NEMCSAK PORSZEMEK

Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél,
micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?
Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.
Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél:
a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is,
az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak.
Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!

Zsolt 8,4-10.

NEMCSAK PORSZEMEK

Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? (Zsolt 8,4-5)

Kisfiúként, néha kifeküdtem este egy takaróra és a csillagokat néztem. Azt gondoltam, meg tudom számolni őket, de idővel megtanultam, hogy az univerzum határtalan. Az egész emberiség egy kis porszem a Földön. A mi Földünk csak egy pont a Tejútrendszer milliónyi égiteste között, és a Tejútrendszer is csak az égitestek egy csoportja a végtelen univerzumban. Milyen könnyű egyedül érezni magunkat egy ekkora űrben!
Istenünk, aki ezt a csodálatos univerzumot teremtette, képes ellátni egyik "végéből" a másikig. Habár néha jelentéktelennek érezzük magunkat, tudjuk, hogy fontosak vagyunk, mert Isten alkotott minket, és mindent tud rólunk - szükségleteinket, aggodalmainkat, reményeinket, álmainkat és félelmeinket. Isten kész rá, hogy vigasztaljon, megnyugtasson, örömöt és békét adjon. Isten számára nem porszemek vagyunk valahol a távoli űrben, hanem ismertek, értékesek és szeretettek.
Sötét tiszta éjszakákon még mindig szoktam az eget nézni, és gyönyörködni a csillagok szépségében, azzal a meggyőződéssel, hogy Isten pontosan tudja, hol vagyok és csodálatosan szeret. Isten mindegyikünket egyenként szeret.

Imádság: Drága Istenünk, magasztalunk téged erődért, fenségedért, és hogy szeretsz és törődsz velünk. Ámen.