és hazatért. Otthon azt kérték tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk a
szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Kérésükre így
magyarázta meg: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld ez a
világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság
fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög. Az aratás a világ
vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a
konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi
angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden
gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás
lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek
füle van, hallja meg!”
Mt 13,36-43
Elmélkedés:
Mai szövegünk a szombaton olvasott evangélium magyarázatát tartalmazza a
szántóföldről, a búzáról és a konkolyról. Jézus magyarázatából, amelyet
tanítványai kérésére mond, világosan kiderül, hogy ez a beszéd szintén az
Isten országáról szól, miként a mustármagról és a kovászról szóló is.
Isten titokzatos országa, amely az Egyházban válik láthatóvá, ezen a
földön jókból és gonoszokból, igazakból és bűnösökből áll. Az Egyház nem
csupán szentek gyülekezete. Úgy tűnik, mintha sokan ezt szeretnék,
mégpedig oly módon, hogy az Egyház vessen ki azonnal magából mindenkit,
aki bűnös. Ez volna az azonnali gyomlálás, amit a szolgák akarnak, de a
gazda nem engedi. Ezt a szétválasztást és ítéletet mi, emberek nem
sürgethetjük, mert nem a mi feladatunk. Ezt majd Isten megteszi abban az
időben, amikor jónak látja. Mi pedig addig gyakoroljuk a türelmet és a
béketűrést! Ha úgy látjuk, hogy mások még nem jutottak el egy magasabb
életszentségre, hát segítsük őket törekvésükben! Az viszont helytelen, ha
azt képzeljük, hogy mi már másoknál kiválóbbak vagyunk. Könnyű olyan
személyt találnunk, aki nálunk bűnösebb, ezért szívesen viszonyítjuk
magunkat hozzá. De ne emberekhez hasonlítsuk magunkat, hanem Jézus
Krisztushoz! Ez már nehezebb? Lássuk be: van még hová fejlődnünk
lelkiekben!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, Atyánk, sokszor úgy érezzük, hogy nincs helyünk ebben a
világban. Sokszor kiszakítjuk magunkat abból az otthonból, amely fölnevelt
és emberré érlelt minket, elindulunk és a magunk útját járjuk. Magunkkal
visszük az örökséget, hátat fordítunk családunknak, testvéreinknek,
eldobjuk hagyományainkat, ősi megtartó szokásainkat, mert azt gondoljuk,
hogy mi magunk majd másként és lakhatóbban tudjuk berendezni ezt a
világot. Add, hogy felismerjük: visszatérhetünk Hozzád, S ha
visszatérhettünk, ne engedd, hogy valaha is elszakadjunk Tőled!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése