Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának
a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket,
amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült
tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus
fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt
Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig
azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni.
„Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami
keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére
megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez
ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt
azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak
csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és
kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is,
amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak:
„Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték,
s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit
meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet,
amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a
világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el
akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a
hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15
Elmélkedés:
Manapság, amikor az üzletek polcain százféle pékáru közül válogathatunk,
kevésbé érezzük, hogy a kenyér Isten ajándéka. Amikor a régebbi időkben az
emberek saját maguk vetették el a búzát a földbe és hétről-hétre
megtapasztalták, hogy a termés mennyire ki van szolgáltatva az időjárás
körülményeinek, jobban megbecsülték a kenyeret, s jobban tudták, hogy a
termés Isten jóságától is függ. A kenyér persze napjainkban is ugyanúgy
készül az aratástól a sütésig, mint évszázadokkal ezelőtt, csak nem látjuk
közvetlenül azt a sok-sok emberi munkát, illetve azt az isteni áldást,
amelynek köszönhetően asztalunkra kerül.
A csodálatos kenyérszaporítás alkalmával Jézus ad kenyeret az embereknek,
aki az utolsó vacsorán önmagát adta lelki kenyérként az Oltáriszentségben.
Ajándék ez elsősorban a mennyei Atyának, hiszen az iránta való
engedelmesség vezeti mindig Jézust. De ajándék ez az apostoloknak is, akik
az utolsó vacsorán kapott parancs szerint Jézus távozása után a
kenyértörésben találják meg közösségük alapját. Ugyanakkor ezt az
ajándékot, saját testét az Oltáriszentségben Jézus mindannyiunknak is
nyújtja, mégpedig úgy, mint az örök élet táplálékát. Olyan titok ez,
amelyet nem kívülről kell szemlélnünk, hanem élni kell a lelki táplálkozás
e nagy lehetőségével. A földi kenyér is és a lelki kenyér is Isten
ajándéka számunkra, amely biztosítja földi és örök életünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése