Húsvétvasárnap reggel

   Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál.  Amint
   ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste  feküdt,
   két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a
   másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert  elvitték
   az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel  hátrafordult,
   és íme, Jézus állt  előtte. Nézte, de  nem ismerte föl,  hogy ő az.  Jézus
   megkérdezte: „Asszony,  miért  sírsz?  Kit keresel?”  Mária  Magdolna  azt
   hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el,  mondd
   meg, hová  tetted,  hogy  magammal vihessem.”  Jézus  erre  megszólította:
   „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass!  –
   felelte  Jézus.  –  Még   nem  mentem  föl  az   Atyához.  Te  most   menj
   testvéreimhez, és vigyél  hírt nekik!  Fölmegyek az  én Atyámhoz  és a  ti
   Atyátokhoz, az  én  Istenemhez  és  a  ti  Istenetekhez.”  Mária  Magdolna
   elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És  elmondta,
   amit az Úr üzent.
   Jn 20,11-18

   Elmélkedés:

   A  húsvéti  időben  a  feltámadt  Jézussal  való  találkozások  adják   az
   evangéliumok alaptémáját. E találkozások azt bizonyítják, hogy  lehetséges
   eljutni a  hit látásmódjára,  s  ennek köszönhetően  felismerhetővé  válik
   Jézus. A mai  evangéliumi történet kezdetén  az üres sír  mellett álló  és
   sírdogáló Mária  Magdolnáról van  szó, aki  az elbeszélés  végén már  nagy
   örömmel siet, hogy  megvigye a  feltámadás hírét  a tanítványoknak.  Mária
   Magdolna  magatartását  egészen   rövid  idő  alatt   változtatja  meg   a
   Feltámadottal való  találkozás,  amely  a  csalódott  sírásból  kimozdítva
   elvezeti őt a felismerésre és a hitre.
   A találkozás első  pillanataiban azonban ő  is csak egy  kertészt lát,  de
   amikor az Úr nevén szólítja, megnyílik  szeme és felismeri Jézust. Amíg  a
   halottra emlékezik és  a halottat  keresi, addig  szemét, értelmét  homály
   takarja. A szeretett személy  elvesztése miatt érzett  fájdalom útja és  a
   könnyek útja e megszólítással véget ér, és ekkor kezdődik el számára a hit
   útja, a feltámadás hirdetésének útja, az öröm útja.
   Ezt a látásmódot, a hit látásmódját kellene megtanulnom Mária Magdolnától,
   hogy  felülemelkedhessek  csalódottságaimon  és  Krisztus   feltámadásának
   lelkes hirdetője  legyek  a  világban.  Ha  ezekben  az  örömteli  húsvéti
   napokban elindulok, hogy  keressem az Urat,  egészen biztos, hogy  egyszer
   csak mellém lép, rám tekint és nevemen szólít.