hétről hétre  egy  kis pihenésre  és  lelki feltöltődésre  hív  minket.  A
   vasárnapi szentmise jó alkalom arra, hogy erőt gyűjtsünk. Ugyanakkor pedig
   lelkünket is táplálja tanításának igazságával, az evangéliummal,  valamint
   Szent Testével, az Oltáriszentséggel.  Jézustól indulok, hogy  teljesítsem
   heti feladataimat és hozzá térek vissza.„Gyertek  ti
   is, (menjünk)  a  pusztaságba egy  magányos  helyre, hogy  pihenjetek  egy
   kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre  sem
   maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre,
   hogy magukban  legyenek.  De  sokan  látták,  amikor  elmentek,  és  sokan
   megtudták. Erre  minden városból  gyalog odasiettek,  és megelőzték  őket.
   Amikor Jézus kiszállt és  látta a nagy tömeget,  megesett rajtuk a  szíve.
   Olyanok voltak, mint a pásztor  nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte  őket
   sok mindenre.
   Mk 6,30-34

   Elmélkedés:

   Az apostolok Jézustól, a Mestertől indultak  el és hozzá térnek vissza.  Ő
   bízta meg őket, hogy nevében tanítsanak, gyógyítsák a betegeket és kiűzzék
   az emberekből a gonosz lelkeket. Nem  a maguk igazságát hirdetik, s nem  a
   maguk emberi erejével  cselekszenek, hanem Jézus  isteni szava szólal  meg
   bennük és az ő irgalmassága jelenik meg tetteikben. Jézus figyelmességének
   két jeléről  számol  be a  mai  evangélium. Először  is  észreveszi,  hogy
   missziós  útjukról  visszaérkező  tanítványai  elfáradtak  a  munkában  és
   pihenésre  van  szükségük,  mint  mindenkinek,  aki  odaadással  fáradozik
   munkája során.
   Jézus azonban nem csupán a testi igényeket figyeli, hanem látja azt is, ha
   lelkileg hiányzik valami. Figyelmességének  második jele, hogy  észreveszi
   az igazság tanítása után vágyakozók lelki  igényeit. Nem menekül el az  őt
   kereső emberek  elől,  hanem  rendelkezésükre áll  és  tanítja  őket,  azt
   nyújtva nekik, amire valóban szükségük van.
   Jézus figyelmes  szeretete a  mi  irányunkba is  megtapasztalható,  amikor
   hétről hétre  egy  kis pihenésre  és  lelki feltöltődésre  hív  minket.  A
   vasárnapi szentmise jó alkalom arra, hogy erőt gyűjtsünk. Ugyanakkor pedig
   lelkünket is táplálja tanításának igazságával, az evangéliummal,  valamint
   Szent Testével, az Oltáriszentséggel.  Jézustól indulok, hogy  teljesítsem
   heti feladataimat és hozzá térek vissza.

„Ti vagytok a föld sója.

   Abban az időben Jézus így szólt  tanítványaihoz: „Ti vagytok a föld  sója.
   De ha a só ízét veszti, mivel  sózzák meg? Nem való az egyébre, mint  hogy
   kidobják, s  eltapossák az  emberek.  Ti vagytok  a világ  világossága.  A
   hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak,  hogy
   a  véka  alá  rejtsék,  hanem  a  lámpatartóra  teszik,  hogy   világítson
   mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek  előtt,
   hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
   Mt 5,13-16

   Elmélkedés:

   Időszerű példázat
   A  II.  Vatikáni   zsinat  dokumentumait  vagy   más,  hivatalos   egyházi
   megnyilatkozásokat  olvasva  könnyen  észrevehetjük  ezen  írások  nyitott
   jellegét. Nem  kívánnak  végérvényes  definíciókat  adni.  Nem  zárnak  le
   véglegesen nyitott kérdéseket. Nem  döntenek el régóta vitatott  teológiai
   kérdéseket. Inkább irányt mutatnak. Ebben az értelemben az évszázadok  óta
   tartó párbeszéd folytatásai,  mert a  valódi párbeszédnek nem  lehet az  a
   célja, hogy bizonyos  kérdések eldöntésével lezárják  magát a  párbeszédet
   is.  Az   isteni  kinyilatkoztatás   megértése  terén,   Isten   titkainak
   felfedezésekor szintén  nem lehet  cél, hogy  örökre  megváltoztathatatlan
   módon fogalmazzunk meg  igazságokat. Nem  arról van szó,  hogy az  igazság
   megváltoztatható, torzítható  vagy  elferdíthető, hanem  a  nyitottságról,
   hogy   a    későbbiekben   még    jobban   megismerhetünk    valamit.    A
   természettudományok területén szintén megfigyelhető ez a nyitottság,  mert
   az újabb kutatások  új titkokat  tárnak fel  az ember  számára és  ezeknek
   köszönhetően a korábbi elméleteket esetleg módosítani szükséges.
   A  Szentírás,  az  evangélium  és  Jézus  kijelentéseinek   magyarázatával
   kapcsolatban ugyanígy szükség van a  nyitottságra. Furcsa volna, ha  olyan
   megállapításokat tennénk,  hogy Jézusnak  egy kijelentése  ezt jelenti  és
   minden más nézet helytelen. Nagy hiba volna ilyen módon szűk korlátok közé
   szorítani a krisztusi  tanítás gazdagságát. Főként  az ő  példabeszédeire,
   hasonlataira igaz  ez. Az  értelmezési lehetőségek  a korok  és az  emberi
   környezet  változásával,  a  kultúra  fejlődésével  kiszélesednek,   ezért
   hasznos,  ha   az  adott   kor  embere   számára  próbálunk   igazságokat,
   tanulságokat megfogalmazni belőlük.
   Néha  meglepődünk  azon,  hogy   Jézus  példázatai  mennyire   időtállóak,
   évszázadokon, évezredeken keresztül változatlanok. A só íze nem  változik.
   Jézus korában is ugyanolyan lehetett,  mint manapság és ugyanilyen lesz  a
   jövőben is. Régen is  és ma is ugyanarra,  az ételek ízesítésére,  illetve
   tartósításra használták. A lámpa régen is  és ma is azt a célt  szolgálta,
   hogy világítson.  Nyugodtan eltekinthetünk  attól a  formai  különbségtől,
   hogy 2000 évvel ezelőtt olajlámpást használtak, ma pedig  energiatakarékos
   izzókat.  Jézus  időtálló  példázatai  megkönnyítik  számunkra  a   helyes
   értelmezést.
   Ezt olvassuk a mai evangéliumban: „Ti vagytok a föld sója. … Ti vagytok  a
   világ világossága” (Mt 5,13-14). A világ olykor szinte hihetetlenül  gyors
   változását, az  értékek leértékelését  és  eközben a  maradandó  igazságot
   keresőket látva tesszük fel a kérdést: mi az Egyház feladata  napjainkban?
   Ha megelégszünk szokásos figyelmeztetéseink újbóli hangoztatásával, aligha
   tesszük azt, amit az Úr kér tőlünk. Ha kisajátítjuk magunknak az  üdvösség
   útjának felügyeletét és  előírásokkal akarjuk  kényszeríteni az  embereket
   arra, hogy az általunk célba vezetőnek tartott úton maradjanak,  beleesünk
   egy farizeusi  csapdába, amiből  nincs  kiút. Jobb  volna tehát  a  magunk
   igazsága helyett  Krisztus  igazságához  ragaszkodnunk.  Jobb  volna  újra
   felfedezni a  krisztusi igazság  gazdag tartalmát  és azt,  mint  világító
   fényt  felmutatni  a   világnak.  Nemde  így   tudunk  fényes,   világító,
   megvilágosító példát  mutatni?  Nem  a  magunk  példáját,  hanem  Krisztus
   példáját! Talán  itt  az idő,  hogy  újfajta módszereket  alkalmazzunk  az
   emberekkel  való  kommunikáció,   a  párbeszéd,  az   igehirdetés  és   az
   evangelizáció terén. Talán eljött az idő,  hogy új utakat keressünk a  más
   vallási  közösségekkel   és  felekezetekkel   való  egység   megvalósítása
   területén. Talán eljött annak az  ideje, hogy ne csupán azt  hangoztassuk,
   hogy ki, miért van kizárva a szentségek vételéből, hanem megkeressük annak
   lehetőségét, hogy  az  isteni  kegyelem  az  ő  életüket  is  megújítsa  a
   szentségek által. Talán itt  az ideje, hogy a  szegények felé új  formában
   mutassuk ki önzetlen szeretetünket.
   Talán ezt  jelenti, hogy  a  föld sójává  és  a világ  világosságává  kell
   válnunk. Talán így tudjuk keresztényként Isten országát építeni.

János tanítványai meghallották,

   Heródes Antipász  király is  értesült Jézus  tetteiről, mert  híre  messze
   földön elterjedt. Azt gondolta, hogy  Jézusnak azért van csodatevő  ereje,
   mert Keresztelő János támadt  fel benne a  halálból. Voltak azonban,  akik
   azt állították Jézusról,  hogy ő  Illés. Ismét mások  azt hirdették,  hogy
   próféta; olyan, mint egy  a többi próféta  közül. Ennek hallatára  Heródes
   továbbra is  azt gondolta  magában:  „Ő János,  akinek fejét  vétettem.  Ő
   támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel  elfogatta
   Jánost, és  börtönbe  vetette. Testvérének,  Fülöpnek  felesége,  Heródiás
   miatt tette, akit feleségül  vett. János ugyanis figyelmeztette  Heródest:
   „Nem szabad  elvenned  testvéred feleségét.”  Emiatt  Heródiás  áskálódott
   ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis
   félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz  és szent ember. Ezért meg akarta  őt
   menteni.  Valahányszor  beszélt   vele,  zavarba   jött,  mégis   szívesen
   meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező  nap. Heródes a születése  napján
   lakomát adott  vezető  embereinek, a  magas  rangú tiszteknek  és  Galilea
   előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya  bement, táncolt nekik és  Heródes
   meg vendégei előtt nagy tetszést aratott.  A király így szólt a  leányhoz:
   „Kérj tőlem, amit  akarsz! Megadom  neked”. Sőt meg  is esküdött:  „Bármit
   kérsz, megadom  neked, még  az  országom felét  is”.  A leány  kiment,  és
   megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?”  Anyja ezt felelte: „Keresztelő  János
   fejét”. Erre visszasietett a királyhoz,  és előadta kérését: „Azt  akarom,
   hogy most azonnal add  nekem egy tálon Keresztelő  János fejét!” A  király
   nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való  tekintettel
   nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal,
   hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta
   fejét egy  tálon. Odaadta  a  leánynak, a  leány pedig  elvitte  anyjának.
   Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és
   egy sírboltba temették.
   Mk 6,14-29

   Elmélkedés:

   Keresztelő Szent János  halálának történetét olvassuk  ma. Az  evangélista
   célja kettős  lehetett. Egyrészt  János példájával  azt akarta  bemutatni,
   hogy a tanítványok sorsa akár a  vértanúság is lehet, hiszen nem  mindenki
   fogadja jó szívvel  a tanítást. Másrészt  János sorsát párhuzamba  állítja
   Jézus eljövendő  sorsával,  előrevetítvén,  hogy az  emberi  gonoszság  és
   féltékenység nem retten  vissza semmitől.  Heródes jól  tudta, hogy  János
   „igaz és szent ember,” s ez  az életszentség félelmet keltett benne,  mert
   saját  bűnére  figyelmeztette.  Jézus  szentsége  engem  is   figyelmeztet
   bűneimre, de az Úr egyúttal a megbocsátást is felkínálja.
   Keresztelő János vesztét az igazság  kimondása okozta, amit az  érintettek
   nem hallgattak szívesen. Korábban már a pusztában hozzá járuló  vámosoknak
   és katonáknak is kimondta az igazságot,  de ők szívesen hallgatták ezt,  s
   mivel  a  megtérés  szándékával   fordultak  hozzá,  útmutatásai   szerint
   cselekedtek. Heródesből viszont hiányzott a megtérésnek és a bűnbánatnak a
   szándéka. Amikor az ő személyes  bűne került terítékre és a  rosszindulatú
   női ügyeskedésnek  nem  tudott ellenállni,  kivégeztette  Jánost.  Érdemes
   megszívlelnünk  az  embertársainktól  kapott  figyelmeztetéseket,   hiszen
   lehetséges, hogy Isten éppen általuk hív minket a megtérés útjára.

Jézus magához hívta a tizenkettőt,

   Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte
   őket, hatalmat  adva nekik  a  tisztátalan lelkek  felett.  Megparancsolta
   nekik, hogy az útra  ne vigyenek semmit,  csak vándorbotot: sem  kenyeret,
   sem tarisznyát, sem pénzt az  övükben. Sarut kössenek, de két  ruhadarabot
   ne vegyenek magukra.
   Azután így  folytatta:  „Ha valahol  betértek  egy házba,  maradjatok  ott
   addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak
   be és nem  hallgatnak meg  titeket, menjetek  el onnét,  s még  a port  is
   rázzátok  le  lábatokról,  tanúbizonyságul  ellenük.”  Azok  elmentek,   s
   hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és  olajjal
   megkenve sok beteget meggyógyítottak.
   Mk 6,7-13

   Elmélkedés:

