Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez,

   Jézus egyszer ezt  a két  példabeszédet mondta  tanítványainak: Hasonló  a
   mennyek országa  a földbe  rejtett kincshez.  Ha valaki  megtalálja,  újra
   elrejti  azt,  majd  örömében  elmegy,  eladja  mindenét,  amije  van,  és
   megvásárolja azt a földet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez,
   aki igazgyöngyöt  keres.  Amikor  aztán egy  nagyon  értékes  igazgyöngyre
   talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.
   Mt 13,44-46

   Elmélkedés:

   A földi kincsről szóló példázatával a mennyei kincs megtalálására ösztönöz
   bennünket Jézus.  Földbe rejtett  és megtalált  kincshez és  igazgyöngyhöz
   hasonlítja Isten országát. Mindkettő azt fejezi ki, hogy a mennyek országa
   olyan érték, amelynek megszerzéséért  érdemes minden erőnket bevetnünk  és
   minden másról lemondanunk. Nem csupán a felbecsülhetetlen értékre  érdemes
   odafigyelnünk,  hanem  a  példázatban  szereplő  szántóvető  és  kereskedő
   magatartására,  akik  mindent  megtesznek,  hogy  birtokukba  kerüljön   a
   megtalált kincs. Ha felismerem, hogy milyen kincs számomra Isten  országa,
   akkor tegyek meg  mindent annak  érdekében, hogy  tagja legyek,  és én  is
   munkálkodjak azon, hogy mások is megtalálják.
   Korunk embere könnyen  megtéveszthető. Értékesnek lát  olyat, amit  valaki
   annak tüntet fel, aztán rájön, hogy  bóvli után fáradozott. Ami nem  kerül
   semmibe, az nem is  ér semmit. Ami valóban  értékes, azért áldozatot  kell
   hozni. A felnőttek esetében a munka,  a gyerekek és a fiatalok esetében  a
   tanulás, a  házastársak  számára a  családi  élet területein  akkor  lehet
   előbbre jutni, ha céljainkért áldozatokat hozunk. Mert a boldogulás  nincs
   ingyen.
   A lelki életben való fejlődés és a hit útján való előrejutás sincs ingyen.
   Áldozatokkal jár, lemondásokkal  jár, kereszthordozást  jelent. Isten  nem
   fog semmit  ránk  kényszeríteni.  Istentől  az  kapjuk,  amire  magunk  is
   törekedtünk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk, add, hogy  felismerjük, mi  a feladatunk az  életben. Add,  hogy
   értelmesen, felelősen éljünk. Add, hogy megértsük: nekünk, embereknek  van
   szükségünk a Tőled való erőre, hogy helyt tudjunk állni ebben a  világban.
   Urunk, ránk bíztad ezt a világot. Add, hogy bizalmaddal sose éljünk vissza
   és hűségesek lehessünk Hozzád, Akitől az életet kaptuk.

1 Korintusi 1

1Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Sosthenes, az atyafi. 2Az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken: 3Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. 4Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott,

5Mivelhogy mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben, 6A mint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel. 7Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését, 8A ki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.9Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre, 10Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben. 

11Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek. 12Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. 13Vajjon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajjon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg?14Hálákat adok az Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, kivéve Krispust és Gájust, 15Hogy valaki azt ne mondja, hogy a magam nevére kereszteltem.16Megkereszteltem azonban Stefana házanépét is, ezenkívül nem tudom, hogy valakit mást kereszteltem volna.17Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangyéliomot hirdessem; de nem szólásban való bölcseséggel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen. 18Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. 

19Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét elvetem. 20Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcseségét? 21Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket. 22Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcseséget keresnek. 23Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot; 24Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcseségét. 25Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél. 26Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattakbölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek; 27Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; 28És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse: 29Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem. 30Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul: 31Hogy, a mint meg van írva: A ki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék.

Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!

Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot
   és hazatért. Otthon azt kérték  tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk  a
   szántóföldről  és  a  konkolyról   szóló  példabeszédet!”  Kérésükre   így
   magyarázta meg: „Aki a jó  magot veti, az az  Emberfia. A szántóföld ez  a
   világ. A jó mag az  Isten országának a fiai,  a konkoly pedig a  gonoszság
   fiai. Az ellenség, aki elvetette a  konkolyt, az ördög. Az aratás a  világ
   vége, az  aratók  pedig  az  angyalok.  Ahogyan  aratáskor  összeszedik  a
   konkolyt és  elégetik, úgy  lesz a  világ végén  is. Az  Emberfia  elküldi
   angyalait,  azok  összeszednek  országából   minden  botrányt  és   minden
   gonosztevőt, és tüzes  kemencébe vetik. Ott  majd sírás és  fogcsikorgatás
   lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek
   füle van, hallja meg!”
   Mt 13,36-43

   Elmélkedés:

   Mai szövegünk a szombaton  olvasott evangélium magyarázatát tartalmazza  a
   szántóföldről, a búzáról  és a konkolyról.  Jézus magyarázatából,  amelyet
   tanítványai kérésére mond, világosan kiderül, hogy ez a beszéd szintén  az
   Isten országáról szól, miként a mustármagról és a kovászról szóló is.
   Isten titokzatos  országa,  amely az  Egyházban  válik láthatóvá,  ezen  a
   földön jókból és gonoszokból, igazakból  és bűnösökből áll. Az Egyház  nem
   csupán  szentek  gyülekezete.  Úgy  tűnik,  mintha  sokan  ezt  szeretnék,
   mégpedig oly módon, hogy  az Egyház vessen  ki azonnal magából  mindenkit,
   aki bűnös. Ez volna  az azonnali gyomlálás, amit  a szolgák akarnak, de  a
   gazda nem  engedi.  Ezt  a  szétválasztást és  ítéletet  mi,  emberek  nem
   sürgethetjük, mert nem a mi feladatunk.  Ezt majd Isten megteszi abban  az
   időben, amikor jónak  látja. Mi pedig  addig gyakoroljuk a  türelmet és  a
   béketűrést! Ha úgy  látjuk, hogy mások  még nem jutottak  el egy  magasabb
   életszentségre, hát segítsük őket törekvésükben! Az viszont helytelen,  ha
   azt képzeljük,  hogy  mi már  másoknál  kiválóbbak vagyunk.  Könnyű  olyan
   személyt találnunk,  aki  nálunk  bűnösebb,  ezért  szívesen  viszonyítjuk
   magunkat  hozzá.  De  ne  emberekhez  hasonlítsuk  magunkat,  hanem  Jézus
   Krisztushoz!  Ez  már  nehezebb?  Lássuk  be:  van  még  hová   fejlődnünk
   lelkiekben!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk,  Atyánk,  sokszor  úgy  érezzük,  hogy  nincs  helyünk  ebben  a
   világban. Sokszor kiszakítjuk magunkat abból az otthonból, amely fölnevelt
   és emberré érlelt minket, elindulunk  és a magunk útját járjuk.  Magunkkal
   visszük  az  örökséget,  hátat  fordítunk  családunknak,   testvéreinknek,
   eldobjuk hagyományainkat, ősi megtartó  szokásainkat, mert azt  gondoljuk,
   hogy mi  magunk  majd  másként  és lakhatóbban  tudjuk  berendezni  ezt  a
   világot.   Add,   hogy   felismerjük:   visszatérhetünk   Hozzád,   S   ha
   visszatérhettünk, ne engedd, hogy valaha is elszakadjunk Tőled!

1 János

1Mindaz, a ki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, a ki szereti a szülőt, azt is szereti, a ki attól született. 2Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk. 3Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek. 4Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk. 5Ki az, a ki legyőzi a világot, ha nem az, a ki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?! 6Ez az, a ki víz és vér által jő vala, Jézus a Krisztus; nemcsak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Lélek az, a mely bizonyságot tesz, mert a Lélek az igazság. 7Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy. 8És hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a földön, a Lélek, a víz és a vér; és ez a három is egy. 9Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, a melylyel bizonyságot tett az ő Fiáról.10A ki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. A ki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, a melylyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról. 11És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. 12A kié a Fiú, azé az élet: a kiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. 13Ezeket írtam néktek, a kik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében. 14És ez az a bizodalom, a melylyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket: 15És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, a melyeket kértünk ő tőle. 16Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és azIsten életet ad annak, a ki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön. 17Minden igazságtalanság bűn; de van nem halálos bűn is. 18Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem a ki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt. 19Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel. 20De tudjukazt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet. 21Fiacskáim, oltalmazzátok meg magatokat a bálványoktól. Ámen!

„Tudom, hogy feltámad

   Abban az időben: A  zsidók közül sokan jöttek  Máriához és Mártához,  hogy
   vigasztalják őket  testvérük miatt.  Amint Márta  meghallotta, hogy  Jézus
   jön, eléje sietett,  míg Mária  otthon maradt. Márta  így szólt  Jézushoz:
   „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy
   most is, bármit kérsz  Istentől, megadja neked.”  Jézus ezt felelte  neki:
   „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a
   feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a  feltámadás
   és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Mindaz, aki él és
   hisz énbennem, az nem  hal meg örökre. Hiszed  ezt?” Márta ezt  válaszolta
   neki: „Igen, Uram! Hiszem,  hogy te vagy  a Messiás, az  Isten Fia, aki  a
   világba jön!”
   Jn 11,19-27

   Elmélkedés:

   Jézus késlekedéssel indul útnak  Betániába, miután értesül barátja,  Lázár
   betegségéről. Eközben  Lázár meghal.  A rokonok  és ismerősök  vigasztalni
   kezdik a  gyászoló testvéreket,  Mártát és  Máriát. Cselekedetük  a  halál
   elfogadását jelenti, beletörődést  abba, amin ember  nem tud  változtatni.
   Jézus elindul  hozzájuk, de  más szándékkal.  Vigasztalás helyett  reményt
   akar adni.  Együttérzés helyett  örömöt. A  gyász helyett  boldogságot,  a
   halál helyett feltámadást. Ő nem törődik bele a halálba, mert tudja,  hogy
   van annál nagyobb hatalom.
   Amikor az Úr megérkezik, Lázár már négy napja a sírban nyugszik. Mária  és
   Márta azt  várták  Jézustól,  hogy  hamarabb  fog  érkezni  és  meg  fogja
   gyógyítani testvérüket. Elvárásukat  Márta így fogalmazza  meg: „Uram,  ha
   itt lettél volna,  nem halt  volna meg  a testvérem!”  (Jn 11,21).  Emberi
   elvárás, elgondolás ez, amely  mit sem sejt  Isten nagyobb ajándékáról.  A
   gyógyítás csodájában  reménykedtek,  de  ez  a  remény  elveszett,  amikor
   testvérük meghalt. Jézus viszont a  gyógyítás csodája helyett egy  nagyobb
   csodát tesz, amikor  feltámasztja a  halott Lázárt és  visszahozza a  födi
   életbe.
   A Hit  évében  érdemes  felfigyelnünk  arra, hogy  a  csoda  azt  követően
   történik meg, hogy Márta kifejezi hitét meghalt testvére jövendő  sorsával
   kapcsolatban: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon”  (Jn
   11,24).
   A feltámadást és az örök életet Jézus nekünk is megadja. Egyedül ő adhatja
   nekünk az új életet. Aki hisz Krisztusban  és az ő életet adó erejében,  s
   kész vele meghalni, az elnyeri majd tőle a feltámadást is. Ez a feltámadás
   nem földi életünk meghosszabbítását jelenti, mint Lázár esetében, hanem az
   örök életre támadunk fel.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép,  jó
   és igaz, s adj  világos látást, hogy  elutasíthassunk mindent, ami  hamis,
   ami rút,  ami rossz.  Teremts  bennünk tiszta  szívet, Istenünk,  hogy  jó
   gazdái lehessünk  ennek  a világnak.  Ne  szennyezzenek be  minket  gonosz
   indulatok, gyűlölet,  harag, viszálykodás.  Egyetértést adj  nekünk,  hogy
   gyermekek és felnőttek egyre jobban  megértsük: szükségünk van arra,  hogy
   világos ismereteink legyenek,  de csak  akkor leszünk  igazán emberek,  ha
   tiszta a szívünk.

