Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála
étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy
vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se
gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha
lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog
leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak
feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,12-14
Elmélkedés:
Jézus egy étkezés alkalmával érdekes tanácsot ad az őt vendéglátónak,
amely tanács nem csak neki szól. Azt javasolja, hogy olyanokat lássunk
vendégül, akik ezt nem tudják viszonozni. A meghívások viszonzása alapvető
illemszabály, amelynek megszegése sértődöttséget vagy haragot okozhat a
családok, családtagok között. Jézus nem ezen illemszabály ellen beszél,
hanem a szeretetgyakorlás újszerű módjáról.
A jócselekedetek gyakorlásakor nem szempont a viszonzás, hiszen akkor szó
sem lenne önzetlenségről. Napjainkban is vannak olyan esetek, amikor
viszonylagos jólétünk javaiból önzetlenül és viszonzást nem várva kell
adakoznunk azok számára, akiknek megélhetését semmivé tette például egy
természeti katasztrófa. Az ilyen helyzetekben való adakozásunk ne csupán
sajnálatból fakadjon és ne is csak lelkiismeretünk megnyugtatására
szolgáljon, hanem legyen valóban a nagylelkűségnek a jele!
Jézus a jócselekedetek önzetlen gyakorlásának módját ajánlja a mai
evangéliumban. Nem az a legtökéletesebb jele a tiszteletnek és a
szeretetnek, ha a viszonzás reményében tudunk csak adni. A jócselekedetek
értéke akkor a legnagyobb, ha nem várunk cserébe semmit. Könnyebb ezt
megtennünk akkor, ha egyedül Istentől várjuk jutalmunkat, és nem számítunk
az emberi viszonzásra. Egyetlen kincsre vágyakozzunk, az üdvösségre,
amelyet hitünk és jócselekedeteink érdeméül kapunk Istentől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése