2013. december 17., kedd

Gyermek az igazi világosság

   Színeváltozása után  tanítványai megkérdezték  Jézust: „Miért  mondják  az
   írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés  eljön
   ugyan, és helyreállít mindent,  én azonban azt  mondom nektek, hogy  Illés
   már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így
   szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy
   Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
   Mt 17,10-13

   Elmélkedés:

   A tegnapi evangélium a  Messiás és előfutára  elutasításáról szólt. Ezt  a
   gondolatot folytatja a mai  részlet, amelyben Jézus  a „nem ismerték  fel”
   kijelentést teszi János  személyével kapcsolatban, azaz  nem ismerték  fel
   Jánost, mint prófétát. Az ószövetségi választott nép évszázadok óta  várta
   a  Messiást,  akinek  érkezését  Isten  megígérte.  A  Megváltó  jövetelét
   közvetlenül  megelőző   időben  lépett   fel  Keresztelő   János,   akinek
   megadatott,   hogy   rámutathasson   Krisztusra,   a   Messiásra,   akiben
   beteljesedett az  isteni ígéret.  János tanúságot  tett az  emberek  előtt
   arról, hogy  Jézus  a  Messiás.  Tanúságtételét  azonban  nem  fogadta  el
   mindenki.
   Jézusnak e Keresztelő Jánosról szóló kijelentését párhuzamba állíthatjuk a
   Szent János  evangélista  könyvének  előszavában  megfogalmazottakkal:  „A
   világosság a világba jött, de mégsem  ismerte fel a világ” (Jn 1,10).  Itt
   természetesen már nem  Jánosra, hanem Jézusra,  a megtestesült  Fiúistenre
   vonatkoznak a szavak. Őt utasítják el az emberek.
   Ez utóbbi  helyen,  azaz  az Ige-himnuszban  ugyanakkor  megjelenik  az  a
   gondolat  is,  hogy   Isten  gyermekei  befogadták   a  világosságot.   Az
   evangélista tulajdonképpen szembeállítja egymással a hit világosságát és a
   hitetlenség sötétségét,  meghagyva az  olvasók választási  szabadságát.  A
   betlehemi jászolban fekvő Gyermek az igazi világosság, aki a világba  jön,
   hogy minden embert megváltson és üdvözítsen. Hiszek-e ebben?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése