2013. december 9., hétfő

A Galileai-tenger mentén járva

   A Galileai-tenger  mentén  járva  meglátott  két  testvért:  Simont,  akit
   Péternek is  neveznek, és  Andrást, a  testvérét. Éppen  hálót vetettek  a
   tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem,  és
   én emberek halászává teszlek titeket!”  Erre azok otthagyták hálóikat,  és
   követték őt.
   Amint onnan továbbment,  meglátott másik két  testvért is: Zebedeus  fiát,
   Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat  javították
   a csónakban. Őket is elhívta. Ők  is otthagyták a csónakot és az  apjukat,
   és követték őt.
   Mt 4,18-22

   Elmélkedés:

   Szent András apostolt, Simon Péter testvérét ünnepeljük a mai napon. Szent
   János evangéliuma  szerint  András  volt az  első,  akit  Jézus  meghívott
   tanítványának, és ő vitte el testvérét Jézushoz (vö. Jn 1,40-43).
   A mai evangéliumi  részletben a tanítványok  meghívását olvashattunk  Máté
   evangélista írásából.  Az  egyszerű  halászok  rögtön  engedelmeskednek  a
   váratlan hívásnak, és azonnal Jézus  nyomába szegődnek. Jézus nem  ismerte
   őket korábban,  nem  érdeklődött  származásuk vagy  családjuk  felől,  nem
   szerzett be megbízható személyektől  információkat róluk. Most látja  őket
   először, most találkozik velük először, azonnal meghívja őket, s ők rögtön
   követik őt, elfogadják,  hogy Mesterük legyen.  Mennyi fiatal  gondolkozik
   hosszú  éveken   keresztül   élethivatásán  és   problémázik   hivatásának
   elfogadásán! Milyen sokan késlekednek és megvárakoztatják az Urat!  Milyen
   sokan bizonytalankodnak! Végül lemondanak arról, hogy elkötelezzék magukat
   Isten szolgálatára.
   Fiatalok!  Engedjétek,  hogy  megragadjon  benneteket  az  első   pillanat
   varázsa, az első találkozás kegyelme! Ne késlekedjetek! Induljatok azonnal
   Jézus után! Ne tétovázzatok, ha szívetek mélyén megérzitek Isten  hívását!
   Induljatok az  emberhalászatra!  Induljatok,  miként  az  első  apostolok,
   köztük Szent András is indult!
   A Hit éve felszólítást jelentett számunkra, hogy elinduljunk Krisztus felé
   és  megújítsuk  hitünket.  A  Hit  éve  folytatásaként  a  felszólítás   a
   következő: Vezessétek Jézushoz  az embereket! Ő  erősíti meg minden  ember
   hitét. Vezessétek Jézushoz az  embereket, mert ő  vezet el az  üdvösségre.
   Jézus Krisztus az Üdvözítő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése