Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz
érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és
kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a
fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az
égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre
megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus
megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta,
annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent
jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a
beszédet.”
Mk 7,31-37
Elmélkedés:
A pogányok lakta vidéken Jézus második csodája az, amikor egy süketnémát
gyógyít meg. A történet érdekessége, hogy nem a beteg kéri a gyógyítást,
tehát a gyógyulás alapja nem az ő hite. Márk evangélista nem árul el
semmit azokról a személyekről, akik a beteget Jézushoz vezették a
gyógyulás reményében. Mivel még mindig pogány területen járunk,
valószínűleg ez esetben is nem zsidó, hanem pogány származásúak lehettek a
segítők és a beteg is. A tény, hogy e pogány emberek hisznek Jézus
gyógyító erejében, azt jelzi, hogy csodás gyógyításainak híre, valamint
tanítása gyorsan elterjedhetett távolabbi vidékekre, és ott nyitott
szívekre talált.
Érdemes követnünk az Úr tekintetét. Abban a pillanatban, amikor Jézus az
égre tekint és a mennyei Atyához fohászkodik, már sejteni lehet, hogy
hamarosan csoda fog történni. Ez a tekintet az ég felé emeli a beteg ember
gyógyulás utáni vágyát és hitét a gyógyító isteni hatalmában, s lehozza az
irgalmas Isten jóságos pillantását, érintését a beteg számára. Aztán pedig
Jézus a betegre tekint, s ebben a tekintetben a süketnéma felfedezheti
Isten emberszeretetét, amely segíteni akar. Miközben az Úrra emelem
tekintetem, azért fohászkodom, hogy nézzen rám. Az én lelkemnek is
szüksége van a gyógyulásra, a tisztulásra, a megtérésre. Uram, tekints rám
irgalmas szívvel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése