Hallják a tanítást,

   Amikor Jézus a  Genezáreti-tó partján tanított,  nagy tömeg gyűlt  köréje.
   Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig  a
   tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik.
   Így kezdte  tanítását:  „Halljátok csak!  Kiment  a magvető  vetni.  Amint
   vetett, némely  szem az  útfélre  esett. Odaszálltak  az égi  madarak,  és
   fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég  talaja.
   Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött
   a nap, megperzselődött, és  mivel nem volt  elég erős gyökere,  elszáradt.
   Némely  mag  pedig  tövisek  közé  hullott.  Amint  a  tövisek  felnőttek,
   elfojtották, úgyhogy nem hozott  termést. A többi  mag jó földbe  hullott,
   kikelt, felnőtt, és  harmincszoros, hatvanszoros,  sőt százszoros  termést
   hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
   Amikor egyedül  maradt, tanítványai  és  a tizenkét  apostol  megkérdezték
   tőle, mi a  példabeszéd értelme, így  válaszolt nekik: „Ti  megtudhatjátok
   Isten  országának  titkát,  a  kívülállók  azonban  csak  példabeszédekben
   hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy
   megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek.  Azután így folytatta: „Nem  értitek
   ezt a példabeszédet?  Hogyan fogjátok a  többi példabeszédet megérteni?  A
   magvető az, aki  az igét hirdeti.  Azok, akikben útfélre  hull a  tanítás,
   meghallgatják ugyan,  de  rögtön  jön  a sátán,  és  kitépi  szívükből  az
   elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra  hullt a mag, amikor hallják  a
   tanítást,  szívesen  hajlanak  rá;  de  nem  ver  bennük  gyökeret,   mert
   (állhatatlanok), csak  a pillanatnak  élnek.  Ezért, ha  szorongatás  vagy
   üldözés éri őket az Isten  igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok  pedig,
   akikben  tövisek  közé  esik  (az  Isten  igéje),  meghallgatják  ugyan  a
   tanítást, de  a  világi gondok,  a  csalóka  gazdagság és  a  többi  földi
   szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz  bennük
   gyümölcsöt. Végül  vannak  olyanok,  akikben az  ige  jó  földbe  hullott.
   Hallják a tanítást,  magukévá is teszik,  és harmincszoros,  hatvanszoros,
   sőt százszoros termést hoznak.”
   Mk 4,1-20

   Elmélkedés:

   A  mai  nappal  kezdődően   azt  a  sorozatot   kezdjük  meg  Szent   Márk
   evangéliumában, amelyben Jézus példabeszédekben szól az Isten  országáról.
   Az első példázat a legtöbb szentírásfordításban a magvető címet viseli, de
   ez kissé félrevezető, hiszen  nem a magot  elvető személy és  nem is az  ő
   munkája áll a jézusi  hasonlat középpontjában, hanem a  magok. A mi  Urunk
   arról beszél,  hogy  ezek  a  magok különféle  talajba  hullnak,  s  ennek
   megfelelően hoznak  több  vagy  kevesebb termést.  Az  elhintett  magok  a
   tanítást, az  isteni  üzenetet, az  örömhírt  jelentik, a  talaj  pedig  a
   hallgatóság lelkületét. Természetes, hogy a magvető a magokat a jó talajba
   hinti, de  azt nem  tudjuk meg,  hogy  miért szór  magokat az  útfélre,  a
   sziklák és  a tövisek  közé. Ez  talán  arra utal,  hogy amikor  Isten  az
   emberekhez eljuttatja tanítását,  akkor nem válogat,  hanem bőkezűen  adja
   igazságát, hogy  abból senki  ne  legyen kizárva.  Ezt követően  pedig  az
   emberen múlik, hogy az ő szívében fog-e termést hozni a tanítás.
   Az  Egyház  egyik  legfőbb  feladata  az  igehirdetés.  Ha  az  igehirdető
   lelkiismeretesen  elvégezte  szolgálatát,  akkor  nyugodt  lehet,   hiszen
   kötelességét megtette.  Az eredmény  már nem  tőle, hanem  Istentől  függ,
   illetve  attól,  hogy  a  hallgatóság  jó  szívvel  elfogadja-e  azt  vagy
   visszautasítja. Vajon  az én  szívemben növekedésnek  indul-e Isten  nekem
   szóló szava?