A BÖJT FONTOS

Jézus Krisztus tanítása és példája

A böjtről való keresztény tanítás legjobb kiindulópontja a Hegyi Beszédben található meg. A Máté 6:1-18-ban Jézus három egymással összefüggő kötelességről ad utasításokat és útmutatást tanítványainak: az adakozásról, imádkozásról és a böjtölésről. Mindhárom esetben hangsúlyozza az indíték fontosságát, és óva int attól, hogy vallásos kérkedéssel az embereknek akarjunk tetszeni. Jézus feltételezi, hogy tanítványai mindhármat gyakorolni fogják. Ez szavaiból is kitűnik.

A 2. versben azt mondja: “amikor alamizsnát adsz… ” A 6.-ban: “amikor imádkozol…” (egyes számban). A 7. versben. “amikor imádkoztok… ” (többes számban, vagyis együttes imáról van szó). A 16.-ban: “amikor böjtöltök… ” (Együttesen). A 17. versben pedig: “amikor böjtölsz…”(egyénileg). Egyetlen esetben sem mondja, hogy: ha böjtölsz, hanem azt mondja: amikor. Nyilvánvaló a következtetés: Jézus Krisztus elvárja, hogy minden tanítványa rendszeresen gyakorolja mindhárom kötelességét. Különösen szoros az imádkozás és a böjtölés közötti párhuzam. Ahogyan elvárja tanítványaitól, hogy rendszeresen imádkozzanak, ugyanúgy azt is, hogy rendszeresen böjtöljenek. A böjtölés egyébként Jézus földi élete idején a zsidók között a vallási gyakorlat elfogadott része volt. Mózes óta folyamatosan gyakorolták. Mind a farizeusok, mind Keresztelő János tanítványai rendszeresen böjtöltek. Az emberek meglepődtek, amikor látták, hogy Jézus tanítványai nem böjtölnek, meg is kérdezték ennek okát az Úrtól. Ez a párbeszéd Márk evangéliumában van feljegyezve: (Márk 2:18-20)

“János tanítványai és a farizeusok tartották a böjtöt. Odamentek Jézushoz, és és így szóltak hozzá: ‘Miért böjtölnek János tanítványai és a farizeusoknak tanítványai, a te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek?’ Jézus ezt mondta nekik: ‘Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek. De eljön az a nap, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor azon a napon böjtölni fognak.”

Jézus egyszerű példázatban válaszolt, melyet helyesen kell értenünk. A vőlegény – mint ahogy az Újszövetségben mindenütt – maga Krisztus. A vőlegény barátai a tanítványok (róluk kérdezték az Urat). Az az időszak, amíg a vőlegény velük van, Krisztus földi szolgálatának napjait jelenti, amikor Ő testi valóságában együtt járt tanítványaival. Amikor elvétetik tőlük a vőlegény, az azt az időszakot jelzi, amely Krisztus mennybemenetelével kezdődött, és addig tart, amíg az Úr vissza nem tér az Eklézsiáért. Jelenleg az Eklézsia úgy várja Jézust, mint menyasszony a vőlegényét. Ez az az időszak, amelyben jelenleg is élünk, és amelyről Jézus nagyon határozottan ezt mondta: ‘és akkor azon a napon böjtölni fognak.’

Ezért aztán napjainkban a böjtölés az igazi keresztény tanítványság egyik jellemző vonása, amit maga Jézus vár el tőlünk.

A böjtölés szükségességét és fontosságát nemcsak Jézus tanítása, hanem személyes példája is megerősíti. Miután Keresztelő János által bemerítkezett a Jordánba, Jézust a Szent Szellem rögtön a pusztába vezette, ahol negyven napot böjtölt. Ez Lukács evangéliumában van feljegyezve:

“Jézus pedig Szent Szellemmel telve visszatért a Jordántól, és a Szellem indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az Ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett.” (Lukács 4:1-2)

Ez a feljegyzés azt mondja, hogy Jézus semmit sem evett ezalatt a negyven nap alatt, de azt nem mondja, hogy nem is ivott semmit. Azt is mondja: “megéhezett”, de azt nem mondja, hogy megszomjazott. Ebből arra következtethetünk, hogy az ételtől tartózkodott, de a víztől nem. Ezalatt a negyven napos időszak alatt Jézus közvetlen szellemi összeütközésbe került a Sátánnal.

Jelentős különbség van a két kifejezés között, amit Lukács használ Jézus böjtölése előtt és után. A böjt kezdetén a Lukács 4:1-ben azt olvashatjuk: “Jézus pedig Szent Szellemmel telve visszatért a Jordántól.” A negyven nap végén pedig a Lukács 4:14-ben: “Jézus pedig megtért a Szellemnek erejével Galileába.” Amikor Jézus a pusztába ment, már telve volt Szent Szellemmel. A böjt után azonban a Szent Szellem erejével tért vissza. Amikor Jézus bemerítkezett a Jordánba lehetőséget kapott arra, hogy a Szent Szellem ereje megnyilvánuljon az életében. Azonban úgy tűnik, ez csak azután teljesedett be, miután befejezte a böjtöt. A böjt volt Jézus felkészülésének végső időszaka, ezen át kellett mennie, mielőtt elkezdte nyilvános szolgálatát. Az a szellemi törvényszerűség, amely Jézus szolgálatára vonatkozik, éppúgy érvényes tanítványainak szolgálatára is. A János 14:12-ben Jézus azt mondja: “Bizony, bizony mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz, mert én az Atyához megyek.” Ezekkel a szavakkal Jézus kinyitja az ajtót tanítványai előtt, hogy saját szolgálatának mintájára kövessék Őt. De a János 13:16-ban Jézus azt is mondja: “a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte.”

Ez vonatkozik a szolgálatra való felkészülésre is. Ha a böjtölés szükséges része volt Krisztus felkészülésének, akkor szintén szerepet kell, hogy játsszon a tanítványok felkészülésében is.