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát:

   Történt  egyszer,  hogy  Jézus  éppen  befejezte  imádságát:  Ekkor  egyik
   tanítványa arra  kérte: „Uram,  taníts meg  minket imádkozni,  mint  ahogy
   János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk:
   „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
   Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
   Jöjjön el a te országod.
   Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
   Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
   minden ellenünk vétőnek.
   És ne vígy minket kísértésbe.”
   Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy  barátja,
   aki éjfélkor  bekopog hozzá,  és ezt  mondja: Barátom,  adj kölcsön  nekem
   három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De
   az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is
   ágyban vagyunk. Nem tudok  fölkelni, hogy adjak  neked. Mondom nektek:  Ha
   nem is kelne fel, hogy  adjon neki barátságból, erőszakossága miatt  mégis
   fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
   Mondom tehát nektek:  Kérjetek, és adnak  nektek, keressetek és  találtok,
   zörgessetek, és  ajtót nyitnak  nektek.  Mert mindaz,  aki kér,  kap,  aki
   keres, talál, és  aki zörget,  annak ajtót nyitnak.  Van-e köztetek  olyan
   apa, aki követ ad fiának, mikor az  kenyeret kér tőle? Vagy ha halat  kér,
   akkor hal helyett  tán kígyót  ad neki? Vagy  ha tojást  kér, akkor  talán
   skorpiót nyújt neki? Ha  tehát ti, bár gonoszak  vagytok, tudtok jót  adni
   gyermekeiteknek, mennyivel  inkább  adja  mennyei  Atyátok  a  Szentlelket
   azoknak, akik kérik tőle.”
   Lk 11,1-13

   Elmélkedés:

