szólt: „Íme, az
azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt,
mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel,
hogy megismertessem őt Izraelben.”
János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint
egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki
küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy
rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam,
és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
Jn 1,29-34
Elmélkedés:
Megbízható tanú
Meglepő ismertetést olvasok arról, hogy a bírósági tárgyalásokon
meghallgatott tanúk mennyire megbízhatatlanok. Nem arról van szó, hogy
szándékosan hazudnának vagy félre akarnák vezetni az igazságszolgáltatást,
hanem arról, hogy néhány hét vagy hónap után már nem tudnak
visszaemlékezni az eseményekre. Valószínűleg meg sem figyelték pontosan,
az idő múlása pedig tovább homályosítja, torzítja a bennük kialakult
képet. A tanúk sok esetben még az olyan alapvető dolgokra sem emlékeznek,
hogy például milyen színű volt egy autó, nem is beszélve az apróbb
részletekről, amelyek fontosak lehetnek az esetek megítélésekor. Az
egymással gyökeresen ellentmondó vallomásokból nehéz kideríteni az
igazságot, s a bíróknak komoly feladatot jelent az egyes tanúvallomásokból
szerzett ismeretek mérlegelése, annak megállapítása, hogy melyiket milyen
súllyal vegyék figyelembe. Nehéz eldönteniük, hogy melyik tanú emlékei
állnak közelebb az igazsághoz. Ilyenkor az a kérdés, hogy ki a megbízható
tanú? Ki állítja a valóságot?
Tanúskodásról olvasunk a mai evangéliumban, Keresztelő János Jézusról
szóló tanúságtételéről. Bátran állíthatjuk, hogy János tanúskodása
megbízható és igaz. Pontosan emlékszik arra, hogy mi történt Jézus
keresztelésekor, nem színezi ki a történteket, nem felejt el belőle semmi
lényegeset, és nem tesz hozzá semmit. Arról tanúskodik, hogy amikor a
Jordán folyó vizében megkeresztelte a hozzá érkező Jézust, látta az égből
galamb alakjában ráereszkedő Szentlelket. Az elmúlt vasárnap, Krisztus
megkeresztelkedése ünnepén erről szólt az evangélium, de akkor a megnyíló
égből leereszkedő Szentlélek említése mellett az is szerepelt, hogy a
mennyei Atya szózata hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam,
akiben kedvem telik!” (Mt 3,17). Keresztelő János ugyan nem állítja, hogy
ő hallotta ezt az égi hangot, de a mennyei Atya szavaival megegyező
tartalmú az ő tanúskodása: „Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az
Isten Fia!” (Jn 1,34).
És ha már megbízhatóságról és igazságról beszélünk a Keresztelő szavaival
kapcsolatban, akkor ne menjünk el azon kérdés mellett, hogy vajon mennyire
megbízható János evangélista, aki évtizedekkel később írja le mindezeket
az eseményeket? Vajon ő jól emlékezik vissza a történtekre? Hosszú idő
elteltével is pontosan emlékezik a részletekre? Könnyen megkerülhetnénk
ezt a kérdést azzal, hogy a Szentírás minden könyve, így János evangéliuma
is sugalmazott írás, tehát a Szentlélek ügyelt arra, hogy a szerző csak az
igazságot jegyezze le. A sugalmazásnak köszönhetően biztosak lehetünk
abban, hogy igaz mindez. De most mégse elégedjünk meg ezzel a válasszal és
firtassuk nyugodtan a kérdést! Nézzünk csak egy kicsit mélyebbre a
szövegben! János evangéliumának ez a szakasza (Jn 1,19-51) a
kereszteléstől a kánai csodáig írja le az eseményeket. Először szó van a
papok küldöttei előtt tett tanúságról, majd a Jézus jelenlétében tett
második tanúskodásról. A következő jelenetben János tanúságtételének
hatására két tanítványa követni kezdi Jézust, tanítványai lesznek, majd
pedig újabb személyek csatlakoznak hozzá. E részeket a „másnap”
időhatározóval köti össze az evangélista. A kánai menyegzőn történtek
elbeszélése így kezdődik: „Harmadnap menyegző volt a galileai Kánában” (Jn
2,1). Tehát a megkeresztelkedést követő harmadik napon történt a
lakodalom. János evangélista napra pontosan emlékezik vissza a történtekre
és így írja le őket. Sőt! A részletekre órára pontosan emlékszik. Ezt
igazolja, hogy amikor a két tanítvány követi Jézust és nála maradnak,
akkor így zárul a leírás: „Körülbelül tíz óra volt” (Jn 1,39). Hihetetlen
precizitás! Hihetetlen pontosság! A kereszteléstől a kánai csodáig napra
pontosan, szinte óráról órára követhetjük az eseményeket. Éppen az a
hihetetlen precizitás és határozottság igazolja, hogy János evangélista
írása megbízható. Nem hímel-hámol, nem fecseg össze-vissza,
kijelentéseiben nyoma sincs a bizonytalankodásnak. Ehhez jön még, hogy nem
mástól, nem bizonytalan tanúktól szerzi be információit, hanem ő is ott
van ezeknél az eseményeknél, ő az egyik tanítvány, aki követni kezdi
Jézust. Pontosan emlékezik e számára is sorsdöntő eseményekre.
E gondolatok folytatásaként próbáljunk személyes választ adni a
következőkre: Hiszek-e a Jézusról szóló tanúságtételben? Hiszem-e, hogy az
evangélium az igazságot tárja fel előttem? Tanúságot teszek-e mások előtt
hitemről és Jézusról?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése