Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a
túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal
vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy
szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már
megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és
megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt,
ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj
meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult:
„Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el
ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a
tenger is engedelmeskedik neki?”
Mk 4,35-41
Elmélkedés:
A vihar lecsendesítésének története nem csupán egy természeti csodát ír
le. Nem csak arról van itt szó, hogy az isteni szónak akkora ereje van,
hogy a természeti erők rögtön engedelmeskednek neki, hanem arról, hogy
Jézus tanítványai mindenkor számíthatnak az ő segítségére.
Amikor napjainkban a tengeri szökőárak vagy más természeti csapások
pusztításáról hírt kapunk, sokszor gondolunk arra, hogy mennyire jó volna,
ha az isteni szó napjainkban is megmutatkozna, és megszelídítené az emberi
erőt messze felülmúló természeti erőket. Talán azt érezzük, hogy miközben
mi aggódunk és félünk, nem szól az Isten, hanem mintha némán pihenne,
ahogyan Jézus is nyugodtan aludt, miközben az apostolok attól rettegtek,
hogy életük odavész. Amikor pedig Jézushoz fordulnak segítségért, az Úr
azonnal csodát tesz, mégpedig olyat, amire talán nem is számítottak. Az
isteni gondviselés akkor is törődik velünk, ha mi ezt nem vesszük észre.
Jézus mindig velünk van. Gondjaink, aggodalmaink és félelmeink csónakjában
is velünk utazik. Kérjük bátran és csodát tesz velünk!
És egy szinte már vakmerő gondolat befejezésként: A tökéletes bizalom jele
lehet, ha Jézust „hagyom aludni,” hiszen ha velem van, álmában is vigyáz
rám s baj nem érhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése