„Az az én parancsom,

   Jézus  így  tanított  az  utolsó  vacsorán:  „Az  az  én  parancsom,  hogy
   szeressétek egymást,  amint  én  szerettelek  titeket!  Nagyobb  szeretete
   senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti  barátaim
   vagytok, ha  megteszitek, amit  parancsolok nektek.  Nem mondalak  titeket
   többé szolgának, mert  a szolga nem  tudja, mit tesz  az ura.  Barátaimnak
   mondalak benneteket, mert mindazt,  amit hallottam Atyámtól, tudtul  adtam
   nektek. Nem ti választottatok engem,  hanem én választottalak titeket;  és
   arra  rendeltelek,  hogy  elmenjetek  és  gyümölcsöt  hozzatok:  maradandó
   gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától  az én nevemben, megadja nektek.  Azt
   parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
   Jn 15,12-17

   Elmélkedés:

   Mai  szentírási  szakaszunk  leírása  szerint  az  utolsó  vacsorán  Jézus
   parancsba adta tanítványainak a szeretet gyakorlását. Ez a parancs azonban
   nem csak  az egykori  apostoloknak szólt,  hanem mindazoknak,  akik az  Úr
   követői, tehát nekünk is. Sokan megfogalmazták már ezzel kapcsolatban  azt
   az ellenvetést, hogy  miért parancsolja  meg Jézus a  szeretetet. Vagy  él
   valakiben a szeretet vagy nem, de parancsszóra aligha képes bárki szeretni
   embertársát. A szeretettel kapcsolatban  azonban észre kell vennünk,  hogy
   nem  egyszerűen  egy  kívülről  jövő,  tőlünk,  emberi  létünktől   idegen
   parancsról  van  szó,  hanem  jóval  többről.  Aki  már  legalább  egyszer
   megtapasztalta életében  Isten  szeretetét,  az  belső  ösztönzést,  belső
   késztetést érzett  arra, hogy  a szeretetet  tovább kell  adnia. Mintha  a
   lelkünk mélyéről  is azt  parancsolná  valami nekünk,  hogy osszuk  meg  a
   szeretetet.
   Isten és az ember közti szeretetkapcsolatot Jézus barátságnak nevezi.  „Ti
   barátaim vagytok” (Jn  15,14) – mondja  az evangélium szerint.  Ő tehát  a
   velünk való barátságra  törekszik. Vajon  én is akarom  ezt a  barátságot?
   Komolyan veszem  az  Úr  barátságát?  A barátság  nem  a  személyek  közti
   látszatkapcsolat, s nem  is egy érdekkapcsolat  abban az értelemben,  hogy
   mindenki a  maga érdekét  keresi  a barátságban.  Az igazi  barát  önmagát
   osztja meg a  másikkal és  részesedik barátjának  örömeiben és  gondjaiban
   egyaránt. Krisztussal  való  barátságunk  a  szeretet  gyakorlására  indít
   minket.