Jézus küldetése

   A csodálatos kenyérszaporítás  utáni napon a  Genezáreti-tó túlsó  partján
   maradt népnek eszébe jutott,  hogy csak egy bárka  volt ott. Tudták,  hogy
   Jézus nem  szállt a  bárkába tanítványaival;  tanítványai ugyanis  egyedül
   hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka  jött a hely közelébe, ahol  az
   Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem
   a  tanítványait,   bárkába  szálltak,   és  elmentek   Kafarnaumba,   hogy
   megkeressék Jézust. Amikor  a tó túlsó  partján megtalálták,  megkérdezték
   tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte
   Jézus –,  nem azért  kerestetek, mert  csodajeleket láttatok,  hanem  mert
   ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely
   megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az  Emberfia
   adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle:  „Mit
   tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik –
   válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
   Jn 6,22-29

   Elmélkedés:

   A kenyérszaporítás csodája  érdekes reakciót  vált ki  az emberekből.  Nem
   egyszerűen azokból, akik esetleg hallottak róla, hanem azokból, akik aktív
   részesei voltak a  csodának és  ehettek a  Jézus által  adott ételből.  Az
   emberek keresni kezdik azt  a személyt, aki nekik  a kenyeret adta. Ezt  a
   vágyat Jézus helyes irányba tereli azzal,  hogy az őt kereső és  megtaláló
   emberektől azt  kéri, hogy  mindig a  mennyei Atya  tetszését keressék  és
   legfőbb szándékuk az örök élet elnyerése legyen.
   A csodát követő keresés ténye rávilágít  arra, hogy a lelki éhség  nagyobb
   az emberben  a testinél.  Jézus küldetése  éppen az,  hogy olyan  kenyeret
   adjon, amely a lelki éhséget csillapítja és az örök élet felé irányít.  Az
   örök élet eledelét  az Oltáriszentségben ismerhetjük  fel, amely  szentség
   megvalósítja a lelki kapcsolatot az Úr és Egyháza, Jézus és miköztünk.
   A földi kenyérrel  tett egykori  csodához hasonlóan Krisztus  az ő  papjai
   által mindennap  újabb csodát  tesz, amikor  az Oltáriszentségben  önmagát
   adja a  világnak, a  benne hívőknek.  Ez az  eledel valóban  maradandó  és
   megmarad  az  örök   életre.  Ha   egyszer  megízleltük   e  szent,   élő,
   átváltoztatott kenyeret, s  megéreztük, hogy  általa részesedünk  Krisztus
   életében, akkor  minden vágyunk  az lesz,  hogy ez  az együttlét  az  örök
   életben folytatódjon. Keresem-e nap mint  nap Krisztust, aki önmagát  adja
   nekem az Oltáriszentségben?