   Az  elmúlt  napok  evangéliumi  szakaszai  Jézus  tevékenységét  és  annak
   fogadtatását mutatták be. Tanítása és csodái miatt nagy tömegek  keresték,
   sokan hittel  elfogadták örömhírét  és hittel  szemlélték csodáit.  De  az
   evangélisták  azt  sem  hallgatják  el,  hogy  egyesek  elutasították   és
   szembefordultak vele, erre volt példa a názáreti eset.
   A mai evangélium arról szól, hogy Jézus elküldi a tanítványait, hogy az  ő
   nevében folytassák  mindazt,  amit  ő is  tett.  Vajon  milyen  érzésekkel
   indultak  útra  a  tanítványok,  akiket  Jézus  küldött?  Talán   egyrészt
   bizonytalanság és  félelem lehetett  bennük,  hiszen semmit  sem  vihettek
   magukkal az  útra.  Legalábbis  ezt  gondoljuk  mi,  akik  szinte  mindent
   könnyebben megoldunk valamilyen eszköz  segítségével. A Jézus által  adott
   küldetés azonban  más jellegű,  a tanításhoz  és a  gyógyításhoz nem  volt
   szükség  eszközökre.   Másrészt  mindenképpen   valamiféle   magabiztosság
   lehetett a tanítványokban, hiszen látták, hogy milyen erő rejlik a  Mester
   szavaiban és cselekedeteiben. S most ők Mesterük küldetésében indulnak el,
   hogy ugyanezt  tegyék.  Krisztus küldetésében  járva  az ő  szavaiknak  és
   tetteiknek is  különleges  hatása  van. Missziós  szolgálatuk  nem  hozott
   mindenkinél   eredményt.   Ugyanolyan   elfogadással   és    elutasítással
   találkoztak útjuk során, mint  Mesterük. Önmagamat teljesen Istenre  bízva
   érdemes hirdetnem az örömhírt.

Drága Jézus

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is. 

És a csodák,

   Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték.  Amikor
   elérkezett  a  szombat  napja,  tanítani  kezdett  a  zsinagógában.  Sokan
   hallgatták,  és  csodálkozva  mondogatták:   „Honnét  vette  ezt?   Miféle
   bölcsesség  ez,  amely  neki  adatott?  És  a  csodák,  amelyeket  kezével
   véghezvisz! Nem  az ács  ez,  Mária fia,  Jakab,  József, Júdás  és  Simon
   rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak  benne.
   Jézus erre  megjegyezte: „Nem  vetik  meg a  prófétát, csak  a  hazájában,
   rokonai körében,  a saját  házában.” Nem  is tehetett  ott csodát,  csupán
   néhány  beteget  gyógyított  meg,  kézrátétellel.  Maga  is   csodálkozott
   hitetlenségükön.
   Mk 6,1-6

   Elmélkedés:

   A hívő ember  sokszor magától  értetődőnek tartja  a hitet,  és nem  érti,
   hogyan tudnak mások hitetlenül, hit nélkül élni. Aki a hitből, mint  Isten
   ajándékából  meríti  erejét   a  mindennapokban  és   aki  a  hitben   él,
   elcsodálkozik, amikor egyesek mindezt elutasítják. A tavalyi év, a Hit éve
   többek között azt szolgálta, hogy a hit ajándékát megismertessük  azokkal,
   akik számára még mindig földbe rejtett kincs, s még nem találtak rá.
   Jézus is elcsodálkozott, amikor látta az emberek hitetlenségét –  olvassuk
   az evangéliumban. Mégpedig azoknak a názáretieknek hitetlenségét, akik jól
   ismerték őt, hiszen körükben nőtt fel. Hiába beszél Jézus úgy, mint akinek
   hatalma  van,  és   hiába  erősítik  meg   isteni  hatalommal   véghezvitt
   cselekedetei mindazt, amit mond és  tanít, mégis vannak olyanok, akik  nem
   hisznek sem szavainak, sem tetteinek. A hitetlenség nem csupán közömbösség
   vagy érdektelenség, hanem Isten szándékos elutasítása.
   Távol  álljon  tőlünk,  hogy  elítéljük   a  hit  nélkül  élőket!   Milyen
   magatartást  tanúsítsunk  akkor  irántuk?  Isten  türelméből,  amelyet   a
   hitetlenek iránt  tanúsít,  mi  is példát  meríthetünk.  Hiába  próbálnánk
   valakit erőszakkal vagy  hosszas rábeszéléssel  a hit  útjára vezetni,  az
   eredménytelen volna.  Mert  ahogyan  a  hitetlenség  szándékos  és  szabad
   elutasítás, ugyanúgy a hit tudatos és szabad elfogadás.