   A tiszta forrás
   Az öreg minden hajnalban vizet húzott a kútból. Tevékenységét az  ablakból
   szokta figyelni nyáridőben az unokája, aki szívesen töltötte nagyszüleinél
   a vakációt  és szívesen  ébredt  a kút  reggeli  zajára. A  vödör  sebesen
   szaladt lefelé,  majd  csobbanás  hallatszott a  mélyből.  Az  öreg  ekkor
   elkezdte tekerni a kereket,  felhúzni a vizet. A  mozdulatai egy idő  után
   hirtelen lelassultak, s ebből tudta a fiú, hogy a vödör pillanatokon belül
   felbukkan a kút  tetejénél. Így is  történt. Az idős  ember egyik  kezével
   lecsendesítette a himbálózó vödör mozgását, majd a kút peremére emelte.  A
   vödör megnyugodott, ő pedig leült a kis padra, s keresztet vetve imádkozni
   kezdett. Reggeli imájában  a fiú nem  akarta megzavarni, aki  ekkor már  a
   tornácon állt pizsamában.  Csak amikor felemelkedett,  szaladt oda  hozzá,
   mondván: „Jó  reggelt, nagypapa,  én  is kérek  a friss  vízből!”  „Ihatsz
   belőle – válaszolta csendesen – de tudod, hogy előbb imádkozni  szoktunk.”
   A fiú  leült, s  imádkozni kezdett,  pontosan úgy,  ahogyan pár  perce  az
   öregtől látta. Közben  ő a  bögrével merített  a vízből,  odaült a  gyerek
   mellé, s  amikor  az  befejezte  az imát,  kezébe  adta.  Miközben  ivott,
   csendesen beszélni kezdett: „Az imádkozás olyan, mint amikor vizet  húzunk
   a kútból. Ha nem merítenénk belőle minden  nap, a víz megromlana, s a  kút
   lassan meghalna. De ha  naponként merítünk, állandóan  friss, élő marad  a
   vize. Lelkünk  mélyéről  minden  nap élő  szó,  megújuló  érzés  emelkedik
   felfelé.” A fiú szívének mindhárom jólesett: a friss víz, a bölcs szó és a
   reggeli ima. Majd az öreg is ivott.
   Az evangéliumokban  mindössze egy  helyen  találkozunk azzal,  hogy  Jézus
   imádkozni tanítja  tanítványait. Az  éppen  imádkozó Jézushoz  így  fordul
   egyik követője: „Uram, taníts  meg minket imádkozni!”  (Lk 11,1). Ő  pedig
   elmondja nekik a Miatyánkot, amelyben arra bátorítja őket, hogy  szólítsák
   Istent Atyának  és  forduljanak bizalommal  hozzá  kéréseikkel. Ma  mi  is
   Jézushoz fordulunk, hogy tanítson  minket imádkozni. Bizonyára a  Miatyánk
   az  az  ima,  amit  a  legtöbbször  elmondunk  egyénileg  vagy   közösségi
   szertartásaink  során,  de  emellett  számos  imádság  létezik,  amelyeket
   különféle élethelyzeteinkben imádkozhatunk.
   A Jézus  által  tanított  imában nem  „Atyámnak”  szólítom  Istent,  hanem
   „Atyánknak,”  még  akkor  is,  ha  egyedül  végzem  ezt  az  imát.  Ez   a
   szóhasználat elgondolkoztat minket: mi a  viszonya a magánimádságnak és  a
   közösségi imának? Ezt az imát  Jézus tanította, s bizonyára nem  véletlen,
   hogy ebben  a  formában  tanította.  A  sajátos  szóhasználat  arra  enged
   következtetni, hogy az imádságot  a közösség tagjaként, részeként  végzem.
   Igaz ez  a  Miatyánkra  és  minden más  imára  is.  Ha  egyedül,  egymagam
   imádkozom, akkor is tagja vagyok, tagja maradok annak a közösségnek, amely
   számára meghatározó az istendicséret. Ez  nem jelenti azt, hogy az  Egyház
   nem  értékeli  kellőképpen  a  magánimádságot,  mint  az  ember  közvetlen
   kapcsolatát  Istennel,  de   a  közösségi  imádság   egy  magasabb   rendű
   imaformának  tekinthető,  főként  akkor,  ha  az  a  liturgikus   ünneplés
   keretében történik (az Egyház által jóváhagyott szabályok szerint).
   A személyes, egyénileg végzett ima fontosságát különösen is hangsúlyoznunk
   kell egy olyan  világban, amely Istent  személytelenné teszi és  áthelyezi
   egy emberektől független dimenzióba. Valójában azonban Isten nem számunkra
   elérhetetlen távolságban létezik, hanem kapcsolatot teremt velünk, s mi az
   ő megszólítására felelünk, amikor imádkozunk.
   Az imádkozás egyik formája a kérő ima. A Miatyánk is tulajdonképpen ebbe a
   csoportba  tartozik,  hiszen  kéréseket  fogalmaz  meg,  a  Máté  szerinti
   változat hét (vö.  Mt 6,9-13), Lukács  szerinti pedig öt  (vö. Lk  11,2-4)
   kérést. Minden  kérő ima  Isten imádásából  fakad, s  ebben az  értelemben
   egyben Isten dicsőítése  is. A  kérő imában úgy  fordulunk Istenhez,  hogy
   egyúttal elismerjük nagyságát és hatalmát, és kifejezzük bizalmunkat, hogy
   teljesíteni fogja mindazt, ami lelkünk javára szolgál. Egyesek – helytelen
   módon –  kifejezetten elutasítják  a kérő  ima minden  formáját, mert  úgy
   vélik, hogy ezáltal  az ember át  akarja venni Istentől  az irányítást  és
   bizonyos dolgokat, lelki javakat akar  a maga számára biztosítani,  mintha
   Isten nem tudná, hogy mire van szüksége az embernek. A kérő imában azonban
   nem mi mozgatjuk az Istent. Nem mi határozzuk meg, hogy mi jó az  üdvösség
   szempontjából. Isten az Úr, akinek  jogában áll bármit megadni.  Kérhetünk
   mi bármit. Ha akarja többet, ha úgy tetszik neki, kevesebbet ad, mint amit
   kérünk. Láthatjuk  tehát,  hogy  a  kérő ima  az  Istenben  való  élő  hit
   kifejezése. Egy olyan istenhit, amely nem kíván élni az Istenhez  fordulás
   lehetőségével  és  nem  fogadja  el  az  ily  módon  kapott   ajándékokat,
   személytelenné, lélektelenné  válik.  Hallgassunk  Jézus  biztatására,  és
   forduljunk Istenhez  bátran  kéréseinkkel!  Isten  őszinte  imádságot  vár
   tőlünk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus! Te  egykor teljesítetted  tanítványaid kérését  és
   imádkozni tanítottad őket. Most mi is azt kérjük tőled, hogy taníts minket
   imádkozni, taníts bennünket a helyes imára! Az életszentség és az üdvösség
   elnyerésének biztos eszköze  a szüntelen imádkozás.  Te nem üres  szavakat
   kívánsz tőlünk,  hanem figyelmes  elmét,  odaadó akaratot  és  megtisztult
   szívet. Tisztítsd meg gondolatainkat és érzéseinket az imádság által! Add,
   hogy  újjászülessünk  a  szüntelen  imádság  által!  Add,  hogy  hitünkben
   növekedjünk az imádság segítségével! Add, hogy megtaláljuk az imádságban a
   mennyei Atyához vezető utat! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!