Abban az időben: Jézus elment Galileából a Jordán (folyó) mellé Jánoshoz,
hogy megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: „Neked kellene
megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?” Jézus azonban így szólt:
„Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos.”
Erre János engedett neki.
Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az
ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang
hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!”
Mt 3,13-17
Elmélkedés:
A hit elfogadása
A mai napon Jézus megkeresztelkedését ünnepeljük. Mivel csupán néhány
nappal vagyunk Jézus születésének karácsonyi ünnepe után, s mivel
napjainkban általában születésük után rövid idővel szokták a gyermekeket
megkeresztelni, sokan gondolják azt, hogy Jézust is kisded korában
keresztelték meg. El kell oszlatnunk ezt a tévedést, hiszen a mi Urunk
mintegy harminc esztendős lehetett, amikor megkeresztelkedett, tehát már
felnőtt volt, s ezzel az eseménnyel kezdte meg nyilvános működését a nép
körében.
Máté evangélista meglehetősen tömören, a lényegre összpontosítva írja le
az eseményt. Elbeszéléséből megtudjuk, hogy Jézus elment Keresztelő
Jánoshoz, aki a Jordán folyóban keresztelt. János értetlenül fogadja az Úr
szándékát, de megkereszteli őt. Ekkor történik, hogy a megnyíló égből a
Szentlélek ereszkedik Jézusra és a mennyei Atya kinyilvánítja, hogy Jézus
az ő szeretett Fia.
Az ünnep alkalmat ad arra, hogy a keresztség szentségéről és annak
jelentőségéről elmélkedjünk. Az elmúlt nyáron egy család hívott meg
látogatóba. Beszélgetésünk során szóba került, hogy a két nagyobb
gyermeket a mi templomunkban keresztelték meg, s mennyire emlékezetes volt
a család számára. Eközben a harmadik gyermek, a legkisebb kissé
kedvetlenné vált, s ennek oka hamar kiderült. Bár már közel 10 esztendős,
ő nincs megkeresztelve. Nem a szülők szándékos vagy vétkes mulasztásáról
volt szó ez esetben, csupán arról, hogy sok tragédia érte a családot, a
három gyermek édesapja egy váratlan tüdőembólia következtében fiatalon
meghalt, s valahogy elmaradt a keresztelés. Ismervén a család
vallásosságát rögtön felvetettem, hogy ha a kislány kéri, kereszteljük meg
őt. Ebben a pillanatban mintha kicserélték volna, olyan öröm sugárzott
róla, amit ritkán látunk. A testvérei és a többi családtag is azonnal
lelkesedni kezdett. Örömük csak akkor volt nagyobb, amikor kis idő múlva,
a vasárnapi szentmise keretében megtörtént a keresztelés. Sugárzó arccal
tett hitvallást, s amikor fejére öntöttem a vizet én magam is éreztem a
kegyelmet, hogy a jó Isten valóban gyermekévé fogadja őt, s azt is, hogy a
mennyből édesapja ránk mosolyog. Emlékszem, nyáridő lévén sok kiránduló és
szabadságát éppen ott töltő ember vett részt a helyiek mellett a
szentmisén és mindenki lélegzetvisszafojtva hallgatta a hitvallást. Senki
nem bosszankodott, hogy pár perccel hosszabb volt a szentmise, hanem
valóban a hit ünnepe volt mindenki számára a Hit évében.
Tudatosan említem a közösség részvételét. A húsvéti vigília szertartás
keretében kiszolgáltatott keresztségen kívül más alkalmakkor a plébánia
hívei ritkán vesznek részt keresztelésen, mert általában családi körben
történik a szertartás, esetleg több gyermek keresztelése esetén több
család részvételével. A keresztség szűk családi körben történő
kiszolgáltatása miatt háttérbe szorul az a több évszázados hagyomány,
amely szerint a keresztség alkalmával a hívő közösség tagjává fogadja az
újonnan megkereszteltet. Ne feledkezzünk el arról, hogy a hitvallás
hordozója és átadója az Egyház közössége, ezt fogadja el a keresztelendő
személy, amikor megvallja hitét. Jó volna minél több esetben visszatérni
ehhez a gyakorlathoz, amelynek jelképes szerepe van. Azért is hasznos
volna ez, mert minden ilyen esemény, azaz a keresztségben a hit
elfogadása, magát a közösséget is megerősíti hitében azáltal, hogy az
ilyen alkalmakkor megtapasztalják a közösség növekedését, gyarapodását.
Ugyanakkor a közösség tagjaiban tudatosul, hogy nekik is segíteniük kell a
megkeresztelt személyt a hit útján való haladásban úgy, hogy keresztény
életükkel példát mutatnak számára a későbbiekben. A személyes hit és a
közösség hite így kapcsolódik össze, mert mindannyian egy Atyának lettünk
a gyermekei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése