Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt
kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami
lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A
világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett
egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy
tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a
világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de
a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test
kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És
az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét,
mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam,
hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi
mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt
ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus
Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten
Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18
Elmélkedés:
Közöttünk élt
A karácsonyi ünnepi szentmiséhez kapcsolódóan már olvastuk az Ige
megtestesüléséről szóló himnuszt, amely János evangéliumának bevezetése.
Ma újra ezt a részt nyújtja lelki táplálékként számunkra egyházunk. Akkor
említettük, hogy Jézus származását bemutatva János evangélista nem csupán
az ő születéséig megy vissza, miként ez Máté, Márk és Lukács írásában
megfigyelhető, hanem egészen a teremtésig. A világ teremtésével állítja
párhuzamba Jézus születését, amely a világ és az ember újjáteremtése Isten
részéről.
Irányítsuk ma figyelmünket azokra a kifejezésekre, amelyek kizárólag e
helyen szerepelnek János evangéliumában! A himnusz egyik sajátos
kijelentése így hangzik: „közöttünk élt.” Az eredeti görög szövegben a
következő szerepel: „felverte sátrát közöttünk.” Mire gondoljunk ezen
érdekes kifejezés hallatán? Eszünkbe jut, hogy az ószövetségi időkben, a
pusztai vándorlás során Isten szövetséget kötött a választott néppel. A
szövetségkötést követően Isten utasításainak megfelelően Mózes sátrat
épített, ide vitte be a szövetség ládáját és helyezte el a szövetség
törvényeit tartalmazó kőtáblákat. A sátor az Isten lakóhelye, jelenlétének
helye volt, ahová Mózes akkor ment be, amikor Isten közölni akart vele,
illetve a néppel valamit. A sátor a találkozás helye volt Mózes és az Úr
számára, ezért is nevezték a „találkozás sátrának.” A kétirányú közeledés
jele ez: egyrészt Isten az ő népe közelében akar lenni, azt akarja, hogy
érezzék jelenlétét, másrészt az ember számára fontos, hogy Istenhez
közeledjen, hiszen ott érzi magát igazán biztonságban, ott érzi magát
boldognak.
A sátorral kapcsolatban eszünkbe jut még Jézus színeváltozásának eseménye.
A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János előtt Jézus megmutatja
isteni dicsőségét. Az isteni jelenlét megerősítéseként itt is megjelenik a
felhő, miként az ószövetségi időkben is felhő ereszkedett le a találkozás
sátrára. Péter ekkor sátrat akar építeni az Úr, valamint a megjelenő és
vele beszélgető Mózes és Illés számára. Szándéka mögött az húzódik meg,
hogy felismeri Jézus istenségét, és az Isten számára helyet akar
biztosítani.
E példákból szépen kibontakozik a „közöttünk élt” (sátrat vert közöttünk)
kifejezés értelme. Ne úgy képzeljük el, hogy Isten a végtelen világűrben
él, távol az embertől, elérhetetlen távolságban tőlünk. Amikor gyerekek
kérdezik a felnőtteket, hogy hol van az Isten, akkor válaszként sokan
felmutatnak az égre és arról kezdenek beszélni, hogy a felhőkön túl a
messzi távolban él az Isten. Megtévesztő és zavaró ez a gyerekek számára.
Mert igaz ugyan, hogy Isten mindenütt jelen van és jelenléte betölti az
egész világmindenséget, de az is igaz, hogy Isten jelen van a világban,
jelen van köztünk, ha szeretetben élünk egymással, és jelen van bennünk.
Az ilyen gyermeki kérdésre mutassunk inkább az emberekre, akikben Isten
él! Mutassunk magára a gyermekre, aki felteszi ezt a kérdést, és akiben
szintén Isten él! S remélhetőleg mutathatunk magunkra is.
„Közöttünk élt” – írja János evangélista Jézusról, a megtestesült Igéről.
Nem egyszerűen arról van itt szó, hogy az idősödő apostol visszaemlékezik
az évtizedekkel korábbi eseményekre, arra az időre, amikor Jézus élt, az
emberek között élt, járta a városokat, tanította az embereket és
gyógyította a betegeket. János nem csupán arról beszél, hogy Jézus itt élt
emberi világunkban, hanem azt állítja, hogy Isten élt, jelen volt az
emberi világban vagy helyesebb mindezt nem múlt időben mondani, hanem
jelen időben: Isten jelen van közöttünk, jelen van a világban. Jelenléte
megtapasztalható, észrevehető. Jézus Krisztus megtestesülésével és
születésével Isten kifejezte azt, ahogy örökké itt akar élni köztünk,
velünk és bennünk.
Befejezésül még egy gondolat. Szent Pál apostol írja egyik levelében:
„Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk
hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben” (2Kor 5,1). Az emberi
testet nevezi itt sátornak és a halálra, valamint a feltámadásra gondol.
Emberi testünk tehát sátor, amelyben Isten lakik. S miután a halálban
ledől, megsemmisül ez a sátor, akkor Istentől a feltámadásban új testet
kapunk, amellyel egyesül halhatatlan lelkünk. Éljen bennünk a földi lét
során az Isten, hogy az örökkévalóságban Istenben élhessünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése